2011. november 23., szerda

Várakozás!



Hm  látszik , hogy nagyon nincs időm! Igazság szerint már most is ágyban lennék ha nem várnám hogy kihűljön a holnapi ebéd. J Elmondhatom így majd 3 hónap után, hogy kezdünk belerázódni. Sokkal gördülékenyebben megy minden. Koli elfogadta az új élet helyzetet J Nagyon büszke vagyok rá, mert úton út félen megállítanak, hogy annyira okos ügyes nagy fiú lett J És minden nagy képűség nélkül valóban az J Benu is elfogadta a bölcsit. Már nincs sírás sőt mosolyogva megy be J A délutánok is rendezettebbek. Persze vannak rosszabb, nehezebb napok, de azért elviselhetőek. Hamar fekszenek max 7:30kor, de még így is nehéz az ébredés. Fáradtak.
Én is belerázódok a rutinba. Sajnos ez a munkáról még nem elmondható L Nagyon lassan haladok vele. Még nem volt 1 olyan nap amikor teljesen önállóan dolgoztam volna és baromira leszívja az agyamat. Van nap, hogy úgy érzem már gondolkodni se bírok. Igazából kész vagyok este fél 7kor elaludni….. Így azt a taktikát alkalmazom hogy nem ülök le míg tudom, hogy dolgom van, mert akkor úgy maradok. Így általában holt fáradtan esek be az ágyba……
Cica nagyon cukor J Bár volt egy pont mikor azt mondtam vissza adom, de azóta nagyon sokat javult. A lényeg, hogy 4 napja csak az alomba piszkit J A gyerekeket nagyon szereti. Elég mókás mikor fut a koli aztán benus és végül a macska! Iszonyú játékos folyamatosan játszik. Koli nagyon nagyon szereti. Úgy érzem fontos neki.
Készülünk az ünnepekre. Most először nagyon ígéretesnek tűnik J Mert most már látom, hogy a fiúk is értik miről van szó és nagyon partnerek benne J Kb 1 hete mindennap el kell énekelni a Boldog Karácsonyt, A hull a pelyhest és Koli kedvence az esik a hó térdig ér már J Gondolom kívülről borzalmas ahogy kornyikálunk, de koli sokszor velem énekel. Sőt még mond újakat is J Beninek nagyon tetszik van, hogy újra és újra el kell énekelni J Most már mondja, ő  is, hogy „van zsákodban minden jó….” Egyik este mikor beszélgettünk arról hogy ki mit kér a mikulástól akkor benit láttam, hogy nagyon koncentrál. Mikor megkérdeztem, hogy ő mit kér rávágta, hogy csokoládét J Aztán meg hogy vonatot és autót J Édes kicsi beni ezt olyan édesen adta elő, hogy majd meg ettem J Szóval érzi ő is a lényegét. Most először érzem azt, hogy nem az ajándék lesz a fő vonala a karinak. Persze az is hiszen hozzá tartozik, de látom, hogy milyen örömmel járja át őket. J És így az a fontos, hogy együtt éljük meg J Az már csak plusz boldogság számomra hogy én ezt láttam gyerekkoromban és úgy tűnik, hogy ezeket a szép hagyományokat tudom tovább vinni J

2011-11-23


2011. november 3., csütörtök

Mri

Nagyon régen írtam.

Mért, mert volt egy  rossz mri eredményem amitől kicsúszott a lábam alól a talaj. Nagyon megijedtünk asszem az egész családdal. Aztán mikor megnyugodtam volna kaptam egy jó 1 hétig tartó vírust émelygés, hőemelkedés, stb stb.
Az mri-re mai napon került pont. Szóval az eredményen az ált, hogy több apró góc van a  fejemben. Egy orvos és önmagam is a sclerosis multiplexre gondoltunk. Nem részletezem, de borzalmas 1 hete volt ez az életemnek. Az ember olvas és nem hülye. Aztán Nővérkém (KÖSZI ADRI) révén elkerültem egy neurologushoz aki annyira kedves volt, hogy mondta csak 3-án fogad, de ha eljutatjuk neki a cd megnézi, hogy ne kelljen még 2 hétig görcsölnöm.. Így is lett meg is nézte és beszéltünk már akkor azt mondta nem az, de ma még meg kellet jelennem ma azt mondta  ez per ill. nem az, de a gócok mozoghatnak egy vírus hatására stb. Ezért azt mondta, hogy most nyugodjak meg, de nem ígérheti, hogy soha nem lesz. mivel gócok vannak ezért lehetséges, de arra kért nyugodjak meg és próbáljam meg úgy élni az életem ahogy eddig. Azt viszont elmondta, hogy nagyon nem helyes ahogy a kardiológián álltak hozzám ezért tovább kell menni, mert nem igen normális a 95-ös vérnyomás 120-as pulzusokkal. Nos szóval ezek előtt után még volt a fent említett betegségem is. Aztán 28-án kezdődőt az őszi szünet. Ami nekünk idén nagyon jól indult, mert 4 napra elutaztunk kenesére wellneselni. Ez most pont a legjobbkor jött, mert már nagyon kész voltam. Nagyon jól éreztük magunkat Sokat pihentünk jókat ettünk és még el kirándultunk a veszprémi állatkertbe ami megint lenyűgözött mint mindig. Gyönyörű. Aztán haza jöttünk, de még hál istennek a héten folytatódik a szünet, de minden nap pörgünk, mert mindent most szeretnék elintézni hiszen még dec 23-án is dolgozni fogok L És elvileg addig már nem leszek itthon.
De a legfontosabb, hogy egy régi gyerekkori álmom válhatót valóra. Lett egy cicánk J


Igazából úgy indult, hogy Niki (kolleganőm és legfőbb segítőm oda bent. Ezer hála Nikol!!!! Nélküled nem menne!!!!!) elutazott és nem volt hol hagyni az akkor 1,5 hónapos cicát. És elhoztam. Beleszerelmesedtem teljesen. Mert egy irtó jó fej cica. Pont olyan önfejű mint én J és tiszta bolond , vagány. (pici hibája, hogy fiú így megint én vagyok elnyomásban J Na szóval jött egy 2 hetes könyörgés apának és bár szegény nem akarta, de végül engedet a hőn áhított vágyamnak J KÖSZÖNÖM API! Szóval itt van velünk és nagyon cuki. Benitől nagyon tartottam, de nagyon szereti játszik vele, nézegeti meg rötyög rajta J Koli is oda van érte bár asszem be kell vajam hogy én vagyok a legnagyobb rajongója, J Igazi zsivány fej J Ha a fiúk nincsenek jelen akkor a kutyánkat cseszteti állandóan kacérkodik , de szegény lujzi fél Tőle J Így már párszor rá kelet szólni, hogy ne szívassa már a szerencsétlen kutyát. Kitalálta hogy hol lesz az alvós helye is J Számomra nem kicsit volt megdöbbentő mikor felmászott a térelválasztó utolsó polcára és a rádióm mögött alszik…, hihetetlen cuki módon J
Más!
Mielőtt kezdődött a szünet egész jól meg voltunk. Be állt valami féle rendszer. Beni is jobban bírta már a bölcsit. Kevesebb lett a harc vele. Mondjuk sajnos alapjában megváltozott. Nagyon erőszakos és durva lett. Az hagyján, hogy velem hisztizik, de a kolit kikergeti a világból. Csak őt és nem értem miért? Olyan mintha rajta élni ki a dühét haragját. Szegény kolim szerintem jó bírja, de néha már nagyon sajnálom. A másik, hogy semmit nem hajlandó itthon csinálni. Itthon nem pisil bilibe míg a böliben nem használ egyáltalán pelust. A bölcsibe leteszi a cumit itthon meg állandóan a szájában van. MÉRT???? Nem értem . Nehéz. Ezt leszámítva minden oké. Végül is a 2 hónap alatt csak -5-5 napot voltak betegek ez szerintem nem rossz…. Nekem munka megyeeget bár még bőven van mit tanulnom.
Apának továbbra is köszönöm a türelmet és a kitartást na meg a sok segítséget. Mikor itthon van állandóan bejárónőként funkciónál. J Főz, mos, takarít J Szeretlek Édes Köszönöm.

