2011. április 28., csütörtök

Anyák napja!

Meg volt életem első anyák napi ünnepsége. Igazából nagyon féltem Tőle, mert ha valahol ott vagyok Koli nem igazán produkál. Lelkemet egy hete készítettem rá, hogy Koli még csak oda se megy majd a többiekhez… Hála istennek nagyon kellemes csalódás ért. Koli oda ment és mondókázott, énekelt a többiekkel. Annyi volt az extra , hogy a mondókák végét hadarta és a többieknél hangosabban vagyis őszintén kiabálva mondta… De ennyi. Miután oda ment mindenki az anyukájához egy verset suttogtak a fülünkbe… Na ennek hatására már nem bírtam gátat szabni könnyeimnek és Koli annyira édesen meghatóan mondta, hogy még most is könnyes a szemem. Elvittem a fotógépet, de nem mertem elő venni.. Féltem, hogy akkor nem lesz hajlandó meg kicsit úgy is éreztem, hogy ez a dolog Rólunk Koliról és Rólam szólt.. Szerettem volna rá őzpontosítani…
Nagyon büszke vagyok Rá J
És hálás vagyok az égnek, hogy Mariann és Eszter az óvó nénink. Mert persze a gyerek tanulta meg, de ez az ő érdemük is.. . És soha nem látott dolgokat tudnak elérni Kolinál. És ezért nagyon hálás vagyok Nekik.
Most pedig minden anya társammal szeretném megosztani a versikét:

Színes ceruzával rajzoltam egy képet,
Anyák napján reggel, Édesanyám Neked!
Lerajzoltam én egy aranyos madarat.
Aranyos madárra, aranyos tollakat!

Elkészült a madár, nem mozdul a szárnya,
Pedig, hogyha tudna a válladra szállna.
Eldúdolná csöndben, Tenéked egy dalban,
Anyák napján, amit mondani akartam!

2011. április 28.

2011. április 26., kedd

Apa éjjeles….

És ahogy az már lenni szokott Beni beteg. Én komolyan gondolom, hogy valaki ezt direkt így intézi… J Benus tegnap egész éjjel hányt aztán délelőtt még volt rosszul, de estig utána nem. Most este evett és ivott is szépen. Remélem éjjel nyugi lesz. Azt nem tudom és lehet nem is tudjuk meg, hogy vírus-e vagy csak annyi édességet kajált össze, hogy jó kis gyomorrontás. Egy tutti annyi édességet evett, hogy követni nem bírtuk. Egyet kicsavartam a kezéből és vissza néztem már bontotta a másikat. A rokonság szemében meg én lettem a szigorú anya aki nem engedi, hogy a gyerek húsvétkor csokit egyen. Azt valahogy senki nem hallotta meg, hogy reggel óta csak azt eszik. Ezen a rosszul léten felbuzdulva. Eldugtam minden csokit kidobtam a rudit (amúgy is lejárt). És most megpróbálok kemény maradni vele hátha be tudom törni….
Koli sincs a topon folyamatosan panaszkodik, hogy fáj a hasa és a nyakán vannak kis csomók amik aggaszatnak. El is döntöttem, hogy kérek neki egy labort meg egy hasi uht. A nyakára meg remélem mondanak valamit….

2011. április 26.

Húsvét!


Ők voltak Antal és Vilmos... (úgy, hogy nem tudtuk a neműket :-)

Jól telt J A gyerekek reggel nagyon örültek az ajándékoknak és édesen gyűjtötték össze a csoki tojásokat.




 J


















Sikerült elkészítenünk az ajándék gipsz formákat amit nagy örömmel festettek a fiúk és mindenki nagyon örült neki.
 Aztán volt nagy öröm Mari mamáknál, mert oda is jött a nyuszi J Délután pedig az összes unokatesó eljött. Voltunk vagy 25-en rengeteg gyerekkel. A fiúk estére totál káok lettek J
Hétfőn reggel Koli pedig hihetetlen édes volt. Elkezdtem neki mondani a zölderdőben.. erre mondja na várj csak anya még meg se locsoltalak. Elmondta nekem és meg is locsolt. Utána már kicsit nehézkesebben ment, de végül mindenkit meglocsoltunk…
Aztán este mikor fiúknak még volt egy körük itthon maradtam és azon gondolkoztam, hogy most hiányzott igazán egy lánygyerek J Furcsa volt, hogy egész nap mi meneteltünk és hozzánk egész ünnep alatt nem jött senki. Nyilván azért furi, mert egész gyerekkoromban hozzánk jöttek erre meg mi mentünk… furcsa volt…. Na meg kivel fogok tojást festeni? Most átlógtam mamához meg Adrihoz így nem kellet egyedül J

