Úton haza felé!

Talán még az életemben nem éreztem magam annyira rosszul attól hogy haza kell térnem mint most. Kettős érzésem volt. Egyrészt nagyon élveztem a nyaralást és a vele járó „más” világot. Másrészt úgy éreztem, hogy ezzel végérvényesen lezárult 5 év az életemből és, hogy indulnom kell az „új” életem vagyis helyesebben az új életformánk felé. Néha nagyon akarom és várom, hogy menjek dolgozni. Az agyammal tudom, hogy egyszerűen szükségem van rá. Viszont máskor rosszul érzem magam, mert én nem ilyen szerepet akartam betölteni az életünkben. Tudom, hogy több százezer nő illetve család él így , de én szerettem volna főállású anya lenni. Nem azért mert nem szeretek dolgozni hanem , mert ezt éreztem hivatásnak. És nem akarok bűnbakot keresni, mert csak az én hibám, hogy így alakult, de Beninél egy olyan lavina indult be amit nem tudtam visszafordítani. A nagyon sok probléma és betegség miatt egyre nehezebben bírtam lelkileg és nagyon sokat veszekedtem kiabáltam mindenkivel. Egy idő után rájöttem szabadulnom kell ebből a körből mert nem lesz jó vége. És persze érthetően innentől kezdve apa se akart 3. babát. Vagyis akarja csak nem most. Teljesen érthető és nem is hibáztatom és mint már írtam az agyammal pontosan tudom, hogy most nem lehet. De emiatt egy sor kérdés merül fel. Miért lettem ilyen? Ha ennyire erre vágytam mért nem bírtam kordában tartani az érzelmeimet? Jó anya vagyok egyáltalán? Sok kérdés amikre idővel megjön a válasz. Ami még pluszba nehezíti a dolgokat, hogy anyagilag hál istennek most nem vagyunk rászorulva arra, hogy dolgozzak ez még nehezebbé teszi, mert nincs az hogy muszáj hanem csak azért kell, mert én befásultam és elfáradtam. Miután hazaértem és láttam , hogy kezd beindulni a pörgés újra lendületet vettem és most megint bennem van az izgalom, hogy milyen lesz vajon? Sőt most az újabb cél az, hogy így is helyt tudjak állni mint Anya, Nő, Társ… Nem könnyű… Ami még dolgozik bennem, hogy vajon helyesen töltöttem-e el ezt az 5 évet?! És sajnos önmagam tudom a választ, hogy nem. Sokszor sok apróság fontosabb volt mint, hogy élvezzem a csecsemő és kisgyermekkort. Ezeket ma már tudom és mikor 3, babánk lesz nyilván ezekre már figyelni fogok, de emiatt úgy érzem nem adtam meg teljesen azt amit kellet volna.. Jó hozzá tartozik az is, hogy most úgy állunk anyagilag ahogy sose eddig. És nekem többen mondták a pénz nem boldogít. Sajnos én azt tapasztaltam, hogy de igenis boldogít. Mert amikor azért kellett küzdeni, hogy kolinak vegyünk cipőt vagy ha gyógyszer kellet és nem tudtuk megvenni akkor ebből rengeteg vitánk volt. És tudtuk nem tehet róla a másik, de mégis volt. Most , hogy jobb a helyzet a vitáink is meg tizedelődtek, mert apróságokon már nem mennek a harcok. Apa és én is kiegyensúlyozottabbak vagyunk…. Izgalom várom tehát a szeptembert 12-ét. És remélem, hogy nem életem legrosszabb döntését hoztam meg mikor úgy döntöttem, hogy vissza megyek dolgozni. Mert ezt csak is én döntöttem el. Nem voltam rákényszerítve és mindenki csak a véleményét mondta el, de a döntés az enyém volt…

2011-08-29