2011-11-03

2011. október 11., kedd

Életünk...

Huh nagyon régen szerettem volna írni arról, hogy hogyan is vagyunk és hogy hogyan alakul az életünk. Amiért nem tudtam az az volt, hogy bedobtak a mély vízbe és 3 hét tanfolyamon vettem részt. Sok mindent elképzeltem, de arra nem számítottam, hogy 1 hónap eltelik és holnap fogok ténylegesen először dolgozni. A 3 hét oktatás nagyon nehéz volt, mert nem lehetett 6 órában mennem hanem 8-ba és ez nagyon nem volt bekalkulálva. Ráadásul 2x kellet vizsgáznom. Ez szintén váratlanul ért hiszen 7 éve semmit nem tanultam. De azért elszeretnék azzal büszkélkedni, hogy nagyon ügyes voltam , mert az első tesztem 100%-os lett a tegnapi záró pedig 96%os J Nagyon örültem neki, hogy tudok tanulni még és nem butultam el teljesen.  Viszont más téren borzalmasan nehéz volt. 2 hét után mondtam ki, hogy  kellett ez nekem? Nem sejtettem, hogy ilyen hamar eljön, hogy felteszem ezt a kérdést, de nagyon nehéz volt. ÉS ezt a kérdést ráadásul csak magamnak tehettem fel, mert az én döntésem volt, hogy vissza megyek dolgozni… Amikor megfordult bennem a világ az akkor volt mikor Koli nekem szegezte a kérdést, hogy „Te már nem leszel többet az anyukám nem fogsz többet értem jönni??!” És ehhez egy nagyon szomorú arcocskát kell elképzelni. Ekkor szörnyen éreztem magam, mert, hogy a 3 hét alatt Apa és Anyukám (Neki külön köszönet jár!!!) járt a fiúkért a bölcsbe és az oviba. Volt mikor napi 40 percet láttam őket. Na ekkor mondtam azt, hogy én mekkora hülye vagyok, hogy ezt vállaltam… A szívem szakadt meg a fiúékért és majdnem megörültem a tehetetlenségétől. Közben beni is jó alaposan szétcsúszott. Nagyon összezavarodott és durva lett. Szegény kolit a végletekig szekálja és bántja veri, rúgja, harapja szegény koli.  Volt, hogy 1,5 órát ordított azért, hogy vegyük le a gatyát. És nem bírtjuk megnyugtatni, elterelni a figyelmét semmit. Nem lehetett vele kezdeni csak ordított, hogy „veszzük le J” . És akkor még ott van a nagy probléma a meleg kaja kérdés. Az elején úgy indultunk neki, hogy valamelyikünk majd főz minden nap. Volt, hogy elfelejtettük, hogy ha én másnap vinni akarok akkor meg kellet volna főzni. Vagy elfejtettük kivenni a húst a fagyasztóból és volt olyan, hogy szegény apának (aki lelkesen csinálta) nem jött össze és akkor megint nem volt kaja. Az utolsó csepp az volt amikor egy 8 órás nap után és egy végig őrjöngött délután után még 10kor főztem. NA ekkor mondtam vége. A fiúk esznek bent és mi is rendelni fogunk. Igazából ma ettük meg az első adagot. (nagyon finom volt) Viszont ez további 2 problémát vett fel. Az első és legnagyobb baj az, hogy beninek a bölcsiben csak főzelék van amit ő nem eszik meg. Így üres kenyeret eszik reggelitől délutánig (mert hogy nem enged rákenni semmit) Így érthető módon éhesen ér haza. Nem lenne akkora baj ha mondjuk enne virslit vagy tojást vagy normál szendvicset, de ő nem eszik ilyeneket. Viszont ha nem teszek elé semmit akkor estig folyamatosan ordít valami kajáért. Amit megértek és azt is megértem, hogy a kiflire, kenyérre már rá se tud nézni hiszen egész nap csak azt kap (megjegyezném, hogy 6600-, a múlt havi kajája úgy hogy kenyéren kívül semmit nem eszik) nekem se kéne már utána kenyér. Így viszont mega gáz, hogy mi legyen. Tegnap apa rögtönzött és tésztát főzött neki. Ma megint kezdődött a cirkusz így főztem neki tejberizst.. DE ennyi erővel már főzhetnék is. Jó tudom nem ugyan az….. Amint megeszi egyébként a nem kis mennyiségű kaját pl 3 tányér mákos tészta utána kisimul és el is marad a giga hiszti, A másik baj a rendeléssel, hogy gondoltam ezzel majd kicsit spórolok is, de nem L Mert be kellet azért vásárolni meg a kajánk is jóval meghaladta a heti kaja pénzt amitől megint őrlődök…. Szóval valamit a kaja rendszerre kéne kitalálni csak nem tudom mit???
Eközben persze túl mentünk az első betegségeken amit bár apa nem vall be, de azért megviselte őt is, mert ő volt itthon először a kolival egy hetet utána a benivel is 6 napot. Szóval szegény apának se volt egyszerű. Hál istennek a betegség nem volt komoly és beni csak 4 napot hiányzott az bölcsiből, de arra pont elég volt, hogy „újra” kelljen szokni. Mielőtt beteg lett akkor mertem kijelenteni, hogy beszokott, mert már nem sírt reggel még olyan is volt, hogy mosolyogva ment be. Délután nem volt őrjöngés és jó kedvű volt erre múlt hét csütörtökön (akkor ment először) újra kezdődött minden. Megint sír reggel és tiszta kis bolond meg ott van ez a kaja mizéria ami megviseli őt is meg engem is.
Kolcsi jól van. Bár rajta is látom a jeleket. Nyáron elmúlt az a nagyon hisztis koli. Jól kezelhető volt és nagyon jól viselte a dolgokat és jól reagálta őket le. Most meg megint nagyon sok a konfliktus és hiszti. Látom, hogy össze van zavarodva csak nem fejezi ki, de nagyon sokat bújik. Nála ebből lehet érezni, hogy nem oké valami….. Viszont történt valami jó is Vele kapcsolatban. J Mivel rengeteg lekötetlen energiája van jelentkeztünk az ovi fociba és annyira jól sikerült az első alkalom, hogy rögtön mondták, hogy járhat, mert nagyon ügyes volt J Továbbra is nehezen bírja a hajnali kellést. Pedig már fél 8kor fürdünk és 8kor ágyban van, de alig bír felkelni…..
Még mi is bánt két dolog vagyis 3 és érthetően ok okozati összefüggésben vannak a dolgok….
Első az, hogy beni bölcsije marhára nem szimpatikus és nem vagyok meggyőzve arról, hogy jó helyen van. Amikor én mentem érte nem volt sok ilyen alkalom, de akkor majdnem mindig koszos volt. És nem a ruhájára gondolok, mert az nem érdekel viszont , hogy a takony szét van kenve a fején meg tiszta kosz a keze meg homok van a fülében ez nekem nagyon sok. És nem azért mert hígén mániás vagyok hanem mert a koli is járt közösségbe és egyszer nem kaptam így ki és ez olyan elhanyagoltság érzést kelt bennem. Ráadásul ahányszor megyek mindig cigiznek a gondozónők…. L Aztán ott van az, hogy véletlen elmesélték, hogy nem adják oda beninek az alvós kutyusát, párnáját, mert hogy el alszik anélkül is. Én ezt értem, de 6 hós kora óta ezekkel alszik és ezek a dolgok kedvesek neki és közel állnak hozzá akkor mért kell elvenni tőle?? Mert nekik így könnyebb? Hát elmehetnek a búsba. Aztán betegség után bevittem és közölték velem, hogy ez a gyereke egyáltalán nincs jól. NA ekkor már nagyon pipa voltam és elmondtam, hogy úgy gondolom láz nélkül otthon tartom 6 napig (ebből 2 hétvége) és nem kapott csak tüneti kezelését és hogy más láz nélkül biztosan bevitte volna és azt is hozzá tettem, hogy azért jár bölcsibe, mert dolgozunk és nem tudjuk tovább megoldani….. hát erre már csak azt mondogatták persze mi megértjük. Persze a szart én lettem a gonosz szülő….
Második dolog az önmagam problémája az, hogy jelen pillanatban nem bírom tartani azt az étkezési „rendet” amit 2 éve tartok. Ezzel csak annyi a gond, hogy így tudtam tartani azt a súlyt ami számomra ideális. Most viszont annyira felborult minden, hogy már érzem magamon, hogy híztam kg még csak1 kg. De egy hónap alatt. NA szóval ez is baromira frusztrál.
A harmadik pedig az, hogy egyáltalán nem lettem nyugodtabb attól, hogy dolgozom sőt ha lehet még feszültebb vagyok és sokat veszekszem és kiabálok velük az értékes időben amit a gyerekekkel tölthetnék LÉs az utolsó legnagyobb kérdés, hogy vajon nem-e életem legrosszabb döntését hoztam meg mikor belevágtam???? Mert per pillanatban talán Apa , de még rá se merem 100%kijelenteni, hogy jól viseli, mi 3-an biztos, hogy nem jól viseljük vagy is nagyon nehezen, de a mai naptól vége és elvileg már 6 órában járok .remélem ezzel ki tudunk alakítani egy rendszert amitől mindenki megnyugszik. Ma volt is nagyon öröm mikor én mentem értük J Annyira örültek és szaladtak mind ketten felém. Ez nagyon jó érzés volt....