És bár nem ide tartozik csak most találtunk meg egy állatkertes képet. Ez a kedvenc képem per pillanat. Koli és kedvenc hű szolgái J

2011.04.26





2011. április 23., szombat

Tavaszi szünet!

Szerdán kezdődött és már szombat van. Rohannak a napok és alig jut bármire idő. Folyamatosan kapkodunk és pihenni se sikerült sokat. Az, hogy apa holnaptól éjjeles csak fokozza a feszültségeget!
De kezdjük a szerdánál.
Koliéknak jött a nyuszi az oviba. Úgy láttam nagy élmény volt, mert mesélt róla és nagyon vidám volt J Délután pedig megkapták a nyuszikat! Direkt kettőt hoztunk, hogy ne legyen veszekedés….Hát Koli örült is nekik nagyon. És az a baj, hogy túl szeretni akarja őket. Gyakorlatilag attól félek, hogy összenyomja őket.
Benus katasztrófa L Nem tudunk olyat tenni ami jó lenne. A nyuszikat utálja pedig azt hittem szeretni fogja őket, de nem iszonyú féltékeny és ha látja, hogy foglalkozom velük akkor ellök visít stb. Kezdte azzal a szünetet, hogy koli nagyon szép tojást készített az oviban amire büszke is volt. Megmutatta nekem elmondta, hogyan is készült. Erre beni fogta és földhöz vágta. Volt jó nagy sírás és meg is értem…



04.21-én elmentünk az állatkertbe! Ami az elmúlt alkalmakhoz képest jól sikerült. Azt leszámítva, hogy mindenkinek tavaszi szünet volt így óriási tömeg volt. Így 10 óra helyett 11kor jutottunk be. Ott voltak Árpiék, Adri, Nikiék! Végül szétszakadt a társaság mert mindenkinek más volt a tempója. Niki, Krisz és Viki velünk maradt J Ezt köszönjünk, mert így vagy segítettek motort cipelni vagy a fiúkat kergették J Végül is tényleg nem volt rossz. Az állatokból sokat nem fogtam fel, mert azért elég nagy tempót diktáltak a fiúk, de jó volt. Apára és magamra különösen büszke vagyok, mert lazultunk annyit, hogy nem akartunk görcsösen 12:00 re itthon lenni, így mióta gyerekünk van életünk leghosszabb idejét töltöttük el. 11Kor mentünk be és 13:45kor jöttünk ki J. Na azért még van mit fejlődni pl, hogy ne rohangáljanak esztelenül úgy, hogy másokat veszélyeztetnek ….








































