2010. december 31., péntek

Karácsony



Végülis nem sült el rosszul. Bár egy kicsit kapkodós és menetelős volt. Kevesebb idő jutott az elcsendesedésre, de jó volt. Apával megbékültünk 23.án és szépen egyetértésben feldíszítettük a fát J Kicsit büszke vagyok magamra, mert történt egy apróság az égő sorunkat nem lehetett kigobozni. És apa mondta csak úgy menthetjük meg az egyiket ha a másikat elvágja. Igen ám, de akkor kevés lett az izzó. Máskor ezen vélhetőleg sírógörcsöt kaptam volna, de most mondtam apának ugorjon le tescoba hátha. Persze nem volt, de mire vissza ért félig kész volt a fa. Szépen befejeztük és az egy égősorral is jól néz ki.
24.reggel mi 6kor keltünk, hogy beelőzzük a fiúkat.:-) Annyira jól sikerült, hogy a fiúk csak 7:30kor keltek, de akkor aztán volt nagy öröm. Mindenki kibotorkált pizsiben komásan, de hamar magukhoz tértek J Koli a Tőlünk kapott játékok közül a lap topnak örült a legjobban Benus pedig a wow-os  tűzoltóautónak.


Benus élete első csillagszórója :-)


Koli csinálta Rólunk. Nagyon ügyi...


 A többivel is játszanak, de ezek voltak a kedvencek. Azóta még fejenként minimum 6 -6 játékot kaptak azok közül viszi kolinál a pénztárgép a pálmát ami valóban egy nagyon komoly szép játék fisher price. Benusnak pedig a porszívó.(playskool mindent dumál, porszívózós hangot ad és természetesen minket az örületbe kerget J Itt is szeretném mindenkinek megköszöni a rengeteg csoda szép ajándékot amit kaptunk.
 Aztán este mentünk mamáékhoz. Oda is megjött a jézuska.


Mamát is megszerette..



















Papával csillagszóró...

A fiúk itt is sok mindent kaptak, de aminek nagyon örültem (önző módon magamról írok), hogy Én egy MAGNACUM LAUDE koncert jegyet kaptam. Amire a szüleimmel mentem. Eszméletlen jól éreztem magam és igazán kikapcsolt/feltöltött és alig várom, hogy legközelebb is eljussak…. Nagyon jó volt SZÓVAL KÖSZÖNÖM!
25-én megint anyáékhoz mentünk ebédre és délután jött a nagy család .Ez egész muris volt, mert rengeteg gyerek és felnőtt jött össze mamáék háza egész kicsi lett J
26-án pedig Jancsi papáék jöttek hozzánk és utána mentünk a kicsi keresztlányunkhoz és a szüleihez J
Ami egy kicsit beárnyékolta az ünnepet, hogy apa 25-én és 26-án is dolgozott. Igaz csak este, de azért nagyon hiányzott.
Külön öröm, hogy úgy láttam az ajándékaink célt értek és mindenki örült. De talán legjobban az Apukám. Ami nagyon nagy szó, mert neki nehéz eltalálni. Ő is kapott Magna jegyet( mi ketten imádjuk) és egy lap top táskát J
JA és még valami! Benus kicsit nehezebben viselte ezt az egész karácsonyosdit. Nyűgös volt sokat sírdogált. Bontani nem nagyon akart, de Koli ő meg hát rá se lehetett ismerni J Mindenki megkérdezte Tőlünk, hogy betanítottuk?? J Ugyanis mindenkinek Boldog karácsonyt kívánt és puszit is adott és ami még nekem sokat jelentett, mert szerintem egy 3,5 évestől nagy dolog, hogy Mamáéknál 24-én este nem az volt az első hogy Ő kibontsa a játékát hanem oda szaladt hozzám és mondta ő adja oda az ajándékokat és valóban szépen oda vitte mindenkinek. Utálja ha fotózzuk, de most mégis hagyta hiszti nélkül. Egyszer ő maga jött mellém és mondta apának fotózzon le minket. Ekkor átkarolta a nyakam kaptam egy nagy cuppanóst és azt mondta : Boldog Karácsonyt Anya nagyon szeretlek. Gondolhatja mindenki én ennél szebb ajándékot nem kaphattam….  Asszem azért sikerült átadni neki valamit hiszen a felsorolt dolgok azt tükrözik , hogy fontos volt neki és , hogy átjárta a karácsony szelleme….
 Amikor nagyon megható volt-..



