A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyerkők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyerkők. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 29., hétfő

Nyaralás!



Szóval a többszöri lemondott nyaralásnak meg láttam az értelmét. 08.22-08.26-ig anyukámékkal mentünk volna nyaralni Csopakra. Apával kitaláltuk, hogy mivel nagyon jó időt mondanak keresünk egy helyett és elmegyünk már előtte valahova , így pótolva a lemondott nyaralást is. Végül balatonszemesre mentünk el. 08.19-től. ÉS azért írtam az elején, hogy megláttam az értelmét, mert ez a 9 nap alatt olyan időnk volt mint talán egész nyáron nem. Sose volt 30 fok alatt sőt és teljesen kihasználtuk a Balatont J És akkor a részletes élmény beszámolom!


Szemes!
Szóval péntek reggel elindultunk lévén , hogy nagyon jó idő lesz. Gondoltuk míg nem foglalhatjuk el a szobánkat addig strandolunk. Mivel nem voltunk biztos hol van a strand elsőre bement apa a szállodába ahol mondták, hogy már készen van a szobánk. Ez délelőtt 10kor volt. (amúgy 14 órakor lehetett volna elfoglalni) Ennek nagyon örültünk és be is pakoltunk. A szállodánk a Szindbád wellnes volt.


 Én ezt minden családos ismerősömnek meleg szívvel ajánlom. 3csillagos a szálloda, de nagyon gyerekbarát, túl nyomó részt családosok voltunk és egyszerűen nem tudtunk olyat kérni amit a személyzet ne teljesített volna. Iszonyúan kedvesek voltak a gyerekekkel és velünk is. Látszott , hogy erre vannak berendezkedve. Persze a 3 csillag itt-ott meglátszódott. És ezt nem azért írom, mert sznob vagyok és nem volt jó csak idén voltunk már és az összehasonlítás miatt. Szóval a medencéi és a wellnes része kicsi. Ha rossz idő lett volna és mindenki wellneselni akart volna lehet nem férünk be. Még egy volt ami feltűnő volt az a tisztaság. 4 nap alatt egyszer nem söpörtek fel, de a törcsiket cseréltek. Ja nekem még egy plusz dolog volt , hogy az infraszaunáért fizetnem kellet volna, de így inkább kihagytam. A kaják nagyon jók voltak csak néha sietni kellett hogy maradjon enni. A legjobb az volt a szállodában hogy a kerthelyisége a játszószobára nézett így mikor a fiúk már felugrottak és mentek oda be mi nyugodtan befejezhettük az étkezést, mert rá láttunk a helységre. Ez nekünk így nagyon kényelmes volt.
A szemesi strand nagyon jó volt. Kulturált szépen rendezett tiszta és számomra retro J Éppen búcsú volt a városban így minden este jó nagyot sétáltunk és a végén felülhettek a körhintára és ezt nagyon élvezték J



Ellátogattunk a Lellére is a híres strandra. Jó volt, de iszonyú nagy maga strand ezért érthetően rengeteg ember volt nekem már túl sok asszem apának és a gyerekeknek is, mert nem bírtuk sokáig.
Vasárnap ellátogatunk zamárdiba kipróbálni a kis élménygőzöst.




 Hát ez nagyon jó volt. Minden mint az igazin csak picibe. Nagy hatással volt a fiúkra. Főleg Benusra akivel meg kellet verekedni a leszállásnál. Közben persze sokat fürödtünk és pihentünk. A szobánk nagyon kényelmes volt olyan volt mint egy kis apartman volt hűtő, mikro volt benne tányér , kés , pohár. Szóval nagyon jó volt. Jövőre is szívesen vissza mennék egy hosszú hétvégére.

Aztán hétfő reggel útnak indultunk Csopakra. Végül apa úgy döntött, hogy menjük szántódról komppal így benzint, és időt spórolunk és még egy élmény a fiúknak. És így is lett tetszett nekik nagyon és hamar odaértünk.


Hétfőtől igazán nagyon meleg lett. Lényegében semmi mást nem lehetett csinálni mint fürdeni és a fürdeni. Ezt is tettük. Benussal küzdenünk kellet. Nem tudom mi történt vele, mert szemesen fürdőt még velünk a balcsiban itt meg nem akart bejönni. Így vele végig küzdenünk kellet, de azért apával mindig bevittük.

 Koli nagyon nem vágyott ránk, mert Papa, Krisztián és Niki sokkal nagyobb élvezetett nyújtott neki. Dobálták, pisztolyoztak, labdáztak Vele. És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy Köszönetet mondjak Apukámnak. Én soha nem gondoltam volna, hogy az én Apukám ilyen szuper nagypapa lesz.

 Olyan papa lett belőle amilyet az ember csak kívánhat magának és mindenkinek. Jó volt látni hogy szereti a gyerekeket törődik velük. Eddig ennyire nem volt ilyen persze szeretette őket mindig , de ez valami más. Olyan hihetetlen türelme volt a fiúkhoz, hisztikhez mindenhez hogy elképesztő. Ő volt az első aki ment velük játszótérre, sétálni. Olvasott nekik szívesen. Autózott Benivel, Kolival kártyázott, pinpongozott, szóval ezekre nehéz szavakat találni, de nagyon jó volt és Boldog vagyok, hogy Ő az Én apukám és ő a fiúk nagypapája J
És persze Köszönöm Nikinek és Krisznek is na és persze Anyumnak is! Mind szenzációsak voltak és lehetővé tették, hogy én vagy is mi is pihenjük egy kicsit.
Itt Csopakon sok programot nem csináltunk, mert iszonyú meleg volt. Egyszer bementünk Füredre. NA az nagyon jól sikerült. Volt városnéző kisvonat természetesen erre is felültünk amit tátott szájjal nézték a fiúk, de ami ez után jött az hihetetlen volt. Füred közepén van egy tér aminek a közepén olyan szökőkút van ahonnan a földből jön ki a víz. A fiúk egy szál bugyiban rohangásztak pont úgy mint a filmekben. Iszonyúan élvezték és nagyon aranyosak voltak. Egyszer még bementünk Tihanyba na azt nagyon gyorsan lezavartuk, mert azt hittük este itt is lesz élet. Hát nem volt így csak tettük egy kört. Az utolsó 2 nap már úgy éreztem , hogy a fiúknak elég volt. Benus már nem találta a helyét sehol nem volt el 10percnél többet. Koli pedig már inkább a játszótér körül volt mint a vízben.