MA pedig sikerült megadnom kolinak a második szeretett nyelvét! A minőségi időt! Apa elvitte benust sétálni mi meg addig kidíszítettük a lakást aminek nagyon örült. És ügyeskedett is! Aztán készítettünk gipszből húsvéti motívumokat amiket ki is festettünk ma. Na ez így már őt kielégíti! Viszont a Beni hát én tényleg nem tudom. Azt hinné az ember, hogy 2. gyereknél az ember rutinosabb és jobban megy a dolog. Hát nálunk nagyon nem. Beni mint írtam egyszerűen elviselhetetlen! Nem tud nevetni és 10 percre sem tudja lefoglalni magát. Mindig mindenen sír. Mint kiderült néha már a szomszédainkat is nagyon zavarja. És Drága Gabi néni nem azért mondta, hogy megbántson hanem azért mert mondta nem csodálom szilvikém ,hogy nem bírod, mert van, hogy bezárkózunk inkább. És megértem őt csak tenni nem tudok ellene… Sajnos. Mondtam Gabikának jó neki, mert én még bezárkózni se birok. Bármit csinálunk mindent tönkre tesz. És nem azért mert ügyetlen és neki nem sikerül hanem mert szándékosan rombol. Pl: Ma feldíszítettük kolival az aranyesőt erre leszedte és eltörte a tojásokat… Nagyon nehéz. Apa fényévekkel türelmesebb mint én, de már sokszor neki sincs idege ahhoz amit művel. Estére néha már alig bírok menni, mert állandóan fel kell vennem és a derekam, medencém totál készen van ettől… És ráadásul nem haladunk semmivel. Se a cumi elvétellel sem a bilivel semmivel. Egyszerűen nem partner semmiben. Az az egy jó neki ha a kezemben van, de könyörgöm egy 2 éves gyerek nem ülhet non stop az ölemben!!!!
A fülészetet megjártuk a héten és kerek perec megmondták, hogy jövő tavaszig nem műtik akkor sem ha nem bírja a bölcsit. Túl kicsi hozzá és nagy az esély rá ha megműtik akkor folyamatosa tüdőgyulladása lenne… Azt is elmondták, hogy az állandó hurutos állapot és a fül kellemtlen állapota okozhatja ezt a nyűgös állapotot, de ezt csak tünetileg lehet kezelni ennyi. És ebben a dokiban bízok hiszek neki. Azt mondta viszont, hogy tény nagyon csúnya a mandulája, de ez nem okozhat nem evést. Szigorúnak kéne lenni és semmit nem adni neki aztán majd csak megtörik. Én elfogadtam felfogtam, de apa nem bírja. És persze én se , mert amikor 2 órát üvölt egy rohadt túrórudiért akkor oda adta neki… Mától nem főzők teát sem. Van víz. Persze nem a legjobb az időzítés, mert most a húsvét miatt úgy se fogjuk tudni tartani, de utána én megpróbálom max elköltözöm!!!! J A teóriámat pedig továbbra is fent tartom. Beni azért ilyen, mert nem eszik. Amitől van egy állandó rossz közérzete ami érthető. És mivel kicsi azt nem tudja mi a baj csak azt érzi valami nem jó… Az állandó hurut miatt nem tudjuk neki folyamatosan adni a multivitamint ami esetleg meghozná az étvágyát. Ez egy csapda amiből nem tudom hogyan tudunk kimászni…. ???A cumit  meg azért se vesszük el , mert az állandó ordítást így 70%-ra lehet csökkenteni és már nincs menekülő út…… Még a házipraktikák sem válnak be. Hiába próbálom elterelni a figyelmét max 5 perc. Ha berakok egy mesét mondjuk megnézi az első részét és utána jön utánam üvölt. Ha elmegyünk sétálni nem megy hanem cipelteti magát. Ha leülök játszani vele míg ott vagyok béke, de amint felállok jön és ordít!!! DE nem ülhetek mindig ott… Hát biztosan ezen is túl leszünk csak jó lenne már hamar, mert az idegeink nagyon nehezen bírják már. Ráadásul mikor koli normális lenne akkor őt is lehúzza és meggárgyul ettől a sok visítástól amit nem csodálok hiszen mi se bírjuk persze, hogy megzavarodik Tőle. És mostanában koli sokszor volt agresszív benivel ami azért nem jellemző rá… Szerintem ez is ezért van. Egyszerűen idegesíti a kolit. Persze ez nem mentség csak ad értelmes magyarázatott a dolgok folyására…..

2011-04-23

Szülinap!