2011.10.11

2011. szeptember 24., szombat

Bethoven park



Mai napon annyira ügyes voltam, hogy nem kellett főzni, mert maradt annyi, hogy együnk. Így az egész napot a gyerekeknek szenteltem. Elkezdtem gondolkodni hova is mehetnék a fiúkkal. Hamar kiderült nem lesz társaságunk így csak magamra számíthatok. Gondoltam a park jó lesz, mert lehet nagyot sétálni járgányozni. Így kicsit félve, de elmentem velük. Ugyanis egy nagy tó körül van és hát azért sose lehet tudni. Mikor megérkeztünk megvettem a jegyet és mondtam a fiúknak. „anya egyedül van nem tudok két felé menni ezért mindig egy irányba kell mennünk. Ha autó azonnal a szélére” Mondták oké így neki vágtunk és nagyon jól sikerült J Gyűjtöttünk rengeteg gesztenyét és makkot is


J Az izgalmas az volt, hogy állandóan potyogtak le volt, hogy pont eléjük amin nagyon röhögtek J Dobáltunk kavicsot a tóba és persze mozgás. Tavaly még nem bírta egyik se végig jönni. Most meg zok szó nélkül. Semmi nyafogás semmi hiszti. És nagyon szófogadóak voltak. Volt hogy egész elmentek de mikor látták messze vagyok félre álltak szigorúan az út szélére és megvártak.

Itt éppen a szélére ment  :-)
 Így nem a szokásos össze- vissza rohangálás volt hanem én is élvezhettem az erdőt ami nem mellékesen gyönyörű volt. Szóval nagyon jól éreztük magunkat és nagyon büszke voltam rájuk, hogy már ilyen nagyok. Kimondottan nagyon élvezetes volt J És azt mondták menjünk máskor is. J Meg tette a hatását is, mert ügyesen ebédeltek és 5:15 kor alig bírtam őket kelteni….. J

Olyan nagy....


Ezek után este is elmentünk sétálni ami szintén így sikerült amitől én le vagyok döbbenve. Normális séta volt és nem a gyertek ide, úristen autó a gyerek meg megy ezerrel semmi szépen normálisan igen élvezhető volt J
Köszönöm ezt a szép napot  Nektek fiúk…



2011-09-24

2011. szeptember 21., szerda

Jó hogy....


Jó hogy a mai nappal nekem vége lett a hétnek…. Többiek csapatépíteni mennek erre még nem vagyok hivatalos így szabin vagyok. De nagyon besokkoltam most… Szóval  a hangulat jó és továbbra is nagyon szeretnék dolgozni, de ez az oktatás kikészít. Baromi nagy adatmennyiséget kell megtanulnom egyenlőre csak elméletbe úgy hogy hétfőn vizsgázok belőle. Nagyon száraz bemagolós anyag kb 6 éve nem tanultam így… Maga az oktatás is kemény és hihetetlen fáradt vagyok. Persze ez csapódik és kin a fiúkon. Akik amúgy se a legjobb passzban vannak, mer most látom, hogy azért meg viseli őket. Ha elmegy mindenki és én végre haza érek csak a sírás a hiszti és az azt akarom megy. Gondolom mindkettő ezzel szeretné elérni, hogy foglalkozzak velük. És jogos is az igény csak egyenlőre annyira paff vagyok, hogy nézek ki a fejemből…. És persze a hiszti az akarom nem csökken így marad az hogy veszekszem velük… és ezért most nagyon utálom magam. Mert 3 órát találkoztunk és az is harcokkal ment. De kicsit se nyitnak felém dac ezerrel ha a fejemre állok akkor is…. Amitől még pocsékabbul érzem magam, hogy kolival még játszottam egy kicsit fürdés után és beszélgettünk közben. Mire közölte „Anya én most nem szeretlek mert kiabáltál velem….” És igaza van. Nagyon szar volt ezt így egy 4 évestől hallani. Próbáltam elmagyarázni, hogy attól, hogy nem engedek valamit vagy mert mérges vagyok attól én még nagyon szeretem , de nem tudom, hogy fogta-e? És ráadásul tényleg haragudott, mert nem kérte az esti pusziját…. Szegény nyilván nem érti a súlyát, de ezzel jól haza vágott…
Nehezen viselik ezt a korán kelést 6 óra. Első nap kolika tök komásán fel kelt körbe nézet és azt mondta „anya mért keltettél fel még sötét van. Éjszaka van.?!” És ezt persze olyan fejjel, hogy anya Te hülye vagy?! J Alapvetően mókás csak ettől azért már szarul indul a napjuk. Benus minden reggel görcsöt kap attól hogy kelni kell. A bölcsibe mindig sírdogál egy picit. Szépen bemegy a gondozónővel, de azért sírdogál és kiderült 6:45kor ő az első az bölcsiben. És ettől nagyon rosszul érzem magam. Ezt sosem akartam és tessék az én gyerekeim az elsők… Más szülő aki 8- tól dolgozik a városban hogy ér be??? Mert ha én később vinném őket akkor elkésnék…. Szóval most látom a borúsabb oldalát is, de azért még élvezem egy kicsit, mert tudom még 2 hét és vége az oktatásnak és beállhatunk a 6órára az azért könnyebb lesz. Viszont így beleláttam a 8 órás létbe és nagyon félek, hogy mi lesz tavasztól. Hiszen akkor bejelentenek 8 órába. Nem lesz elég, hogy korán megyünk még 4:30ig ott is lesznek L Utálom. És még van valami amitől kiborulok a forgalomtól. Napi bő 2 órát vezetek ha kisebb a dugó ha nagyobb akkor még többet. És a falnak megyek tőle.. bunkók, figyelmetlenek az emberek és a látszólag értelmetlen dugóban való araszolgatástól kész vagyok. Így már jól kimerülve érkezem az oktatásra/munkába ….
Hát ez van, de majd lesz jobb is remélem….