A nyaraláshoz még két dolgot szeretnék írni. Kolin nagyon látszik, hogy ahogy nő úgy egyre okosabb. Nagyon sok szituációban mikor vártam a hisztit egyszerűen nem jött J Mikor azt mondtuk valamire, hogy csak 1 kör vagy csak 1x akkor ezt megértette és semmi akarom még vagy még egyszer nem volt. Szemesen nagyon kiéleződött, hogy Benusnak Koli a mindene. Mindig azt csinálta amit Koli és egyik este mikor megijedt valamitől mondta Koli gyere gyere és végül kézen fogva sétáltak annyira cukik voltak J
A másik pozitív, hogy tényleg lazultunk apával. Nem volt érdekes hányóra van mikor fekszenek le ahogy esett úgy puffant. Ami nekem nagy változás volt, hogy nem kellett altatnom a fiúkat Így én sem maradt ki a beszélgetésekből, kártyapartikból. Nagyon ügyesek voltak Egy szobában aludtunk, de bevittem őket este elköszöntünk és szépen elaludtak maguktól…

2011-08-28

2011. augusztus 11., csütörtök

Átok??!

Aztán persze haza jöttünk és kezdődtek újra a szürke hétköznapok…. Az csak egy dologvolt, hogy a gyerekek elég nehezen zökkentek vissza a régi kerék vágásba, de én olyan türelmetlen lettem, hogy azt kimondani nem lehet.,…. Jó persze a fiúk is tesznek róla, mert állandóan megy a vita, verekedés, ordítás és persze a végén sírás. Számomra tök értelmetlen dolgokon. Tudom nekik nagyon fontos, de a guta üt meg amikor a 60 db autó közül pont ugyan arra van szükségük és a nagy okos fiamat sem tudom ész érvekkel meggyőzni. Beni meg mint egy kis malac úgy ordít mindenért. Már kezdet leszokni erről és most megint. Persze persze azt is tudom, hogy ő érzi az én feszültségemet, de nem tudom hol rontom el?! Próbálok igazságos lenni, de akkor tutti megbántódik valamelyik. Ha leülök olvasni akkor a másiknak rögtön kell valami,. Ha leülök mondjuk Kolival kirakózni beni jön rombol és szinte őrjöng, hogy nem vele foglalkozom… Na és hogy ez ne legyen elég. Elterveztem, hogy szerdán elmegyünk az állatkertbe. Erre benus kedd estére lázas lett. Én akkor ezt nem hittem el. De persze igaz volt… de én nem értem és igazából jól kétségbe is vagyok esve hiszen 3 hét és kezdjük a bölcsit. Most még közösségbe se jár és jul17 óta beteg. 1 hét megszakítással… Elvittem másnap dokihoz mert vele kapcsolatban asszem már túl paranoiás vagyok, de nem tehetek róla. Azt mondták, hogy vírus. A hasa puha betapintható. Ennyi. Azóta nem volt láza, de megállás nélkül ordít és folyamatosan cipelnem kell. Néha bele nyúl a szájába és mondja fáj. Lehet hólyagos??? De akkor mért nem kapott ecsetelőt?! Viszont mára egy nagyobb probléma lett. Ami az én hibámból, de csak este tűnt fel. Benus egész nap 2x pisilt . És mellette ivott rendesen. Így holnap vihetem megint dokihoz , mert jön a hétvége meg amúgy is… Szóval én komolyan nem értem mit vétettem, hogy sehová nem bírok elmenni és ha igen az csak is kizárólag orvosi rendelő… Tudom, hogy bármikor mehetek állatkertbe nem is azt bántam hanem azt, hogy itt ragadtam megint a lakásban és megint egy beteg gyerekkel. Az már csak nagyon mellékes, hogy elkezdtem fizikoterápiára járni a hátammal éppen kezdtem érezni, hogy használ hát mivel ma megint csak cipeltem benust így megint nagyon fáj. Ami nagyobb gond, hogy Koli iszonyúan unatkozik, de mivel beni nincsen jól sehová nem bírok elmozdulni. Az unatkozás meg tudjuk mivel jár. Hiszti, őrjöngés stb stb.
Remélem a sors most már megszán egy kicsit, mert úgy érzem a határaim végét járom és előbb utóbb én megyek korházba….. Nagyon elegem van!!

2011-08-11

Vidéken!

Koli nagyon lassan gyógyult Végül 6 napig volt lázas. És mivel lemondtuk a szállást anyukám felajánlotta, hogy menjek el vele a vidéki rokonokhoz. Először nem akartam, de mindenki azt mondta, hogy lázcsillapított ott is tudok kolinak adni ( egyébként ekkor már sokkal jobban volt). Így elmentünk. 3 nap volt, de én annyira jól éreztem magam, hogy haza se akartam jönni. A fiúk teljesen oda voltak mindenért. Volt testközelben disznó, tyúk  tehén J Koli félt a tehéntől, de benus imádta. És nagyon aranyosak barátságosak voltak a gyerekek. Rögtön feltalálták magukat J Pont aratás volt mikor mentünk és ez nagyon nagy élmény volt. Közelről láttak kombájnt , traktor pótkocsival J És este ők is segítettek leszedni a búzát a pótkocsiról hát egyszerűen imádták J Valami még hihetetlen volt. Az én baromi rosszul evő gyerekeim iszonyú mennyiségű kaját ettek meg. Beni lángost evett (lett egy szuper lángos receptem ami nem krumplis hanem kefires így még én is tudtam enni). Első este volt a vacsi és benus megevett 2,5 aztán eldugtuk, mert nagyon féltem, hogy rosszul ne legyen. 2 nap nagyon rossz időnk volt. Így mivel Koli láztalan volt elmentünk Sárvára (10perc megyehídtól) a fürdőbe (ide mentünk volna eredetileg). Hát én egy felvilágosult 21. századi embernek tartom magam , de rendesen tátva maradt a szám. Ez valóban egy gyerekparadicsom volt. A gyerekek ki se tudták használni míg ott voltunk , mert már az első medencében annyi minden volt, hogy ott leragadtunk. Koli és még benus is csúszdázott is. Szuperül éreztük magunkat. Azt nagyon sajnáltam, hogy apa nem lehetet ott velünk. És bízok benne, hogy valamikor eljutunk több napra is, mert ezt egy nap alatt nem lehet kiélvezni. Aztán másnap jó idő lett. Koli talált magának egy játszótársat így ő otthon maradt. Anyukám, Benus meg én vissza mentünk sárvára. Mivel szikrázó napsütés volt láttuk, hogy ez egy gyönyörű város J Kicsit mintha Ausztriában lettünk volna. Nagyon jó volt!!! És sajnos jött a búcsú és jöttünk haza. De a gyerekek és én is nagyon jól éreztem magamat. Köszönjük!!!!!