Annyira cuki...

Kicsit rám is hasonlít...


2010. december 23., csütörtök

A különleges karácsony…

Ma rádöbbentem, hogy inkább az örült jelzi az idei karácsonyt. Ma még egyedül kellett kitakarítanom. Anyuéknak mosnom kelet, ruhát, függönyt (még nem működik a mosógép) és délután még vagyis most kéne már indulnom a fodrászhoz, de elment a kedvem. Elfáradtam és csak is kizárólag a fiúkra és apára vágyom . És a legszarabb, hogy az én hülyeségem felhúzta apát és összevesztünk L Ő ment el még utoljára vásárolni nekünk is meg szüleim is megkérték, hogy vásároljon be. Én barom megkérdeztem Tőle, hogy mikor jön ez hiba volt, mert sose bírta a sürgetést. És utána már magyarázhattam neki, hogy csak érdeklődés volt nem így fogta fel. A baj alapjában véve az, hogy ma reggel tette le az éjjelt és elfáradt. Jogosan. Egy hete a bolondok háza uralkodik. De most én is elfáradtam. Tegnap éjfélig sütöttem az utolsó sütit amire rájöttem, hogy felesleges volt, mert én már annyi sütit sütöttem, meg hogy gyakorlatilag már undorom van Tőlük. És tudom jogosan mondhatja bárki, hogy mért nem mondtam nemet a szüleimnek. Azért, mert köztünk nagyon erős a kötelék és egyrészt kötelességemnek éreztem másrészt jól esett segíteni és nem is lett volna gond ha apa nem éjjeles és nem jön a karácsony. Nem sikerült igazából ráhangolódni az ünnepre L Ez rossz nekem mert a kedvenc ünnepem, de valahogy idén nem úgy alakult … ÉS itt van, hogy ha holnap este szüleimhez szeretnénk menni akkor nekünk reggelre jön a jézuska eleve nem vagyok vele megbékélve és ráadásul éjjel díszítjük a fát. De abban reménykedem, hogy talán ez majd egy kicsit összehoz minket apával…. Úgy sajnálom, de ez így alakult. Most olvastam egy kedves barátom blogját (Kikocs) és persze jól sírva fakadtam, mert pont azt írta, hogy nem az a fontos hogy tisztaság legyen nekem meg ez volt a fontos ezért „nem foglalkoztam” ma délelőtt a fiúkkal. Úgy látszik még bőven van mit tanulom az életben. Most azon igyekszek, hogy ettől a perctől kezdve csak a fiúknak és Apának legyek  és, hogy talán átjárjon minket a karácsony szelleme!

Ha kívánhatnék egyet azt kívánnám, hogy az egész családom álma teljesüljön……..

Minden kedves Barátomnak és Ismerősömnek Áldott Békés Karácsonyt kívánok.