2011-09-21

2011. szeptember 19., hétfő

Új életforma!


Elsodortak az események ezért régen írtam. Szóval a vasárnap (09.11) ha lehet még rosszabb volt… Nem találtam a helyemet és este mikor figyelem elterelés gyanánt elmentük sétálva a pékségbe az lett a vége, hogy vissza felé végig sírtam, mert az járt a fejemben hányszor tettem meg ezt az utat az elmúlt 5 év alatt, hogy milyen gyorsan elmúlt ez az idő…. Nagyon nehéz volt. Sokat forgolódtam és későn aludtam el, de végre reggel lett és  indulhattam… Elsőre kaptam egy kisebb sokkot mikor is nagyon jól haladtam befelé, de egy pontnál annyira megtorpant a közlekedés, hogy 35 percet álltam egyhelyben. Tehát úgy tűnt az első napomat késéssel kezdem. De nem hál az égieknek 8:00kor ott voltam… És hogy mi történt nem tudom nem emlékszem rá. Nagyon izgultam, de miután beléptem az épületbe volt egy 10 -15 perc ami kiesett, hogy hogy jutottam el a főnökig nem tudom…. Kiderült, hogy nem abba a csoportba kerültem ahonnan eljöttem. De hamar fényderült arra is, hogy jobban jártam- Több folyamattal fogok foglalkozni ettől egy kicsit érdekesebb. Nagy örömömre szolgált, hogy ha nem is sokk, de egy pár ismerős arccal találkoztam rögtön. Akik kedvesek voltak és mosolyogtak és emlékeztek rám J És a ráadás az az volt, hogy egy csoportban kerültünk. A Non plus ultra az , hogy még a szakmai irányítóm is egy régről ismert ember. De a legnagyobb támogatást Szandi barátnőmtől kaptam amiért nagyon hálás vagyok!!! KÖSZÖNÖM! Nélküle sokkal nehezebb lett volna. És innentől kezdve már csak pozitív dolgok történtek amitől éreztem, hogy sínen leszek és így is lett. Mindenki végtelenül kedves és segítőkész volt…. És ami mint Nőnek iszonyúan hízelgő volt, hogy a csodámra jártak J A fele társaság azzal vádolt meg hogy nem is az a Kis Szilvi vagyok aki elment innen J A többiek mondták a hű de csinos vagy és de megváltoztál. Viszont volt valaki aki 2 napig szerintem nem ismert meg ez a régi szakmai irányítom volt És 3. napon oda jött és azt mondta Szilvi Te nagyon megváltozzál nagyon csinos vagy és  NŐ lettél hát ez kimondhatatlanul hizelget a büszkeségemnek J Szóval az első hét nagyábból ebből és a mindenféle ügyintézésből állt. Jól elfáradtam a sok infotól, de ez elégedet fáradtság volt. J
Ami kicsi megszomorította a hetemet, hogy mesélték és láttam is, hogy beni nagyon sírt mikor mentek bölcsibe. Ha mondtuk neki, hogy öltözni kell már attól sírva fakadt… Aztán a péntek volt a legrosszabb. Ekkor nem kiabált nem ellenkezet csak nagyon halkan, szomorúan és beletörődve mondogatta, hogy anya anya, Ez borzalmas volt. Ráadásul ezen a napon el is kellet még egy embertől búcsúznom Szanditól, mert babát vár. Már mindjárt meg is születik.. Aminek nagyon örülök, de Ő maga borzalmasan fog hiányozni. Ez az 5 év alatt Ő volt a kapocs és most nincs…. (már is potyognak a könnyeim) Ő  volt aki nem engedte el a kezem. És aki soha nem felejtett el. Sose  volt rest meglátogatni minket. És most hogy újra együtt dolgozhattunk volna ő ment el, de nem baj, mert élete legszebb élménye előtt áll. Csak hiányzik már most.
A héten már oktatásra járok ami persze bonyolítja a helyzetet, mert messzebb van és nem 6 órát kell ott lennem hanem 8-at , de ez okt 10ig tart és utána vége. Beállhatunk a normális életünkre,,,

Beniről még pár szó. Azt mondták pénteken beszokott. Enni továbbra sem eszik csak kenyeret. De ettől függetlenül azt mondják, hogy szépen játszik elvan. Ha neki keseredik akkor hamar vigasztalható és elterelhető a figyelme… Hétvégén mikor meglátta nálam a ruháit sírva fakadt és nagyon nehezen értette meg, hogy nem kell bölcsibe menni. Nem annyira könnyen éli meg mint gondoltam, de azért viselhető. Ma reggel már én vittem Őket és nem sírt egyáltalán. Gondolom pár hét és belerázódik…..

Kolikám!
Hát rá nagyon büszke vagyok. Bementem szülőire és újra oda jött hozzám mind a két ovo néni, hogy a koli annyira megváltozott, hogy hihetetlen. Okosabb lett, sokat komolyodott és sokkal sokkal higgadtabb mint volt. ÉS ezt mi is tapasztaljuk J És olyan jó ennyi jót hallani róla. Hogy Ő hogy éli meg azt ami zajlik az életünkben azt nem tudom, mert nem beszél róla. Nyilván annyit érez, hogy kicsit feje tetején áll a világ, mert hol apa hol mama megy érte , de ennyi. Nem panaszkodik…. Nagyon ügyes…

2011-09-19  

2011. szeptember 10., szombat

Meg nem értettség…


Azt hiszem, hogy rossz a kommunikációs csatornám vagy egyszerűen egy balek vagyok aki nem bírja kimondani amit érez , gondol, szeretne…..
Én nagyon készültem erre az egész visszatérésre. Mind lelkileg mind külsőleg. Igen elmentem ruhákat venni, kozmetikushoz, fodrászhoz sőt még manikűrre és pedikűrre is, hogy mért? Mert ilyen vagyok , mert én mindig a csinos stílust képviseltem. És mind emelet mindenkinek elmondtam, hogy mit érzek, gondolok az egésszel kapcsolatban. Szóval azért 5 év nagy idő az ember életében és most gyökeres változáson megy át az én és a gyerekeke élete. Ezért olyan fontos ez nekem. Ferit (apa) leszámítva mindenki megértette ezt. Szerettem volna ezt a pár napot úgy eltölteni, hogy jól érezhessem magam. Hogy még utoljára így legyünk együtt,, de Feri nem érti, mert ő csak azt látja, hogy én ezt akartam és nem érti mi a problémám. Hát csak annyi, hogy valóban ezt akartam és nagy izgalommal tölt el a hétfő gondolata, de attól még nekem el kell válnom ettől az életformától és legfőképpen Benikétől. És ez lelkileg nagyon nehéz. 2 felé húz a szívem. Persze mennék is már, de mellette maradnék is a gyerekekkel és ez így nagyon nehéz… Ráadásul azért nyomaszt az is, hogy helyt kell állnom és , hogy valami „újba” bele kell szoknom. És azért nem értem Ferit , hogy mért nem érti, mert Ő is utálja a változásokat. Én nem utálom csak nehezen viselem tehát nem értem, hogy mit nem ért….Mind egy még egy nap és elvisz az ár, csak nagyon fáj, hogy számomra a legfontosabb ember nem tud megérteni és nem tud mellém állni ezekben a nem túl könnyű időkben és helyzetekben. ÉS segíteni nagyon sokat segít amit külön köszönök neki, de most nem ilyen segítségre lenne szükségem hanem támogatásra, társra….