2011-08-07

2011. június 5., vasárnap

Apró örömök, kisebb nehézségek…

Nagy nagy öröm ért a mai napon! Anyukáméknál voltunk és bementem enni valamit ebéd előtt, mert már nagyon éhes voltam. Egy banánt találtam magamnak. Erre jött utánam feri és Benus is. Valamit nagyon szeretett volna Beni, de nem értettük. Megkérdeztem tőle, hogy kérsz banánt? Erre azt mondja jó! Ferivel csak pislogtunk. És tényleg frankón megevett egy egész banánt. Kb egy éve nem evett gyümölcsöt! Nagyon örültünk. J

Koli!
Voltunk státusz vizsgálaton. 105 cm és 17kg. Minden rendben lenne csak a fütyköse nem műkszik. Egyszerűen annyira szűk neki, hogy már a doktornő is azt mondta ne kínozzuk, mert neki ez így nem fog menni. Kaptunk kenőcsöt ezzel minden nap kenni kell és ha nem javul akkor agusztusban felvágják neki. Nahát ez a krém kész röhej. Nincs csőr vége, hogy az ember normálisan bejutassa így elég körülményes, mert kicsit meg kell macerálni és az ici pici lyukon belebénázni… grrr…. Na ezen az egészen elszomorodva most minden este szekáljuk Benust is. Nem repesik az örömtől. Konkrétan utálja. De úgy tűnik az övé jó lesz…

Pancsolás és pacsa.
Itthon van egy nagy medencénk és egy kisebb tavalyról amit a benu miatt vettünk. Koli imádja a nagyot és ő ha ott a nagy bele se megy a kicsibe. Benus viszont valami miatt retteg! A kicsit imádja. Fekszik benne, pacsál játszik. A nagy előtt ott áll és nézi ahogy mi fürdünk, de nem mer bejönni. Sajnálom őt , de bízok benn, hogy megoldódik…. Amúgy állandóan locsol és mindent átönt mindenbe. Szóval egy igazi kis fanatikus a vízzel csak a nagy medencébe ne kelljen bemennie.

Termések!
Szóval Mi egy nagyon szép hagyományt követtünk. Mindegyik gyerkő születésénél ültettünk egy fát. Kolié cserkó Benusé megy. És már mindegyiken van termés. Ültettünk idén epret, pari, paprikát. És a koli olyan oda adással figyeli a menetet, hogy nem igaz. Minden nap végig nézi az össze epret, fát, hogy hol van megérett gyümölcs. Ha talál egyet (hozzá teszem tényleg tudja, hogy melyik a jó) Akkor leszedi és össze gyűjti őket tálba. És nézegeti és nagyon büszke rá, hogy ezt mi csináltuk, de az istenért nem kóstolná meg. De nagyon lelkes! Benus meg most már megtanulta, hogy a fákon gyümölcsök vannak. És mondja gyümöcs J ÉS a napokban kérte, hogy vegyünk le neki is és meg is kóstolta egy picit! Nekem is nagyon nagy öröm ez az egész. Most már minden estére összejön egy kisebb tálka amit megtudunk enni J Baromi jó! Tegnap végre az egyik paradicsomon a virág helyén parit találtam ott visongtam apának ő meg csak vigyorgott. De azért ő is lelkes ám. Hiszen a felét ő ültette és ő is minden nap szemrevételezi J

Benu!
Kiflilili na hát ez a gyermek így hívja a kiflit! Halálosan édes ahogy becézi J Kb napi 3-4 megeszik. Szigorúan üresen. De mást nagyon nem is hajlandó! Rengeteg sokat dumál J Állandóan beszél és be nem áll a szája. Cumi elvétellel haladunk… Most már csak a délutáni alváshoz és este lefekvéshez kapja meg. Jó van, hogy picit előbb, de már nem lóg egész nap a szájában. Vannak jobb napok mikor ő mondja nem kell és vannak rosszabbak amikor szegénynek konkrétan elvonási tünetei vannak….. Viszont baromi erőszakos és a Kolit folyton szívatja. Mindig az kell ami Kolinak. Koli halálosan jól ellene, de Beni szekírozza őt. Ebből persze jó nagy verekedések vannak. Koli tűri egy darabig, de aztán odacsap.. Nem könnyű sokszor, de ettől szép az élet….

Koli!
Még egy hét és vége az ovinak! Hihetetlen!!!!! Elment még egy tanév! Egyre nagyobb fiú! És az utolsó nyarunk amit végig együtt tölthetünk. Furcsa, de ezzel tuningoltam is magam , hogy jól sikerüljön. Többször visszük nyaralni majd és remélem élményekkel gazdagon megy majd szeptemberben. Mint írtam igazi halacska, imád fürdeni. És hihetetlen, hogy mennyire imádja a fagyit! Bármiről képes lemondani csak fagyit ehessen. Ma tesóimmal  a medencében egy matracon játszottunk. Úgy feküdt le, hogy „anya nekem annyira jó volt ma játszani veletek! És ügye legközelebb is játszunk olyat ,hogy mindenkit leborítunk???”  Nagyon szeretne már úszni! Mindenkivel ezt próbálgatja… szeptemberben az  első dolgom lesz beíratni! Imádom! Tündérke

2011-06-05

2011. május 19., csütörtök

Amiért megéri és amiből lehet erőt meríteni.


Már múlt héten volt egy momentum ami meghatározó volt számomra. Kolinak szóltam, hogy menjen fogja meg benus kezét és így is tett. Benus sem volt elutasító és megfogták egymás kezét és úgy jöttek. Igen a mindig bőgős anya meghatódott ezen is. Erre ma anyuknál Koli kitalálta, hogy napozik. És szépen levetkőzött.. Benus is oda ment, de mivel lusta voltam gondoltam előbb megkérem kolit hátha levetkőzteti J És igen. Bár 6 felnőtt feküdt a röhögéstől, de elmondhatom, hogy koli megcsinálta és végig vigyázott rá, hogy ne sérüljön meg beni. Bár néha azt hittem eltöri a lábát, de benus teli pofival rötyögött, így nem avatkoztunk bele. Végül nagy nehezen „eltekerte” annyira beni lábát, hogy leült és ekkor le tudta venni a papucsot és a zoknit is róla. Ezek után fogta és lefektet. Ott feküdtek egymás mellett és vigyorogtak. Sajnos későn értem oda így ez a részét nem tudtam dokumentálni, de halálian aranyosak voltak. És csak ámultan azon, hogy Kolit szinte már mindenre meg lehet kérni. És hogy nagyon szeretik egymást, jó testvérek.



Erre itthon nem fejeződött be a nagy fiúskodás. Leültek vacsizni. Míg én kimentem a teraszra jövök vissza kérdezem kolit, hogy hol a másik fele a zsöminek azt mondja jaj anya hol lenne. Megkentem és megettem .ja és adtam a beninek is egy fél zsömit. Hát gurultam a röhögéstől J
Ja és annyit esznek a fiúk, hogy nem igaz. Úgy látszik az egész napos kintlét nagyon jót tesz. Mondjuk beni nem tágít az üres kiflitől , de abból 3-at simán megeszik. +joghi + ma még ebédelt is. Pedig nincs jól beteg, de ezt most hagyjuk. Koli meg egy felnőtt nem eszik annyit mint ő J És nagyon élvezzük ezt a jó időt. Ha holnap is ilyen meleg lesz csinálok nekik valami kis vizet és akkor Kolinak is 3 hónapja tartó kívánsága válna valóra J Mert végre lehetne fürdeni..