2010. december 19., vasárnap

Furcsa érzések és egy különleges karácsony……

Furcsa érzések és egy különleges karácsony……

Anyuék szombaton ideköltöztek. Hihetetlen. A ház gyönyörű lett. Iszonyú jó izlése van a szüleimnek és nagyon jó ötleteik. Szegények tegnap este nagyon elkeseredtek, hogy soha nem lesznek kész. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy tegnap nem tudtunk neki állni a pakolásnak így gyakorlatilag az egész életük dobozokban és zsákokban állt mindenhol. Ma már jobb a helyzet. Fáradtak, de csinálják nem hagyják abba és aminek nagyon örülök Apukám attól függetlenül, hogy fáradt jó kedvű és úgy látom lelkes is.
Kimondhatatlan érzés az , hogy mennyire Boldog vagyok, hogy Ők a szüleim. Nem fiatalok és olyan dolgot vállaltak amit mások fiatalon se. És végig csinálják és töretlenek 3 hét alatt kelet egy 190 nm házat felújítaniuk. Apukám munka után rohant a házhoz és utána rohant anyagért segítette a munkásokat. Anyukám pedig majdnem egyedül össze pakolta az életüket. Nem könnyű. Kicsit féltem kiborulnak és lehet még fognak sőt biztos, mert mindig van holtpont, de akkor itt leszünk mi nekik.
Tisztelettel nézem őket és remélem egyszer olyan lehetek mint Ők J Remélem egyszer a fiaim így fognak rám gondolni. (könnyes szemmel gondolok most rájuk).
Nagyon jó érzés, hogy pénteken és szombaton mire jöttek úgy ahogy ki tudtam takarítani náluk ami asszem nagy segítség volt. És itt is szeretném megköszöni a férjemnek a rengeteg türelmet amit tanúsított irántam és a szüleim ,Apukám felé. Aki után tolta a barkácsáruházban a kocsit , J pakolta vele az anyagokat, ha kelet embert keresett ja megtanult parkettázni, lambériát illetve burkolatot verni. ÉS azt, hogy elviselte, hogy vele veszekedtem az időhiánya miatt pedig én kértem, hogy segítsen a szüleimnek.. és még egy fontos dolgot szeretnék köszöni azt hogy az én drága „kishúgomnak” hőn áhított vágyát megvalósítottuk.  Elment este 9kor ikában egy komplett ágyat megvenni személy autóval a -15fokban ezek után lehúzott ablak fél vállal tartva a cucost haza jött és pénteken éjjel elment összerakni neki, hogy reggel meglepi legyen. Volt is meglepi és csak azt sajnálom, hogy rajtam kívül senki nem látta Niki arcát. Majdnem eldobta a tükröt ami a kezében és a nyakamba ugorott.
Szóval Apa köszönöm.
Karácsony.
Nos ez most egy kicsit háttérbe szorul MA reggel mentem Benushoz és megtorpantam, hogy az adventi naptárjában már csak az alsó sor van.  Vagyis már nincs egy hét. Nehéz így ráhangolódni. Igazából mindenki a házzal van elfoglalva meg azzal, hogy amint tudunk ott legyünk velük, mert kell még a sok kéz. De azért már nagyon várom. Kolival minden este megszámoljuk mennyit alszunk még a jézuskáig. MA nézegettem, hogy meg van minden ajándék csak bekéne csomozni őket. JA és csütörtökön megvettük a fánkat. Na azt nagyon várom ugyanis idén eltértünk a megszokódtól. Nem olyan magas mint eddig volt. Kb 190 magas de annyira terebélyes, hogy szerintem a fél nappali tele lesz vele. Aranyos volt koli mikor megvettük. Elmagyaráztam Neki, hogy a jézuskának segítünk, mert nagyon nehéz és ő nem bírná elhozni stb. De mi mindig az Aposoméknál tároljuk, mert nincs hova tenni itthon. Mikor megálltunk, hogy kitegyük. Koli sírva fakadt és kérdezte, hogy akkor ez nem is a mi fánk??? hanem a papáé és hogy azt mondtam, hogy ez a mi fánk----- Nagyon aranyos volt…. Egy valami bánt egy kicsit, hogy ebben a felfordulásban kevés időm jutott a fiúkra, de ez ma tudatosult bennem és bár majd meg halok azért, hogy a szüleimmel és a tesóimmal legyek ezekben a napokban és hogy nekik segíthessek, de van családom és 2 kisfiam akik számítanak rám. Szóval holnaptól  bármennyire is nehéz többet kell együtt lennünk hiszen a szeretett ünnepe jön ők meg napi 2-3 órát látnak.... Tudom nem hallnak bele, de azért akkor is Karácsony jön.

2010. december 1., szerda

Advent!