2011-09-10

Benus és bölcsi.!

Az pénteki nap nem sikerült túl jól L Pénteken már egyszerre vittem a fiúkat. Nagy gondba voltam, hogy kit vigyek először. Aztán úgy gondoltam beninek biztos rossz lenne ha látná elmegyek kolival így kolit vittem először. Mondtam beninek megyünk mindjárt a bölcsibe. Vigyorgott és mondta jó jó megyünk bölcsibe. Koli ezek után bement a csoportba és beni elkezdet torka szakadtából ordítani. Hogy a koli, koli. Sehogy se tudtam megvigasztalna és  így már el volt szúrva a napja. Az ovi és a bölcsi között 3 perc van így a bölcsibe úgy érkeztünk, hogy ordított. Mikor elvették tőlem még elmagyarázni se tudtam mért üvölt ennyire mert felkapta a gondozó néni és bement vele. Mikor vissza néztem óriási vörös fejjel üvöltött, hogy anya…. Hát ez eléggé szívszaggató volt L Mikor érte mentem mondták, hogy el van játszik, megnyugtatható és szófogad nekik. Iszik, pisil. A kajával az a baj, hogy főzi van heti 5 napból 3x amit beni nem szeret, de mondták, hogy ügyesen leül a többiekkel csak éppen nem eszik…… Nem tudom mi lesz vele. Abban bízok, hogy annyira éhes lesz., hogy majd előbb utóbb enni fog. Aztán érte mentem és utána ért a sok. Le se bírom magamról szedni. HA az apjával hagyom itt még akkor is ordít. Nem akar senki elfogadni csak engem néha még apát. És egésznap sír, nyöszörög, nyávog és hisztizik. És ha az ajtón kimerek lépni jön az ordítás. Tudom ez ideig óráig tart csak most így elég nehéz és mellett borzalmasan sajnálom, mert most úgy érzem össze van zavarodva…. Teljesen kifordult önmagából… Míg eddig jó szívű volt mos nem az. Nem vehet el a koli, de senki Tőle játékot és a kajára is irigy lett. Ráadásul a jóistenért nem akar megenni semmilyen főt kaját. Gondolom ezzel dacol… A bajt még tetőzni fogja, hogy én hétfőn már megyek dolgozni így anyukám viszi és megy is érte. Ezt biztosan most nehezen fogja viselni….
Most úgy gondolom, hogy jó lett volna még ezt az 1 hetet ithon lennem. Bánom már, hogy megyek, mert benusnak még nagy szüksége lett volna rá. Meg így hogy már él napot ott van még nekem is jutott volna egy kis idő a fizikai és lelki felkészülésre is…. Bár aztán lehet ez azért jó, mert nincs időm gondolkodni a dolgokon. Csinálom és kész….

 2011.09.10

2011. szeptember 6., kedd

Egyedül!

Nos reggel mentünk. Nagyon féltem és nagyon izgultam is. Bementünk mosolygott nézegette a szekrényeket és jött is érte a Ildi néni. Bement és én gyorsléptékkel mentem el. Még annyit láttam, hogy, kinéz utánam, de addigra nagyon gyorsra vettem a lépteimet, mert nem akartam hallani ahogy sírt. Hazajöttem, de életem leglassabb egy órája volt.  Visszaérve nem hallottam ordítást és akkor kihozták. Jó kedvű volt, mosolygós és kiegyensúlyozott J És elmondták, hogy egyáltalán nem sírt. Szóval jól sikerült. Én csak akkor sírtam el magam mikor hazaérve beleszagoltam a kutyuskájába amivel alszik. Az nagyon rossz volt…. Este lefekvéskor kérdeztem Tőle, hogy holnap megyünk-e bölcsibe és mondta, hogy jó J

2011-09-06

2011. szeptember 5., hétfő

Első nap a bölcsiben.

Simán bejött J És köszönt a gondozónőnek is J Mivel kint voltak a kertben rögtön oda mentünk. El is ment és szépen játszott, motor, dömper fa vonat. Minden ami a kedvére való kb 35 perc után jött hozzám oda és mondta ”ana menjünk haza” Mondom á nem még játszunk el is ment. Aztán tízóraira kaptak őszilét. Nagyon aranyos volt. Rögtön a többiek közé ült le és ivott is rendesen és megköszönte J Teljesen oda volt Ildikó néni. Aztán még játszott mire már éppen indultunk volna akkor kitört a botrány, mert egy dömper kellet neki is meg a másik kisfiúnak is, de mivel a másik előbb kezdett játszani így mondták beninek, hogy most nem veheti azt el… na innentől ordított, de éppen már indultunk. Kint kiválasztotta a jelét VakondJ . Micimackót akart, de az már foglalt volt… Aztán mondta nem jön haza menjünk vissza játszani. De végül eljöttünk. Összességében nem volt gond és még aranyos is volt J Volt egy nála kisebb kisfiú őt nagyon szerette, állandóan simogatta J Aztán volt egy kicsi házikó amiben 2 kislány játszott ő meg bement bandázni közéjük és mondta „sziasztok kislány kukucs?”
A kocsiban azt mondta holnap nem megyünk….. Valószínűleg ez is kifárasztotta, mert míg az ebédet készítettem kiterült a  kanapéra és már majdnem elaludt. Most mikor ment aludni még mindig azt mondogatta, hogy kisfiú nem adta a dömpert. Hát igen szegény beninek ez borzasztó nehéz lesz. Mert itthon mikor nagyon visított, már  a koli is inkább oda adta neki amit akart itt meg nem így lesz…. És ez a valóság biztos nagyon rosszul fogja érinteni…. A gondozónők nagyon kedvesek, közvetlenek. Nagyon határozottak és látszott, hogy úgy van minden ahogy ők mondják, de nem zavart, mert a határozottság mellet kedvesek és szimpatikusak voltak…. Hát így telt az én kicsi fiam első napja a közösségbe.
Holnap egyedül kell bemennie 1 órára…..



2011-09-05

2011. szeptember 4., vasárnap

Lezárult...

Ma volt az utolsó napunk amit teljesen együtt töltöttünk az „új” életünk előtt. És nagyon boldog voltam, mert békében telt el. Mintha éreznék a fiúk is a változás szelét. Lévén , hogy apa éjszakás (nagyon sajnálom, hogy ma nem lehetünk együtt normális családként) átmentem anyumékhoz. És nagyon jó volt, mert homokoztunk játszottunk elvoltunk. Szóval nagyon jó volt. Meg így legalább nem egésznap őrlődtem azon, hogy „elvesztem” benit és hogy milyen gyorsan elment ez az idő. Mikor hazajöttünk akkor kitört belőlem 30 percen keresztül sírtam. Hogy vége. Már soha többet nem lesz olyan mint volt, mert bár lesznek hétvégék az nem ugyan az (na már is folynak a könnyeim). Még emlékszem milyen volt vele haza jönni, hogy az ágyunk mellett aludt a babakocsi mozekosarában  J Emlékszem jóra és a rosszra vagyis inkább a nehézségekre. Nagyon vegyes érzelmeim vannak. Várom és már mindent elkészítettem a holnapi napra. De a lelkem sír…..  (persze még meg is kínoztam magam, mert megnéztem a baba képeit J Nagyon fog hiányozni valahogyan más mint kolival volt. Ő nála éreztem készen ál rá. Beninél nem ennyire biztos na meg ő nagyon anyás. És elképzelni nem tudom, hogy lesz meg nélkülem…… Meg, hogy mennyire nehéz lesz neki, mert sok minden nem lesz ami most van….
Nem is ragozom holnap jövök az első élményekkel, de most számomra nagyon nehéz

Ilyen volt :-)


És ilyen lett :-)



2011.09.04


2011. szeptember 2., péntek

Az elképesztő határát súroljuk.