Koli próbálja a fűre csalni benit. Mert , hogy benus kivan tőle borulva ha valami a lábához ér.... Végül sikerült :-)

2011-05-19

2010. november 10., szerda

Állatkert




Lévén, hogy őszi szünet volt apával megbeszéltük, hogy elmegyünk még egyszer idén állatkertbe. Azon felbuzdulva, hogy mennyire, jól sikerült a sárgabuszos turné gondoltuk, hogy elmegyünk vonattal, metróval, földalattival. Hát eljött a péntek. Én nagyon vártam így mindenki előtt keltem mentem a pékségbe hoztam a friss reggelit és az útra  valót is. Mikor koli fel kelt, már érződött, hogy nem az a csodás nap lesz amire készültünk. Már nem akart felöltözni nem akart reggelizni. Hiába mondtunk bármit is , hogy a vonat nem vár stb nem izgatta. Nagy nehezen összekészültünk és elindultunk. Ekkor már mondtam apának készüljön, mert nehéz lesz, Koli kedvtelen. NA a vonatozás jól indult. Benike kerek szemekkel nézet ő még nem volt. Koli meg vigyorgott. A déli előtt már kezdett fogyni a türelem , de azért beértünk. Aztán metró és földalatti. Ez nagy csoda volt mind kettőjüknek. Egy mukk nélkül jöttek átszálltunk stb. Végre oda értünk ami nem is volt sok idő. Kb 60 perc. Kocsival is lett volna ennyi… Szóval bementünk. Apa elment állateledelt venni már itt kezdődött ordított az apja után és persze földön fetrenget, hogy ő apát akarja. Megjött apa kolit megnyugtattuk és indulás. Először a vízilovakhoz értünk kolit nem nagyon hatotta meg. Erre mondom apának vegyük fel benit hátha látja. Apa á nem hiszem, ha nem mozognak nem látja. Azért én fölvettem és látta J Hangosan elkezdett kiabálni, hogy van ott van J Nagyon édes volt. Az egész történethez tudni kell, hogy beni ez idáig soha nem élvezte az állatkertet. Nem érdekelték az állatok meg semmi.. Aztán mentünk tovább és egy helyen rengeteg flamingo volt. Beninek nagyon tetszet. Közel is ment, hogy jobban lásson. Erre koli elkezdett kiabálni velem is meg apával is, hogy gyorsan vegyük el onnan a benit, mert meg fogják harapni. Ez alapvetően mókás lett volna csak hogy koli majdnem sírógörcsöt kapott, mert nem voltunk hajlandóak arrébb venni. Haladtunk tovább néztük, a rókákat, gólyákat, elefántokat. beninek minden tetszett. Kolit annyira nem hatott meg. Erre oda értünk a játszótérhez. NA itt szakadt vége mindennek. Oda engedtük Kolit csak , hogy utána nem bírtuk elhozni onnan. Sikított, üvöltött olyan óriási könnyeket potyogtatott, hogy mindenki minket nézett, hogy mit csináltunk szegény gyerekkel. Azért tudni kell, hogy vagy 30 percet játszott én a benivel már 3x megnéztem a zsiráfokat mikor szerettünk volna tovább indulni és nem…. NA nagy nehezen nem is tudom végül, hogy de mentünk. Ekkor visszamentünk a zsiráfokhoz a kajával. Legnagyobb megdöbbenésemre Beni nem ijedt meg Tőlük és folyamatosan etette. A zsiráf meg annyira jó fej volt, hogy teljesen lehajolt benihez és nem tágított amíg adta neki benus csak vele foglalkozott J Kolit persze ez se izgatta nagyon és félt Tőle… Na haladtunk tovább elértünk a tigrisekig ahol egy dzsipbe lehet bemászni és játszani. Egy idő után menni szerettünk volna koli persze nem L Mikor kivettem a kocsiból és leakartam állítani a földre jött az üvöltés, földhöz vágta magát és végül megdobott kővel. Innentől bármit akartunk hisztibe fulladt. Sorolhatnám , de nem fogom, mert keserű élmény. Azért csináltuk az egészet, hogy jól érezzék magukat erre egy közel harc lett az egészből. Ami pozitív volt, hogy Beni tényleg nagyon élvezte. Én még ősszel sose láttam az állat kertet és gyönyörű volt. Az állatok is nagyon szépek voltak. Mindenkin már téli bunda volt amitől valami gyönyörűek voltak. S végén még láttunk egy fekete hattyú párt. Én alig hittem a szememnek. Gyönyörű szépek voltak.. Kár , hogy Koli ezt se tudta élvezni L









2010. november 8., hétfő

Koli, Beni, anya és a sárga busz …. (volán!)

Tegnap reggel apa elvitte a kocsit szervizbe és utána el is ment dolgozni. Gondoltam egy nagyot és úgy döntöttem elmegyek a fiúkkal a stop shopig. Aki ismerős tudja Tőlünk mennyire van aki nem annak kb ra mondom 2-2,5 km. Mivel őszi szünet van gondoltam programnak jó lesz. Mondtam Kolinak lefelé gyalog fölfelé busszal jövünk. Na ettől nagyon beindult J Szégyen  vagy nem még nem ült buszon. Lehet kényelmes anyuka vagyok 90%ban kocsival jövünk megyünk… Bár ezek olyan turnék mikor vásárolni megyünk. Ettől függetlenül cseppet se vagyunk lusták, mert állandóan jövünk ,megyünk kirándulunk….

Szóval elindultunk. Féltem Tőle így még itthon megígértem kolinak ha leérünk a központba kapnak pogit és csak egy motort vittem a beninek. Elmagyaráztam Kolinak, hogy ő már nagy fiú és inkább sétáljon benne is volt. J Az én ügyes okos nagy fiam minden hisztis és nyivákolás nélkül lesétálta ezt a távot. Tátva maradt a szám annyira ügyes volt. Aztán bementünk a dm-be. Mivel benike babakocsiban volt így koli hozta a kiskocsit és vásárolt J Frankon ő pakolt be és utána a futószalagra is. Nagyon ügyi volt .Ezzel meg is voltunk és indultunk megkeresni a buszt. Még zárva voltak az ajtók mikor oda értünk, de teljesen oda volt meg vissza a gyönyörtől koli. Közben Juci mama lépett oda hozzánk. Láthatólag nagyon meglepődött hogy mi vagyunk ott, de örült köszöntünk is. Aztán végre jött a vezető felszálltunk és koli is leült.