Vasárnap megcsináltuk Kolival a koszorút! Nagyon hatása alatt van. Nem igazán érti, hogy mért nem gyújtjuk meg az összest J A Beni pedig minden áron meg akarja fogni a lángot. Többször sikerült, de még csak nem is sírt. Mára hál istennek már kicsit megszokta és ha meg gyújtom akkor csak tapsol neki. Nagy élmény Nekem , hogy este ha meg gyújtjuk Koli rögtön kéri, hogy kapcsoljuk be a zenét( gyerek karácsony a cd címe és az összes nagy klasszikus rajta van.) Imádják ezt a cd. Ilyenkor körbe üljük a koszorút és énekelünk. Szoktunk mellé narancsot, mandarint, diót, mandulát enni J Iszonyúan varázslatos és megható nézni a saját gyerekeimet ahogy ülnek csillogó szemmel és látom nagyon élvezik. Nekem ez a gyerekkoromat hozza vissza. Anyukámmal és a tesóimmal pont ugyan ezt csináltuk mindig és nagy öröm, hogy ezt tovább adhatom a fiúknak.
 Kb 1,5 hónapig varrtuk Anyukámmal, Adrival és Nikivel a fiúk adventi naptárját. Tegnap éjjel kellett kirakni. Először mivel nagyon szarul voltam gondoltam majd ma kirakom. De aztán erőt vettem magamon és kitettem. És reggel az öröm mindenért kárpótolt. Benike kiabált, hogy ott van – ott van és tapsolt mutogatott. Koli pedig végig kérdezte ki csinálta ezt? Mire való? Megnéztük az összesen , hogy milyen ábra van. Megnéztük a számokat. És nagyon elégedett volt mikor kivettük az egyesből a gumicukrot J Beni még ezt nem igazán érti. Persze ő is megkapta az elsőt, de nem érti mért nem lehet többet J Persze ez nem is elvárható Tőle. Így napjában többször oda rohan és mondja kérem, kérem. Aztán picit  sír mikor nem kapja meg, de szerintem pár nap múlva érteni fogja. Hiszen azt is tudja mikor kap reggel rudit J Amikor készítettem bevallóm ez kiment a fejemből, hogy vele nehezebb dió lesz, de nem baj majd megszokja.


 Benusé :-)
A képet fent én varrtam. A fülek elkészítésében Anyukám segédkezett.








Kolié 24 db kiscsizma :-)
Mindegyikre Mi  (Anyu, Adri, Niki és én) hímeztük az ábrákat .





Nagyon karácsonyi a hangulatom J Kint már mindent feldíszítettünk. És délután itt bent is fogunk J Imádom, hogy pont olyan lelkesek mint én :-)))))) És minden nagyon tetszik nekik :-)
Ami még izgalmasabbá teszi számomra a várakozást, készülődést, hogy Szüleim és testvéreim dec 18-án költöznek ide Érdre. Nekem ez nagyon sokat jelent. Közzel leszünk egymáshoz. A ház amibe jönnek nagyon szép J ÉS olyan jó érzés mikor valamiért le kell ugranunk oda. Láttam már a csempéket, a padlót, ajtókat mindent. Egy felújítás önmagában is nagyon jó dolog, de így hogy része vagyok és tudom mi az eredménye nagyon izgi. És a karácsonyt már ott töltjük. A szép nagy házban. És remélem édesanyám élete álma is valóra válhat, hogy a családi házban egy nagyon nagy fenyőfája legyen J Koli is kezdi már érteni, hogy mi zajlik. Eleinte nem értette, hogy mért megyünk oda, de most hogy többször átmentünk mindig elmondtuk neki, hogy kinek melyik lesz a szobája így már mondja magától is, hogy a mamájéké ez a ház és nem sokára jönnek. Véleménye szerint a legnagyobb szoba az övé lesz J Ez az egész úgy zajlott, hogy az emeleten megmutattuk neki, hogy melyik  a mamaék szobája melyik a Niki szobája és a középső szobára nem mondtunk semmit. Erre először mondta, hogy jó akkor az a Kriszkián (Krisztián Niki barátja) szobája mondtuk nem ő a Nikivel lakik akkor rám nézett és közölte, hogy jó akkor az én szobám lesz J És azóta így emlegeti.

2010. november 10., szerda

Koli és a jézuska....