Egyszerűen van az a pont amikor az ember azt mondja nem lehet rosszabb és de igen.
Szóval ma reggel elmentem kolival dokihoz. Azt mondta vírus a torka csúnya, de 4-5 nap alatt lemegy. Kedden már valszeg megy oviba. Ma 12 óta nem volt már láza. Enni még nem igen akar. Na de vissza a témához. Szóval haza értünk és mondja beni, hogy menjünk a kertbe mondom jó. Kicsit pakolászok mire magamban mi az isten ilyen fura. És akkor esett le, hogy nincs a szivattyú a helyén. Mondom , de érdekes. Elkezdtem keresgélni, de nem találtam. Gondoltam fel keltem apát mi lett vele. Áh magamban hülye parás vagyok. De mikor bejöttem kijött ő is és kérdezi mi van a szivattyúval hát mondom na mi van, mert én se tudom. És sajnos ekkor szembesültünk vele, hogy bizony valaki ellopta. Istenem ez az érzés nagyon rossz. Mikor rá jössz, hogy valaki járt a kertben 5 lépésre a lakásomtól. A kutya nem jelzett és egyszerűen elvitte. És bár a szivattyú a legkevesebb bár 3 éve vágytunk rá és 25 ezerért vettük júliusban és apának nagyon sok munkája és ideje benne volt abban, hogy működjön--- szóval tényleg nem a számít hanem az érzés, hogy „betörtek” az életterünkbe. Szokták mondani a házam a váram. És úgy érzem elvették a váramat. Tudni kell, hogy én nagyon félős vagyok és nehezen viselem apa éjszakáit hát ettől most csak sokkal rosszabb lesz…. A környék ahol lakunk nagyon jónak mondható itt. A kertünk nem túl nagy , de gyakorlatilag nem lehet belátni, mert elől tuják zárják a másik oldalon betonkerítés másik oldalról meg a szomszéd. Szóval ezt ki kellett figyelniük és azt is, hogy lujzi bent van éjjel, mert ő nem kiskutya és úgy is viselkedik , hogy félelmet keltő. (persze velünk nem csak a vadidegennel. Szenvedélyes őrző J  És ráadásul 2 hét múlva megyek dolgozni…. Természetesen most mindent megtesszük, hogy több ilyen ne forduljon elő. Riasztó, mozgásérzékelő lámpa stb,,,, ,de az érzést sokára fogom talán fogjuk elfelejteni…….
Várom mi lesz a következő csapás…

2011-09-02

2011. szeptember 1., csütörtök

Sok minden…!

Sok mindent számításba vettem és sok mindenre próbáltam magamat felkészíteni. Például, hogy benus már a 2, héten beteg lesz. Vagy arra, hogy nehéz lesz a beszoktatás. Sőt még arra is, hogy lehet vissza se néz úgy otthagy. De az valahogy eszembe se jutott, hogy lehet nem is tudom elkezdeni beszoktatni, mert beteg lesz. Szerdán volt hőemelkedése 37.5 azóta viszont semmi. Látszólag jól van. Ma ennek örömére kikértem az igazolást a házi dokitól amit vinni kell . Rá 20 percre Koli az ölembe ült és érzem nagyon lázas megmértem és 38.5. Azt hittem össze esek. Egyszerűen ez a legmerészebb álomban sem jött elő. Hogy 4 napot jár oviba és beteg lesz. Ráadásul pont most. Most aztán parázhatok, hogy beni nehogy elkapja.. Meg maga a tudat is kiborító, hogy ennyire hamar. Tavaly novemberben lett először beteg. Egész nap kint voltak az udvaron nem is bezárva  a terembe. Én ezt komolyan nem értem. Vagy 1,5 órát bőgtem. ÉS azért lenne ennyire fontos hogy a benit 5-én elkezdjem beszoktatni, mert akkor először 1órára bemegyünk együtt aztán másnaptól ő megy be 1 órára és mindennap 1 órával többre. Szeretnék ennek részese lenne. És nem azért mert apa vagy mama rosszul csinálná ezt egyszerűen én is szeretnék leválni Tőle. Ez számomra is egy fontos folyamat. És ha kihagyom akkor nem fogom tudni normálisan feldolgozni. És 12-én már megyek dolgozni. Tehát ha most ez tolódik akkor nem tudom mi lesz…
Pedig annyira jól haladtak a dolgok. Mondhatni flottul ment minden. Aláírtam a szerződés ami nagyon korrekt volt. Hívtak közben cafeteria miatt. É egyáltalán annyira kedvesek a cégnél hogy már zavarba ejtő…Betábláztam a napjaimat 12-ig, mert elég sok mindent szeretnék megcsinálni mielőtt megyek. Többek között a nagytakarítást. Ezt is szépen elosztottam napokra. De annyira ügyes voltam J, hogy ma  készen lettem a legnagyobb részével. A fürdő+konyha maradt. De a fürdőt amúgy is apa szokta. A konyhát meg 2 alvás idő alatt megtudom csinálni. Szóval még ezzel is jobban állok. Meg lett beninek is a szekrény azt is átrámoltam úgy hogy már szelektáltam a ruhákat. Koli szekrényét is rendbe tettem és az iratos fiókunkat is. Szóval nagyon sok mindennel megy vagyok amivel akartam és tök örültem és akkor jön megint a baj L Ráadásul még egy örömöm volt. A bölcsiben igen elszomorító helyzettel szembesültem. Nagyon lepukkant és az önkormányzat nem segíti őket. Így mondták minden játék jöhet. Most hogy nagytakarítottam 3 zsák játékot, mesekönyvet gyűjtöttem össze. Úgy örülök, hogy tudok rajtuk segíteni egy kicsit.
Ami még bánt hogy a beszoktatás , ovi és a elvégzendő teendők mellet ott van  a saját félelmem is. Mert azért csak 5 év után megyek vissza és megmondom őszintén nagyon félek/izgulok…

2011-09-01

2011. augusztus 29., hétfő

Ovi!

Nos hát eljött a reggel amikor kolitól 2,5 hónap után búcsút kellet vennem. Reggel órára keltünk és ez se nekem se a fiúknak nem esett túl jól. Koli még úgy ahogy felkelt, de benus sírt fejére pakolt mindent és nem akart kimászni az ágyból. Szegény kicsikém nem is sejti, hogy ez csak a kezdet, mert 6 negyed 7 körül kell majd kelnünk… Indulás előtt Koli monda, hogy fáj a hasa. Egyértelmű volt, hogy nem fizikai hanem lelki eredetű, de beszéltem vele és már indultunk is. Mikor beértünk meglepődtem én is meg a gyerek is mert nem volt ott az ovó néni. Kint voltak a többiek az udvaron. Kimentünk és akkor mondták ma még össze vonva lesznek. Megkérdeztem, hogy marad-e ebédig vagy haza jön. De ekkora már körénk gyűltek a tárasai , barátai és már nem is igen figyelt rám. Tudtam maradni fog. Mikor elindultam utánam kiabált, hogy ne menjek ebéd után, de a ügyletes ovonénivel azt beszéltem megyek nehogy kiboruljon. És ekkor jött számomra  a nem várt esemény. Koli szépen elment én sem sírtam viszont Benike éktelen ordításba kezdet, hogy koli nem menj el, koli gyere vissza és hatalmas könny cseppek peregtek az arcán. Nagyon megviselte őt vagy 15 percig ordított. Aztán elsétáltam vele a bölcsi felé gondoltam megmutattam neki és szépen kezdett megnyugodni. A  bölcsi udvarában állt egy fa mozdony. Na innentől kezdve mondta, hogy na anya gyere menjünk bölcsibe. Menjünk már be J Végül haza jöttünk és lassan telt a délelőtt én magamtól is nagyon sokat gondoltam Kolira, de benike fél óránként jött és kérdezte, hol van Koli? Hol vagy Kolcsi? Koli nincsen? Koli nem iszik? Nagyon car volt, mert látszott rajta, hogy sóvárog utána. És mikor ebéd után mentünk érte kijött a koli a csoportból beni neki esett és ölelgette közben azt kiabálta koli koli J Nagyon aranyos volt. Számomra pedig nagyon megható volt ez a szeretett. Koli nem volt túl beszédes. Nem nagyon mesélte a napjáról, de kifáradt mert este ő szólt, hogy menjünk aludni, mert fáradt….