Benike tátott szájjal nézte az egészet.   











Koli pedig vigyorgott össze vissza és mindent látni akart J











Végül haza értünk sikeresen leszálltunk. Nagyon megkönnyebbültem, mert reggel még egy merész vállalkozásnak tűnt, de jól sült el és láttam, hogy élményt tudtam szerezni a fiúknak. Jó volt. Büszke vagyok rájuk és magamra is…. Este kolika még azt kérdezte, hogy  sárga busz már alszik-e és hogy hol van… Szóval jó volt.



2010. október 11., hétfő

Koli és nagyon jó....

Nagyon okos!!! És tényleg jó hatással van rá az ovi. Amiben én nyáron nem tudtam sikert elérni az ovi elérte. És ez nem esik rosszul. Szakemberek tudták, hogy fogják meg kolit. Most már nagyon ügyesen elrámol maga után és szeret leülni játszani. Szívesen leül legozni , vonatozni, atozni. Szóval végre le lehet ültetni ő t is és utána ha megkéremelpakol. Sőt tegnap este raaszkodott hozzá, hogy ő pakolja el a repülőket lefekvés előtt…
Aztán ami nagy dolgo, hogy végre hajlandó vetkőzni… Nekem a pólónál mindig elakadt ,de megtanították neki a módszert és így megy. Már nem is kell segíteni neki. Miután leveti a ruhát tudja hol a szennyesládája és visz oda. A felöltözés ha ván rá ideje megy ha kicsit is sietni kell akkor nem… Szóval van még mit csiszol, de halad. Végül járhat a zeneoviba (eleinte úgy tűnt túl izgága hozzá). Végül nagyon megszerette és mindig várja a csütörtököt. Az ovónéniket nagyon szereti. Asszem vagy 2 hete nem sír már egyáltalán.
Sokan betegek az oviban, de ő bírja a strapát. 1,5hónapja jár és még nem volt úgy beteg hogy itthon lett volna. Volt egyszer hogy pár napig folyt az orra , de ennyi.
Egy nagyon aranyos történet :
Egyik este Benus nyüglődött a kezemben erre Koli ide állt elénk és azt mondja Neki: „BEnus lesz a barátom?” Mjd meg zabáltam olyan édes volt. Beni nem értette a kérdést, de nagyon érezte az őszinteséget Kolin, mert csak mosolygott  Jó ezt látni. Igazán jó testvérek.
Nem nem állítom, hogy nem veszekszenek dehogynem és néha kell is, de azért nagyon sokat játszanak együtt Koli megvédi benit, vigasztalja ha baj van és szeretgeti is  Beni bár még nem tudja úgy kifejezni, de amint halja, hogy sír koli máris megy oda hozzá. Egyik reggel mikor készültünk az oviba fiúk már készen voltak mesét néztek míg én öltöztem. Erre jövök ki a szobából és látom Beni áll koli mellett és simizi a fejét… Ezt olyan megható látni-.
Nagy kedvencük lett a mi ágyunkon való ugrálás ami veszélyes és nem örülünk neki de ha e mögé nézek akkor nagyon arik aogy kiröhögik egymást és kéz a kézben pattognak 

Most nagyon jó!
Apával mostanában egyre többször érezzük, hogy most igazán jó . Már sokkal könnyebb a fiúkkal. Mikor elmegyünk játszótérre már akkor 5 perc is jut nekünk apával, mert el vannak. Koli megbízható , így ha kicsit távolabb biciklizik akkor is tudom vissza jön, mert ismeri a „szabályokat” és azért látszik rajta még mindig keres a szemével. Vissza vissza néz és ha látja, hogy messze vagyunk jön is vissze. Benike pedig élvezi a motort a mászókázást. Futkároznak, kergetőznek nagyon jó.  Nem gondoltam, hogy eljön az idő, de most a múlthoz képest könnyebb határozottan. Mikor benussal itthon vagyok akkor is. Sokkal több mindenre jut időm. Már ki lehet engedni egy 5-10 percre a kertbe. Persze az ajtó mindig nyitva és hallom mit csinál, de ez már könnyebbség.
Szóval most minden nagyon jó. Most érzem megtérülni azt , hogy milyen jó is a kis korkülönbség. Koli rengeteget unatkozott anno. Nem volt társa. BEninek pont jó az a pár óra míg koli oviba van. Aztán délután együtt játszanak…

Beni!

El kezdődött az ősz :-( Beni 1,5 hete volt beteg. Akkor antibiotikumot szedett. Szombaton éjjel már nem aludtunk, mert úgy köhög, hogy majd meg fullad .... Néha már öklendezésig. Amint vízszintbe kerül nagyon szarul lesz. Hiába van megemelve az ágy, hiába megy a párásító semmi . Mára már mindig szarul van :-( Elvittem a dokihoz..Az orrmandula helyén megállt neki a cucc az üregben és ezért nem jön..... ennek sose lesz vége.... Szóval nem nagyon beteg, de rossz helyen van a slejm... Kapott köptetőt és antibios orrcseppet. + jön a 3 szemfog egyszerre. Enni nem eszik és rossz kedvű.... -És még most izgulhatok is, hogy nem-e kapott el egy hányós vírust, mert egy szegény kisgyerek sugárban összehányta a rendelőt..Nem engedtem oda meg semmi..., de akkor is... Mikor haza jöttem, kifőztem a cumikat, elmostam az üvegét kezet, mostunk jó alaposan, de ennél többet nem tudok tenni ...


Szóval mintha visszaköszönni látszana a tavalyi ősz /tél :-( Ettől nagyon szomorú vagyok. ÉS nagyon sajnálom a kis törpét, mert nagyon megijed mikor állmában, rájön a köhögés. Tegnap csak sírt és csimpaszkodott a nyakamba és mondta "Ana, Ana" én meg nem tudok rajta segíteni....

Amúgy nagyon ügyes és sokat fejlődött J Mindent megért és legtöbbször reagál is. Néhány mondókát mond is, de azért beszélni annyira nem akar még. Bár mostanában volt egy Ana gyere le. Éppen port töröltem mikor ő thomast nézet beálltam a tv elé és szabályosan el kezdett velem veszekedni, hogy jöjjek le J Aztán tegnap asszem azt mondta kérek inni. Szóval alakul, de azért még 90%ban mindenre azt mondja, hogy ana! –Nagyon hasonlít most Kolira. Ugyan azokon megyünk át mint anno Kolin. J Ugyan azokat a dolgokat próbálja ki és ugyan úgy feszegeti a határokat J Nála viszont jó, hogy 10-ből 7 szer már tudjuk kezelni vagy egyszerűen nem vesszük fel amit csinál. Többedik gyerkő valóban könnyebb J

2010. szeptember 23., csütörtök

Beni..

Beni és Én!