Egy kis szöszenet amiért érdemes várni, hogy nőjenek a gyerkők :-)
Koliék elkezdtek a karácsonyi témával foglalkozni. hétfőn mikor mentem érte megkérdezte, hogy otthon van a jézuska. :-) úgy meglepődtem, hogy először köpni, nyelni nem tudtam, aztán mondtam neki, hogy nem még nincs ott, és hogy még csak figyeli a jó és rossz gyerekeket. NA erre jött a köv. kérdés. Honnan figyeli? Fentről az égből. De honnan a fa tetejéről, mert én nem látom ott őt. Na valahogy elterelődött a szó róla, aminek nagyon örültem, mert kezdtem belezavarodni a válaszokba. Váratlanul ért. Erre meg tegnap megyek. "Anya akkor a jézuska fent van és néz? Igen. Jó akkor én jó leszek. De anya ezt nem értem, hogy jön le? Hát leszáll hozzánk, mert vannak szárnyai.." megyünk a kocsihoz, és egyszer csak megáll. Néz nagyon, és nem mozdul. "Hát én nem értem ezt a jézuskát. Mért nem láthatom? Szeretném neki elmondani, hogy jó vagyok és puszit adni"
Annyira édes volt, hogy az nem igaz. Látom, hogy nem érti, és nem tud vele napi rendre térni. Már várom ma mi lesz :-)

Állatkert




Lévén, hogy őszi szünet volt apával megbeszéltük, hogy elmegyünk még egyszer idén állatkertbe. Azon felbuzdulva, hogy mennyire, jól sikerült a sárgabuszos turné gondoltuk, hogy elmegyünk vonattal, metróval, földalattival. Hát eljött a péntek. Én nagyon vártam így mindenki előtt keltem mentem a pékségbe hoztam a friss reggelit és az útra  valót is. Mikor koli fel kelt, már érződött, hogy nem az a csodás nap lesz amire készültünk. Már nem akart felöltözni nem akart reggelizni. Hiába mondtunk bármit is , hogy a vonat nem vár stb nem izgatta. Nagy nehezen összekészültünk és elindultunk. Ekkor már mondtam apának készüljön, mert nehéz lesz, Koli kedvtelen. NA a vonatozás jól indult. Benike kerek szemekkel nézet ő még nem volt. Koli meg vigyorgott. A déli előtt már kezdett fogyni a türelem , de azért beértünk. Aztán metró és földalatti. Ez nagy csoda volt mind kettőjüknek. Egy mukk nélkül jöttek átszálltunk stb. Végre oda értünk ami nem is volt sok idő. Kb 60 perc. Kocsival is lett volna ennyi… Szóval bementünk. Apa elment állateledelt venni már itt kezdődött ordított az apja után és persze földön fetrenget, hogy ő apát akarja. Megjött apa kolit megnyugtattuk és indulás. Először a vízilovakhoz értünk kolit nem nagyon hatotta meg. Erre mondom apának vegyük fel benit hátha látja. Apa á nem hiszem, ha nem mozognak nem látja. Azért én fölvettem és látta J Hangosan elkezdett kiabálni, hogy van ott van J Nagyon édes volt. Az egész történethez tudni kell, hogy beni ez idáig soha nem élvezte az állatkertet. Nem érdekelték az állatok meg semmi.. Aztán mentünk tovább és egy helyen rengeteg flamingo volt. Beninek nagyon tetszet. Közel is ment, hogy jobban lásson. Erre koli elkezdett kiabálni velem is meg apával is, hogy gyorsan vegyük el onnan a benit, mert meg fogják harapni. Ez alapvetően mókás lett volna csak hogy koli majdnem sírógörcsöt kapott, mert nem voltunk hajlandóak arrébb venni. Haladtunk tovább néztük, a rókákat, gólyákat, elefántokat. beninek minden tetszett. Kolit annyira nem hatott meg. Erre oda értünk a játszótérhez. NA itt szakadt vége mindennek. Oda engedtük Kolit csak , hogy utána nem bírtuk elhozni onnan. Sikított, üvöltött olyan óriási könnyeket potyogtatott, hogy mindenki minket nézett, hogy mit csináltunk szegény gyerekkel. Azért tudni kell, hogy vagy 30 percet játszott én a benivel már 3x megnéztem a zsiráfokat mikor szerettünk volna tovább indulni és nem…. NA nagy nehezen nem is tudom végül, hogy de mentünk. Ekkor visszamentünk a zsiráfokhoz a kajával. Legnagyobb megdöbbenésemre Beni nem ijedt meg Tőlük és folyamatosan etette. A zsiráf meg annyira jó fej volt, hogy teljesen lehajolt benihez és nem tágított amíg adta neki benus csak vele foglalkozott J Kolit persze ez se izgatta nagyon és félt Tőle… Na haladtunk tovább elértünk a tigrisekig ahol egy dzsipbe lehet bemászni és játszani. Egy idő után menni szerettünk volna koli persze nem L Mikor kivettem a kocsiból és leakartam állítani a földre jött az üvöltés, földhöz vágta magát és végül megdobott kővel. Innentől bármit akartunk hisztibe fulladt. Sorolhatnám , de nem fogom, mert keserű élmény. Azért csináltuk az egészet, hogy jól érezzék magukat erre egy közel harc lett az egészből. Ami pozitív volt, hogy Beni tényleg nagyon élvezte. Én még ősszel sose láttam az állat kertet és gyönyörű volt. Az állatok is nagyon szépek voltak. Mindenkin már téli bunda volt amitől valami gyönyörűek voltak. S végén még láttunk egy fekete hattyú párt. Én alig hittem a szememnek. Gyönyörű szépek voltak.. Kár , hogy Koli ezt se tudta élvezni L