2011-08-29

Úton haza felé!

Talán még az életemben nem éreztem magam annyira rosszul attól hogy haza kell térnem mint most. Kettős érzésem volt. Egyrészt nagyon élveztem a nyaralást és a vele járó „más” világot. Másrészt úgy éreztem, hogy ezzel végérvényesen lezárult 5 év az életemből és, hogy indulnom kell az „új” életem vagyis helyesebben az új életformánk felé. Néha nagyon akarom és várom, hogy menjek dolgozni. Az agyammal tudom, hogy egyszerűen szükségem van rá. Viszont máskor rosszul érzem magam, mert én nem ilyen szerepet akartam betölteni az életünkben. Tudom, hogy több százezer nő illetve család él így , de én szerettem volna főállású anya lenni. Nem azért mert nem szeretek dolgozni hanem , mert ezt éreztem hivatásnak. És nem akarok bűnbakot keresni, mert csak az én hibám, hogy így alakult, de Beninél egy olyan lavina indult be amit nem tudtam visszafordítani. A nagyon sok probléma és betegség miatt egyre nehezebben bírtam lelkileg és nagyon sokat veszekedtem kiabáltam mindenkivel. Egy idő után rájöttem szabadulnom kell ebből a körből mert nem lesz jó vége. És persze érthetően innentől kezdve apa se akart 3. babát. Vagyis akarja csak nem most. Teljesen érthető és nem is hibáztatom és mint már írtam az agyammal pontosan tudom, hogy most nem lehet. De emiatt egy sor kérdés merül fel. Miért lettem ilyen? Ha ennyire erre vágytam mért nem bírtam kordában tartani az érzelmeimet? Jó anya vagyok egyáltalán? Sok kérdés amikre idővel megjön a válasz. Ami még pluszba nehezíti a dolgokat, hogy anyagilag hál istennek most nem vagyunk rászorulva arra, hogy dolgozzak ez még nehezebbé teszi, mert nincs az hogy muszáj hanem csak azért kell, mert én befásultam és elfáradtam. Miután hazaértem és láttam , hogy kezd beindulni a pörgés újra lendületet vettem és most megint bennem van az izgalom, hogy milyen lesz vajon? Sőt most az újabb cél az, hogy így is helyt tudjak állni mint Anya, Nő, Társ… Nem könnyű… Ami még dolgozik bennem, hogy vajon helyesen töltöttem-e el ezt az 5 évet?! És sajnos önmagam tudom a választ, hogy nem. Sokszor sok apróság fontosabb volt mint, hogy élvezzem a csecsemő és kisgyermekkort. Ezeket ma már tudom és mikor 3, babánk lesz nyilván ezekre már figyelni fogok, de emiatt úgy érzem nem adtam meg teljesen azt amit kellet volna.. Jó hozzá tartozik az is, hogy most úgy állunk anyagilag ahogy sose eddig. És nekem többen mondták a pénz nem boldogít. Sajnos én azt tapasztaltam, hogy de igenis boldogít. Mert amikor azért kellett küzdeni, hogy kolinak vegyünk cipőt vagy ha gyógyszer kellet és nem tudtuk megvenni akkor ebből rengeteg vitánk volt. És tudtuk nem tehet róla a másik, de mégis volt. Most , hogy jobb a helyzet a vitáink is meg tizedelődtek, mert apróságokon már nem mennek a harcok. Apa és én is kiegyensúlyozottabbak vagyunk…. Izgalom várom tehát a szeptembert 12-ét. És remélem, hogy nem életem legrosszabb döntését hoztam meg mikor úgy döntöttem, hogy vissza megyek dolgozni. Mert ezt csak is én döntöttem el. Nem voltam rákényszerítve és mindenki csak a véleményét mondta el, de a döntés az enyém volt…

2011-08-29

Nyaralás!



Szóval a többszöri lemondott nyaralásnak meg láttam az értelmét. 08.22-08.26-ig anyukámékkal mentünk volna nyaralni Csopakra. Apával kitaláltuk, hogy mivel nagyon jó időt mondanak keresünk egy helyett és elmegyünk már előtte valahova , így pótolva a lemondott nyaralást is. Végül balatonszemesre mentünk el. 08.19-től. ÉS azért írtam az elején, hogy megláttam az értelmét, mert ez a 9 nap alatt olyan időnk volt mint talán egész nyáron nem. Sose volt 30 fok alatt sőt és teljesen kihasználtuk a Balatont J És akkor a részletes élmény beszámolom!


Szemes!
Szóval péntek reggel elindultunk lévén , hogy nagyon jó idő lesz. Gondoltuk míg nem foglalhatjuk el a szobánkat addig strandolunk. Mivel nem voltunk biztos hol van a strand elsőre bement apa a szállodába ahol mondták, hogy már készen van a szobánk. Ez délelőtt 10kor volt. (amúgy 14 órakor lehetett volna elfoglalni) Ennek nagyon örültünk és be is pakoltunk. A szállodánk a Szindbád wellnes volt.


 Én ezt minden családos ismerősömnek meleg szívvel ajánlom. 3csillagos a szálloda, de nagyon gyerekbarát, túl nyomó részt családosok voltunk és egyszerűen nem tudtunk olyat kérni amit a személyzet ne teljesített volna. Iszonyúan kedvesek voltak a gyerekekkel és velünk is. Látszott , hogy erre vannak berendezkedve. Persze a 3 csillag itt-ott meglátszódott. És ezt nem azért írom, mert sznob vagyok és nem volt jó csak idén voltunk már és az összehasonlítás miatt. Szóval a medencéi és a wellnes része kicsi. Ha rossz idő lett volna és mindenki wellneselni akart volna lehet nem férünk be. Még egy volt ami feltűnő volt az a tisztaság. 4 nap alatt egyszer nem söpörtek fel, de a törcsiket cseréltek. Ja nekem még egy plusz dolog volt , hogy az infraszaunáért fizetnem kellet volna, de így inkább kihagytam. A kaják nagyon jók voltak csak néha sietni kellett hogy maradjon enni. A legjobb az volt a szállodában hogy a kerthelyisége a játszószobára nézett így mikor a fiúk már felugrottak és mentek oda be mi nyugodtan befejezhettük az étkezést, mert rá láttunk a helységre. Ez nekünk így nagyon kényelmes volt.
A szemesi strand nagyon jó volt. Kulturált szépen rendezett tiszta és számomra retro J Éppen búcsú volt a városban így minden este jó nagyot sétáltunk és a végén felülhettek a körhintára és ezt nagyon élvezték J



Ellátogattunk a Lellére is a híres strandra. Jó volt, de iszonyú nagy maga strand ezért érthetően rengeteg ember volt nekem már túl sok asszem apának és a gyerekeknek is, mert nem bírtuk sokáig.
Vasárnap ellátogatunk zamárdiba kipróbálni a kis élménygőzöst.