Megjött a várva várt válasz. Visszavesznek. 2 hónap szabim van.
Viszont ez most kevés, mert döntetnünk kell. Tegnap felhívtam a kiszemelt családinapközit és  minden nagyon rendbe volt míg el nem értünk a mennyiért részhez. Havi 65 ezerért…. Komolyan nem normálisak. Én ezt felháborítónak tartom. A fizetésem felét vinné el. Van még pár érden csak sajnos olyan lehetetlen helyeken ahol Apa kocsi nélkül elég nehezen tudná össze szedni benikét. Ezen felbuzdulva gondoltam végig járom az önkormányzatott.5 helyre kapcsoltak mire az illetékesekhez kerültem. Elmondtam mi a problémám mire a Hölgy elmondta, hogy 120%on működnek a bölcsik és hogy Érden 600 gyerek születik évente nem elvárható hogy mindenkien legyen helye. Éreztem, hogy kezd ideges lenni a segítőm ezért elmondtam neki, hogy én ezt megértem csak hogy ezzel az én problémám nincsen megoldva és hogy nincs e valami támogatás a gyesen lévő anyukáknak. Persze a válasz nem.. Ezek után mondtam úgy hallottam, hogy van olyan családinapközi amiben lehet önkormányzati támogatást kérni. Erre a válasz az volt, hogy igen van ilyen, de természetesen meg van töltve és nincsen hely. Azt mondta a hölgy, hogy tavasszal próbálkozzak. Azt is elmesélte, hogy ezek a magán „intézmények” nem hajlandóak együtt működni velük, mert érden van x darab ilyen intézmény és egy volt hajlandó szerződést kötni velük, de ez engem nem igazán vigasztal. Tehát ha tavasszal dolgozni szeretnék fizetnem, kell és kész. Nincs más választás. Vagy kivárom a jövő szeptembert, csakhogy a munkahelyem vár és van 2 hónap, amíg csak a gyest kapom. Mindegy a válaszok meg vannak már csak döntenünk, kell a szűk lehetőségekből..

Viszont. Ezek után hogy megszűnt a bizonytalanság és  tények vannak el kezdtem Benire koncentrálni. És egy nagyon szép délelőtt van mögöttünk. Elmentünk egy nagyot sétálni, ami isteni jó volt. Benike hol motorozott, hol sétált én meg vele. Arra mentünk amerre Ő szeretett volna. Asszem ő a papájék felé tartott, mert mikor vissza akartam fordítani rámnézett és rázta a fejét, hogy nem nem arra. Látszott tudja az utat és tudatosan ment J Jó ezt látni. Milyen nagy fiú…aztán az ovi kerítésénél vagy 10 pecig is néztük a gyerekeket. Nagyon tetszett neki és persze ment volna be ő is. Végül haza sétáltunk és még ebéd előtt bent játszottunk. Az én kis durva benim végre leült velem szembe kivettük a forma bedobós játékot és végre játszott. Próbálta betenni őket és egyik másik össze is jött és mintha most nyugisabb lett volna mint eddig…. Gyönyörűen evett és megpróbáltunk pohárból inni és meg is fogta azelőtt még sose. Kicsi ment mellé, de azért sikerült és nagyon boldog volt J Tényleg nagyon nő. Egyik nap olvastam egy mondatott „Minden esetben biztosnak kell lennie abban, gyermekének már nem feltétlenül van szüksége arra, ön éjjel-nappal vele legyen” Nagyon megfogott ez a mondat. A tények tudatában januárig ezt fogom figyelni. Ha Benin úgy érzem, hogy neki még kellek és még kell ez kis idő akkor maradunk szeptemberig ha nem akkor megpróbálom megtalálni a legmegfelelőbb napközit…. Bár az érzéseim valahogy azt sugallják, hogy ő neki még kell egy kis idő… valamiért a sors így akarja és ha így lesz minden erőmmel azon leszek, hogy 100 %-ig kiélvezni a vele töltött időt.

Végül pár kép J Hétvégén a Beethoven parkban voltunk J Nagyon jó volt.


Mindenki baba akart lenni :-)
Benus koncentrál :-)

Az első óvó néni előtt :-)

Koli és az őszi táj.

Ovi!

Koli ovi!

Túl vagyok az első leszidáson ami eléggé megérintett… L Először is mikor kedden érte mentem kikerült és azt mondta nem jön haza. Ez már nagyon rosszul esett, míg más kislány, kisfiú ugrott anya/apa nyakába! Történt már ilyen, de ez akkor és most sem esett túl jól.. Vajon mit kap ott meg amiért nem akar haza jönni? Utólag végig gondolva arra jutottam, hogy valszeg a történtek miatt, mert tudta, hogy ezért leszidás lesz.

Szóval óvó néni oda jött és elmondta, hogy Kolos egyszerűen nem viselkedik az asztalnál. Hintázott a széken, lefeküdt, felállt és zavarta a többi gyereket is az étkezésben. Rendbontó… Büntetésbe került és külön ültették egy asztalhoz. Állítólag akkor nagyon elkeseredett….
Huh , de cikki volt. Ott álltam olyan zavarban voltam azt se tudtam mit mondjak… Elmondtam, hogy sajna ezzel itthon se boldogulunk és hogy mit tehetnénk. Elmondta, hogy erre egy módszer van a következetesség. Vagyis, hogy itthon se állhat fel stb. Gondolom látta a fejemen, hogy mennyire zavarban vagyok, mert mondta, hogy azért az tudjam, hogy kolin látszik nagyon ügyes, jól nevelt, aranyos kisfiú. Hogy ő az aki soha nem bántaná a többi gyereket és hogy ő az első aki megvigasztalja a szomorú síró pajtásait. Puszilgatja és ölelgeti őket.. Szóval azt mondta alapvetően nincsen vele baj és még ez bele is fér csak erre oda kell figyelnünk.
Még aznap este elmagyaráztuk Kolinak, hogy ilyet nem szabad és hogy nagyon szomorú az Eszter néni is (óvónő) és mi is. Szerdán azzal várt az óvó néni, hogy mit csináltunk szegény Kolival , mert rá se lehetett ismerni. Ült szépen az asztalnál és nem csinált semmi rosszat. Legalább jó tudni, hogy van értelme elmondani neki a dolgokat J

2010. augusztus 20., péntek

2010.08.20...