2010. november 8., hétfő

Koli, Beni, anya és a sárga busz …. (volán!)

Tegnap reggel apa elvitte a kocsit szervizbe és utána el is ment dolgozni. Gondoltam egy nagyot és úgy döntöttem elmegyek a fiúkkal a stop shopig. Aki ismerős tudja Tőlünk mennyire van aki nem annak kb ra mondom 2-2,5 km. Mivel őszi szünet van gondoltam programnak jó lesz. Mondtam Kolinak lefelé gyalog fölfelé busszal jövünk. Na ettől nagyon beindult J Szégyen  vagy nem még nem ült buszon. Lehet kényelmes anyuka vagyok 90%ban kocsival jövünk megyünk… Bár ezek olyan turnék mikor vásárolni megyünk. Ettől függetlenül cseppet se vagyunk lusták, mert állandóan jövünk ,megyünk kirándulunk….

Szóval elindultunk. Féltem Tőle így még itthon megígértem kolinak ha leérünk a központba kapnak pogit és csak egy motort vittem a beninek. Elmagyaráztam Kolinak, hogy ő már nagy fiú és inkább sétáljon benne is volt. J Az én ügyes okos nagy fiam minden hisztis és nyivákolás nélkül lesétálta ezt a távot. Tátva maradt a szám annyira ügyes volt. Aztán bementünk a dm-be. Mivel benike babakocsiban volt így koli hozta a kiskocsit és vásárolt J Frankon ő pakolt be és utána a futószalagra is. Nagyon ügyi volt .Ezzel meg is voltunk és indultunk megkeresni a buszt. Még zárva voltak az ajtók mikor oda értünk, de teljesen oda volt meg vissza a gyönyörtől koli. Közben Juci mama lépett oda hozzánk. Láthatólag nagyon meglepődött hogy mi vagyunk ott, de örült köszöntünk is. Aztán végre jött a vezető felszálltunk és koli is leült.

Benike tátott szájjal nézte az egészet.   











Koli pedig vigyorgott össze vissza és mindent látni akart J











Végül haza értünk sikeresen leszálltunk. Nagyon megkönnyebbültem, mert reggel még egy merész vállalkozásnak tűnt, de jól sült el és láttam, hogy élményt tudtam szerezni a fiúknak. Jó volt. Büszke vagyok rájuk és magamra is…. Este kolika még azt kérdezte, hogy  sárga busz már alszik-e és hogy hol van… Szóval jó volt.