 Hát ez nagyon jó volt. Minden mint az igazin csak picibe. Nagy hatással volt a fiúkra. Főleg Benusra akivel meg kellet verekedni a leszállásnál. Közben persze sokat fürödtünk és pihentünk. A szobánk nagyon kényelmes volt olyan volt mint egy kis apartman volt hűtő, mikro volt benne tányér , kés , pohár. Szóval nagyon jó volt. Jövőre is szívesen vissza mennék egy hosszú hétvégére.

Aztán hétfő reggel útnak indultunk Csopakra. Végül apa úgy döntött, hogy menjük szántódról komppal így benzint, és időt spórolunk és még egy élmény a fiúknak. És így is lett tetszett nekik nagyon és hamar odaértünk.


Hétfőtől igazán nagyon meleg lett. Lényegében semmi mást nem lehetett csinálni mint fürdeni és a fürdeni. Ezt is tettük. Benussal küzdenünk kellet. Nem tudom mi történt vele, mert szemesen fürdőt még velünk a balcsiban itt meg nem akart bejönni. Így vele végig küzdenünk kellet, de azért apával mindig bevittük.

 Koli nagyon nem vágyott ránk, mert Papa, Krisztián és Niki sokkal nagyobb élvezetett nyújtott neki. Dobálták, pisztolyoztak, labdáztak Vele. És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy Köszönetet mondjak Apukámnak. Én soha nem gondoltam volna, hogy az én Apukám ilyen szuper nagypapa lesz.

 Olyan papa lett belőle amilyet az ember csak kívánhat magának és mindenkinek. Jó volt látni hogy szereti a gyerekeket törődik velük. Eddig ennyire nem volt ilyen persze szeretette őket mindig , de ez valami más. Olyan hihetetlen türelme volt a fiúkhoz, hisztikhez mindenhez hogy elképesztő. Ő volt az első aki ment velük játszótérre, sétálni. Olvasott nekik szívesen. Autózott Benivel, Kolival kártyázott, pinpongozott, szóval ezekre nehéz szavakat találni, de nagyon jó volt és Boldog vagyok, hogy Ő az Én apukám és ő a fiúk nagypapája J
És persze Köszönöm Nikinek és Krisznek is na és persze Anyumnak is! Mind szenzációsak voltak és lehetővé tették, hogy én vagy is mi is pihenjük egy kicsit.
Itt Csopakon sok programot nem csináltunk, mert iszonyú meleg volt. Egyszer bementünk Füredre. NA az nagyon jól sikerült. Volt városnéző kisvonat természetesen erre is felültünk amit tátott szájjal nézték a fiúk, de ami ez után jött az hihetetlen volt. Füred közepén van egy tér aminek a közepén olyan szökőkút van ahonnan a földből jön ki a víz. A fiúk egy szál bugyiban rohangásztak pont úgy mint a filmekben. Iszonyúan élvezték és nagyon aranyosak voltak. Egyszer még bementünk Tihanyba na azt nagyon gyorsan lezavartuk, mert azt hittük este itt is lesz élet. Hát nem volt így csak tettük egy kört. Az utolsó 2 nap már úgy éreztem , hogy a fiúknak elég volt. Benus már nem találta a helyét sehol nem volt el 10percnél többet. Koli pedig már inkább a játszótér körül volt mint a vízben.


A nyaraláshoz még két dolgot szeretnék írni. Kolin nagyon látszik, hogy ahogy nő úgy egyre okosabb. Nagyon sok szituációban mikor vártam a hisztit egyszerűen nem jött J Mikor azt mondtuk valamire, hogy csak 1 kör vagy csak 1x akkor ezt megértette és semmi akarom még vagy még egyszer nem volt. Szemesen nagyon kiéleződött, hogy Benusnak Koli a mindene. Mindig azt csinálta amit Koli és egyik este mikor megijedt valamitől mondta Koli gyere gyere és végül kézen fogva sétáltak annyira cukik voltak J
A másik pozitív, hogy tényleg lazultunk apával. Nem volt érdekes hányóra van mikor fekszenek le ahogy esett úgy puffant. Ami nekem nagy változás volt, hogy nem kellett altatnom a fiúkat Így én sem maradt ki a beszélgetésekből, kártyapartikból. Nagyon ügyesek voltak Egy szobában aludtunk, de bevittem őket este elköszöntünk és szépen elaludtak maguktól…

2011-08-28

2011. augusztus 11., csütörtök

Átok??!

Aztán persze haza jöttünk és kezdődtek újra a szürke hétköznapok…. Az csak egy dologvolt, hogy a gyerekek elég nehezen zökkentek vissza a régi kerék vágásba, de én olyan türelmetlen lettem, hogy azt kimondani nem lehet.,…. Jó persze a fiúk is tesznek róla, mert állandóan megy a vita, verekedés, ordítás és persze a végén sírás. Számomra tök értelmetlen dolgokon. Tudom nekik nagyon fontos, de a guta üt meg amikor a 60 db autó közül pont ugyan arra van szükségük és a nagy okos fiamat sem tudom ész érvekkel meggyőzni. Beni meg mint egy kis malac úgy ordít mindenért. Már kezdet leszokni erről és most megint. Persze persze azt is tudom, hogy ő érzi az én feszültségemet, de nem tudom hol rontom el?! Próbálok igazságos lenni, de akkor tutti megbántódik valamelyik. Ha leülök olvasni akkor a másiknak rögtön kell valami,. Ha leülök mondjuk Kolival kirakózni beni jön rombol és szinte őrjöng, hogy nem vele foglalkozom… Na és hogy ez ne legyen elég. Elterveztem, hogy szerdán elmegyünk az állatkertbe. Erre benus kedd estére lázas lett. Én akkor ezt nem hittem el. De persze igaz volt… de én nem értem és igazából jól kétségbe is vagyok esve hiszen 3 hét és kezdjük a bölcsit. Most még közösségbe se jár és jul17 óta beteg. 1 hét megszakítással… Elvittem másnap dokihoz mert vele kapcsolatban asszem már túl paranoiás vagyok, de nem tehetek róla. Azt mondták, hogy vírus. A hasa puha betapintható. Ennyi. Azóta nem volt láza, de megállás nélkül ordít és folyamatosan cipelnem kell. Néha bele nyúl a szájába és mondja fáj. Lehet hólyagos??? De akkor mért nem kapott ecsetelőt?! Viszont mára egy nagyobb probléma lett. Ami az én hibámból, de csak este tűnt fel. Benus egész nap 2x pisilt . És mellette ivott rendesen. Így holnap vihetem megint dokihoz , mert jön a hétvége meg amúgy is… Szóval én komolyan nem értem mit vétettem, hogy sehová nem bírok elmenni és ha igen az csak is kizárólag orvosi rendelő… Tudom, hogy bármikor mehetek állatkertbe nem is azt bántam hanem azt, hogy itt ragadtam megint a lakásban és megint egy beteg gyerekkel. Az már csak nagyon mellékes, hogy elkezdtem fizikoterápiára járni a hátammal éppen kezdtem érezni, hogy használ hát mivel ma megint csak cipeltem benust így megint nagyon fáj. Ami nagyobb gond, hogy Koli iszonyúan unatkozik, de mivel beni nincsen jól sehová nem bírok elmozdulni. Az unatkozás meg tudjuk mivel jár. Hiszti, őrjöngés stb stb.
Remélem a sors most már megszán egy kicsit, mert úgy érzem a határaim végét járom és előbb utóbb én megyek korházba….. Nagyon elegem van!!

2011-08-11