Érdekesen sikerült a nap...
Délelőtt még kételkedtem milyen lesz, de végül elmondhatom egy nagyon kellemes és még is élmény dús nap áll mögöttünk :-)
Reggel elmentünk a fiúkkal megnézni Adri lakását :-) Na ez egy fantasztikus dolog volt. Koli szerint a legjobb a lift és az ágya volt, de azt mondta azért minden nagyon szép :-) Krisztián (Niki barátja aki egy hős és inkább óvóbácsinak kéne lennie) nagyon nehezen bírta betuszkolni Kolit az oviba, mert Koli nem akart jönni. azt mondta ő inkább marad Adrival.. Ez után mentünk a dédihez ez egy kicsit villám látogatás lett... ugyanis Benike kizárólag a mama régen össze gyűjtött porcelán csészéit akarta pakolászni. Krisztián nagyon féltette őket, de  láttam a végén már nehezen bírta :-))) Na jó szegény mama is elég nehezen bírt most minket így aztán mindenkit felszabadítottam és eljöttünk. kb 15 percet sikerült mamánál lenni... Itt elváltunk a segítségeimtől :-) (Niki,Krisz)  Elindultunk a mamáékhoz... Ott jól el voltak ebédig kaja és mentek aludni. 3 órát sikerült nekik (nagy szó, mert itt max 1,5 órát szoktak aludni) végül Mamával elindultunk a ligetbe, hogy biztos van 20. program vagy valami vásárfia. Legnagyobb megdöbbenésünkre nem volt semmi. a legtöbb amit láthattunk a vatta cukros és a lufi árus... elég furcsa volt. elsétáltunk a közlekedési múzeumtól a liget másik Feléig.. akkor jött az ötlet mondom hamár itt vagyunk menjünk be az állatkertbe. Mama is benne volt így bementünk ez olyan 17:15 körül volt és nagyon jó volt. már nem voltak sokan fiúk tudtak jönni menni rohangálni.. láttunk állatokat is ( sajnos nem sokat mert olyan 6 óra magasságba már elviszik őket enni... csak kérdem én akkor mért 7ig van nyitva?? gyak 18 után már csak azt láttuk ahogy zárják be őket. ... ezt nem értem). Az elefántok jó volt, mert még a helyükön ettek nagyon jó volt látni őket 3 volt egy helyen. nagyon tetszett Mamának, Kolinak meg Nekem ahogy ettek. Benusom viszont nagyon félt tőlük. sikítva sírt. Aztán láttunk még orszarvut ez se jött be beninek. Aztán jöttek a gazellák. Na ezt imádta beni. El sem lehetett 10 percig hozni onnan. magyarázott nekik vadul és mutogatta nekünk hogy ott vannak. A gazellák mellet valami nagy varjú féle volt. Na ezek a ronda madarak kolira igen nagy hatással voltak , mert haza fele is arról beszélt, hogy milyen nagyok és mérgesek voltak..... Aztán jöttek a zsiráfok. Ezek nagyon jó fejek voltak, de persze beninek nagyon nem tetszettek.... Végül láttunk még medvét, tigrist, farkast és fókákat. ez mind a két fiúnak nagyon tetszett és nekünk is. aztán elindultunk kifelé...  a várnál volt egy bácsi aki marionett bábut táncoltatott zenére. nagyon nagyon tetszett a fiúknak. rögtön táncoltak. koli próbálta utánozni amit a baba csinált nagyon nagyon aranyosak voltak. és végül becsületesen elsétáltak a kocsihoz. nagyon büszke vagyok  rájuk, mert semmi hiszti nem volt. Se beni , de se Koli. Kolira azért vagyok különös képen büszke, mert nem vittünk se motort se bicajt. és becsületesen végig sétálta az oda és a vissza vezető utat + még az állat kert felét.(közlekedési múzeumtól vajda Hunyad várán keresztül az állatkert bejáratáig.) vagy 2,5 órát. és egy nyikkanás nem volt, hogy fáradt vagy cipeljem vagy valami. 8ra értünk haza . Itthon még megnéztük Kolival a tűzijátékot. Nagyon tetszett neki. Jövőre asszem bepróbálkozunk élőben megnézni. :-)
Mai napnak még fontos eseménye volt, hogy Benike iszonyúan dumál, de most nagyon bele lendült. tegnap már kétszer mondta a Nikit. Ma Adrit :-) aztán mama mondta neki ott a lámpa egyszer csak mondta, hogy ámpa :-) aztán a ligetben nagyon érthetően mamát mondott... NAgyon édes bese áll a szája. :-)
Hát ennyi, de nekem a 2 fiúval elég volt. és innen is köszönjük mamának.:-) Fótot sajnos nem tudok mellékelni mert az lemaradt....

2010. augusztus 17., kedd

Beni

Nos Benus!

Egy kis összefoglaló Róla:

 17 hónapos lesz. 11,5 kg és 83 cm. elég magas. Nagyon ügyes kisfiú-. Sok mindent tud már. szépen jár kezd beszélni bizonyos szavakat határozottan mond.
Ilyen a kérem , adjál, kell,  (elég határozott személyiség), jödök (jövök) . a kincset érő szavak : Ana, Apa. Amit mostanában mondott és mi nagyon értékeltük az a Lujzi. valami bujzi vagy hasonló volt.. de nagyon édesen mondta. Lujzi egyébként a család kedvenc kutyusa. szereti a gyerekeket és ők is. Ma este lefekvés előtt megtanulta a cicát.... ezt nagyon tisztán. Ami furcsa, hogy Koli még nem hívja sehogy nem mond rá semmit.... érdekes? Pedig nagy haverság van.

Talán még azt is kijelenthetjük, hogy szeretik egymást :-) Reggel a 2.útja Kolihoz vezet. imádják figyelni egymást. mit csinál a másik... persze mindig ugyan az kell... ha mondom neki, hol  a Koli? megy és mutatja. ha valamit oda adok hogy vidd kolinak viszi. szóval tudja ki ő, de nem hívja még sehogy. Nem tud még olyan sok szót, de tökéletesen megérteti magát.. mutogat és nagyon vadul magyarázz mellé amit mi nem értünk és ha nem azt csináljuk amire gondolt akkor hijaj, mert dühbe gurul... általában ilyenkor csak az segít ha oda visszük vagy felemeljük és megmutatja mit akar... persze jönnek ilyenkor a korlátok amit nagyon nem bír...
Ami még új tudomány, hogy el kezdett önállóan enni. nagyon izgi, mert ha olyan amit nem tud magától akkor képes inkább nem enni. például ma rizs+fasírt a rizst ügye nem egyszerű. fogta kilapátolta az asztalra onnan a földre.... persze az nem jó ha segítünk, de nagyon ügyes próbálkozik.
Mit is tud még. Persze a mondok ázás nagy kedvenc és  csinálja is őket. tapsi-tapsi, csip csip csóka.., süsünk süsünk valamit :-) kedvenc kis dala az így ketyeg az óra és az egyszer volt, hol nem volt :-)
amit még mostanában kezdett el az, hogy megérti ha kérünk valamit. ha elkérem a kockát oda adja és utána nagyon örül magának , hogy sikerült :-)
Ma nagy mérföld kőhöz értünk. most este megitta az utolsó adag tápszert. ugyan is1,5 hónapja reggelire már tejet kap. , de még estére megvettük a tápszert. most végleg elfogyott... érdekes kezdenek elfogyni a babás dolgok. persze jó hogy nő, de nagyon gyorsan megy az idő. MA végre elkezdett motorozni nagyon vártam már, de eddig mindig kudarc volt neki. ha ráült általában elborult ordított és hetekig rá sem nézett... ma ráült és rögtön ment vele. persze nagyon boldog volt meg én is :-)
Igazi gézen gúz. legnagyobb hibája per pillanat, hogy durva. ez elég sok fej törést okoz nekünk, mert képes bárkihez oda menni és meg gyepálni minden előzetes nélkül. és olykor ez nagyon kellemetlen...nehéz kezelni ezt a helyzetet.. Újabban elkezdett hisztizni hát nála is jó hamar előjött. kiabál és ha kell ami a keze ügyében van földhöz vágja...  kemény kis csávó ő is mint koli....