Nagyon nagy fiú! És édes volt a szülinapján! Reggel úgy keltettem, hogy énekeltem Neki. Ettől ő nagyon boldog volt és látszott jól indul a napja! Össze-vissza ölelgetett és puszilgatott. Az oviban elmondta Eszter néninek, hogy megöregedett! J Ott is megünnepelték és azt mondta „anya mindenki nekem énekelt tapsolt! És mindenki evett a tortámból”. Itthon jöttek Mari mamák és csajok így együtt ünnepeltünk J Koli ügyes volt, mert minden megköszönt és mindennek örült. Kapott rollert amit egész ügyesen hajt és a szíves csücske! Papáéktól meg kapott focikaput. Ezt is nagyon szereti! A torta nagyon jól sikerült. Énekelt és mosolygott. Az egyetlen dráma az volt mikor koli egy gombnyomással kitörölte az összes fotót. Így a 4. születésnapja csak az emlékeinkben maradt meg….
Sok mindent írhatnék Róla, de a legfontosabb erény még mindig az, hogy iszonyúan tud szeretni. Persze ezt csak akkor mutatja ki mikor neki kedve van, de olyankor nagyon!!! Kisfiú lévén nagyon érzelgős és lelkis. Persze ennek én és majd egyszer a csajok nagyon fognak örülni J Számol, olvassa a betűket, mondókázik és hihetetlen memóriája van. Múltkor elkezdtem egy dalt énekelni és ő fejezte be ! És nem egy gyerekszámról van szó! Aztán mindenki elájul azon, hogy milyen jókat lehet vele beszélgetni és ez így is van! Még mindig azt szereti a legjobban ha ő segíthet valamiben és akkor ő nagyon fontos. Iszonyúan vágyik a dicséretre és az elismerésre. Igyekszünk ebben őt minél jobban támogatni. Asszem az ő „szeretett nyelve” ez. Az elismerő szavak!  Ebből táplálkozik és épít! Még nagyon fontos neki a minőségi idő is! Ezt néha nehéz kivitelezni, de igyekszünk.
Asszem már múltkor írtam, 104 cm és 17 kg a nagyfiú!

2011.04.19

2011. április 17., vasárnap

Elő szülinap!




Kolikám 2 nap és 4 éves lesz J Hihetetlen. Még csak most hoztam haza a korházból és tessék egy nagy fiú! Okos, ügyes. Na , de majd részletesen 19. után. Lévén, hogy idén húsvéttal nagyon közel van így apa családjával ma ünnepeltünk. Aranyos volt koli. Mindennek örült és mindent megköszönt!! (ez fontos mert, sajnos ez nem mindig sikerül).



Kapott egy több funkciós rajztáblát ami nagyon tetszik neki. Így itt is szeretném megköszöni. Papáéktól egy védőfelszerelést kapott( sisak, térd-könyök védő és egy kulacs). Ezt mind azért mert egyre ügyesebb és tanuljuk a 2 kerekűzést a bringával. Annyira tetszett neki a sisak , hogy le sem vette.
Egy kicsit dicsekednék. Változtatni akartam a szokásos tortán és túrókrémet készítettem + étcsókival vontam be. Isteni lett és mindenki nagyon dicsérte. Apa keze munkáját dicséri a díszítés ami Kolinak nagyon tetszett! J


Először felkiáltott, hogy az ott én vagyokJ Aztán meg, hogy az egy házikó a jelem!!! Szóval asszem, hogy jól érezte magát a „kis” ünnepelt.



És persze itt volt kedvenc keresztlányunk is J Aki egy tündérke. Jön megy, játszik vigyorog magyaráz. Számomra nagyon kedves volt mikor a rajztáblánál sorban álltak. Koli, Beni Bogi Szigorúan Csökkenő sorrendben és együtt pakolgatták a mágneseket J Kár hogy apa mire oda ért a géppel szétszéledtek….

2011. április 14., csütörtök

Bajok.


Eltelt 1-2 hét…. Úgy ahogy meggyógyultak… Bár Beninek megmaradt egy csomó pöttynek a nyoma. Ezek nem mélyek és nem elkapartak, de ott vannak. Ez aggaszt, de remélem igazi lesz  apának és a következő hámréteggel lejön..
Viszont Beninek eddig tartott a jól lét. Folyik az orra, kicsit köhög. Amikor este kivettük a kádból nagyon sírt és belenéztem a szájába kár volt L Hívtam is Apát, mert hihetetlen volt amit láttam. Akkorák a mandulái, hogy egy borsó nem férne le ott. Az alap problémánk, hogy nem eszik megint súlyosbodót. MA volt az 5. nap , hogy nem ebédel. Csak kifli, joghi és egy rudi a napi kajája. Hát ez az állapot amit láttunk erősen indokolja. Így holnap hívom a fülészt és megpróbálok Tőle segítséget kérni. A házi orvos továbbra sem foglalkozik a problémánkkal. Ő elkönyvelte, hogy én „rossz” szülő vagyok aki nem bírja megállni, hogy ne édességgel tömje a gyereket… Hozzá teszem mikor jön a nem evés akkor szegénnyel nagyon nehéz. Sír, nyögős… Semmi sem jó. Vajon fáj ez neki??? A kinézete alapján igen…
Ja és voltunk a védőnéninél 2 éves státuszon. Nagyon megdicsérte, hogy milyen okos és , hogy milyen nagy. J 94 cm 12,70 kg