Most nyáron világossá vált, hogy imádja a vizet. igazi kis halacska. van már "nagy" medence és van kicsi persze mindig abba akar menni amelyikbe valamiért nem lehet....



na és a hinta.., csoda fegyver :-) ha leakarom nyírni a füvet belerakom és képes végig nézni onnan az egész folyamatot... Kicsi korától szenvedélye a "tujázás". ez annyit tesz, hogy képes nagyon hosszú időt azzal eltölteni, hogy letérdel a tuja elé és húzogatja a levelit.... imádja az utcán ha sétál meglát egy tuját tutko 10 perc várakozás, mert meg kell húzogatnia haláli pofa.... imádja még a repülőket egyszerűen lefagy ha lát egy repülőt. áll tátott szájjal és mutat föl felé....

Ami még nagy kedvenc ahogyan labdázik. ugyanis rúgja a bőrt :-) de szó szerint mindig rúgja és hang efektekkel kiséri. nyög mellé vagy mondja hogy ő... nagyon fanatikus. titkon azért remélem nem ezt választja, mert nekem nem éppen a szívem csücske a foci, de így miniben nagyon aranyos vele :-) nos hírtelen ennyi.

Koli!

Koli!



3,5 éves óriás :-) 98 cm 14,5 kg. pont jó :-)

Rengeteg mindent tud. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy jó testvér és nagyon jó szívű/lelkű kisfiú! Nagyon figyelmes. Ha valamit egyszer hal azt el raktározza. különleges benne szerintem, hogy tudja, felismeri a számokat. nagyon nagy szereti a mese könyveket-. imádja hallgatni a mesét és ezt is szívja magába..  Eddig nagy favorit volt a thomas. mindenünk az volt.mese könyv, kifestő, dvd, rengeteg játék. Most valami történt nem érdekli. egyik napról a másikra nem... furcsa Nekem mert kb 1,5 éves kora óta kísért minket a kis mozdony :-) most helyette  a verda megy, de nagyon . szerintem napjában 3x meg tudná nézni... Bekapcsoljuk és lefagy.a játék idő végéig hozzá se lehet szólni..Ha egy párszor hallja ugyan azt a mesét egy idő után kívülről majd hogy nem szóról szóra el tudja mondani.... Sok mindenben lehet rá számítani. persze szeleburdi még, de azért 10ből 5x teljesíti a kérésünket.

Imád zenét hallgatni és táncolni. szeret énekelni és mondok ázni is. az egyik kedvenc zenéje a Fenyő Miki :-))))

Nagyon szeret segíteni. mindenben amitől úgy érzi több lesz előttünk... amivel eléri, hogy megdicsérjük. hatalmas szíve van és ezt ki is fejezi. imád bújni. Teljesen ellentéte Benusnak. finom óvatos, szereti a szép dolgokat. Nagyon változatosan társalog :-) szeretek vele beszélgetni... .
És nagyon figyelmes is. Mikor látja, hogy valamiért nagyon boldog vagyok akkor velem örül . Viszont mikor szomorú vagyok oda jön és kérdezi mi a baj? Aztán ezt mndja: "Jól van anya nincsen semmibaj én szeretlek" és ad egy óriási puszit. :-)

Nagyon nagyon szereti ő is vizet... már rendesen tempózik és úszkál.Mikor megyünk strandra ugrál a mély vízbe és egyáltalán nem szív bajos.

Nagy kedvence lett a bicaj. a biciklit júniusban kapta, mert elhagyta önmagától az utolsó dolgot a baba korból :-) Ő alváshoz még használta a cumit. Ám a nyaralás alatt kilyukadt, de mondtam én nem veszek. Ő elém állt közölte, hogy ez a cumi rossz és dobjuk ki. Mi apával kicsit hitetlenek voltunk, ezért eldugtam , de onnantól kezdve tényleg nem kellett neki. Ezzel igazi kisfiú lett. A jutalom vagyis inkább tőlünk az ajándék a bicaj volt. Azóta nem létezik más, de sokszor a mi életünket megnehezíti. Ő nagyon lelkes csak az átkozott pótkerekek mindig elakadnak...

Nagyon szereti az édességet és nagyon utálja a zöldséget, gyümölcsöt. Amikor kicsi volt én mindent megtettem, hogy egye ezeket ette is egy darabig. Úgy 1 éves koráig azóta semmit nem hajlandó megenni. Nem szereti a felvágottat sem. Ezek az én életemet nagyon megnehezítik, mert nem tudom őt változatosan etetni. néha  rossz, mert úgy nézi az ételt a kezünkből, de valamiért nem "meri megkóstolni" ...
Imád barkácsolni és természetesen minden fiús dolgot. autó, foci, motor stb.. Viszont a "lány lelke"  (ezt szoktam mondani azért mert nagyon érzelgős) miatt nagyon szereti a lányos dolgokat. ha kis barát nőjéhez elmegyünk ott csak babázik, baba kocsit tologat, és főz :-)
Már nagyon várja az ovit. remélem idén szeretni fogja. tavaly sajnos év végén kelet váltanunk bölcsiről ovira és akkor nem igazán szerette. Bölcsisként nagyon jól helyt állt! Szívta magába az ott látottakat/hallottakat. Imádott mindenkit. név szerint ismerte az gondozó nőket és a gyerekeket! Ez egy nagyon fárasztó , de szép időszak volt. Pestre járt, de egy általam ismerős környezetbe ott volt Panni néni, Anni néni akik még az én gondozó nőim voltak. Ezek után jött az idegen ovi. nekem is nehéz volt búcsút mondani a bölcsitől hát még neki aki a maga 3 évével csak azt értette pénteken még a jól ismert /szerető emberek közé járt -.. hétfőtől meg idegen emberek/gyerekek közé és idegen helyre. nagyon nehéz volt neki és nekem is. így most elégé félek az év kezdéstől, de már várja és azt is elmondja, hogy ő már nem bölcsis...
nos elsőre ennyi...