Koli!
Jaj Vele se egyszerű. Ügye 3 hét után ment oviba. Nehezen rázódik vissza és kicsit folyik az orra, de nem vészes.. Viszont  folyamatosan panaszkodnak rá.  Az egyik kedvencem a Koli ma kicsit „zizi” J Köszi ebből találjam ki mit takar. A másik „nagyobb” gond, hogy nem alszik az oviban aminek következménye, hogy délután 17 körül lényegében már kezelhetetlen…. A 3., hogy az asztalnál izgága… és a 4. az ami már tényleg veri a biztosítékot. Állítólag füllent. És sajnos ez bizonyosságot is nyert. Erről kaptam egy szép kiselőadást, hogy ez mennyire nem jó és kezelni kell. Persze igaz és értem én, de akkor is elég sok ez most… Hogy mit értek füllentés alatt. Pl: MA kijön az oviból. Azt mondja nagyon beteg vagyok. Kérdezem mi a baj erre: lyukas a lábam… Hát sajnos rosszul reagáltam, mert elröhögtem magam, de már nem bírtam vissza tartani. A füllentései általában testi dolgok. Fáj a hasam, fülem, torkom stb… Kedvencem: Nem tudok öltözni, mert fáj a kezem… Viszont a fáj a hasam dolog az nehéz ügy, mert rajtam kívül nem igen hisz neki senki, de ebben az egyben hiszek neki. Ugyanis mióta oviba ját megint nem eszik L Ma megkérdeztem és mondták, hogy minimális amit ott eszik és, hogy csak azt ami a fogára való. Megkérdeztem szokott-e kakilni mondták nem. Hát ez a nagy baj… Itthon sem eszik túl sokat és van, hogy 3-4 napig nem kakil. Múltkor mikor mondta, hogy fáj a hasa akkorákat korgott, hogy nem igaz, de enni meg már nem bír mert összeszűkül szerintem a gyomra .A kaja legtöbbször tényleg förtelem az oviban én sem enném meg. De mit tegyek?? Szerintem az óvónők által említett „ziziség” is emiatt van hisz nincsen meg a komfort érzete…. Valami hiányzik, de ő 4 évesen ezt még nem fogja tudni megfogalmazni. A himlő óta nem a multivitamint hanem imunerősítőtt kap azóta lett rosszabb a helyzet. Mert míg a multit kapta itthon annyit evett, hogy volt már nem akartam adni neki, mert féltem, hogy rosszul lesz. Igazából már csak 12 szem van….
Viszont, hogy meséljek jót is. Nagyon jól haladunk a kétkerekű bringázással J Már 1-2 métert megtesz úgy, hogy nem fogjuk J És nagyon büszke magára. A másik ami nekem nagy élmény volt. Ül a kádban egyik este és megszólalt Guten Tag! Majdnem elejtettem ami a kezemben volt. Visszakérdeztem és elismételte. Elmondta, hogy anya ez másik nyelven szia. (tudom, hogy szó szerint nem az). Az óvónők év elején mondták, hogy ők az elsők akik engedély kaptak, hogy napi 30 percet németül foglalkozzanak a gyerekekkel, de eddig nem úgy tűnt, hogy bármi is történik erre meg J Én büszke vagyok rá. Lehet nem a legjobb magatartású, de okos mint az isten nyila J Ezért van a füllentés is, mert pontosan tudja mivel mit ér el. Persze ettől még nem megengedett és ezt nem is mondom neki csak itt..
Ő 104 cm és 17 kg J

Én alakulok bár az elmúlt időszakom eléggé hororisztikus volt, de apa is megértette, hogy segítenie kell, mert egyedül ezzel már nem bírok megbirkózni és én is sokat teszek érte….

2011-04-14