2011. szeptember 10., szombat

Meg nem értettség…


Azt hiszem, hogy rossz a kommunikációs csatornám vagy egyszerűen egy balek vagyok aki nem bírja kimondani amit érez , gondol, szeretne…..
Én nagyon készültem erre az egész visszatérésre. Mind lelkileg mind külsőleg. Igen elmentem ruhákat venni, kozmetikushoz, fodrászhoz sőt még manikűrre és pedikűrre is, hogy mért? Mert ilyen vagyok , mert én mindig a csinos stílust képviseltem. És mind emelet mindenkinek elmondtam, hogy mit érzek, gondolok az egésszel kapcsolatban. Szóval azért 5 év nagy idő az ember életében és most gyökeres változáson megy át az én és a gyerekeke élete. Ezért olyan fontos ez nekem. Ferit (apa) leszámítva mindenki megértette ezt. Szerettem volna ezt a pár napot úgy eltölteni, hogy jól érezhessem magam. Hogy még utoljára így legyünk együtt,, de Feri nem érti, mert ő csak azt látja, hogy én ezt akartam és nem érti mi a problémám. Hát csak annyi, hogy valóban ezt akartam és nagy izgalommal tölt el a hétfő gondolata, de attól még nekem el kell válnom ettől az életformától és legfőképpen Benikétől. És ez lelkileg nagyon nehéz. 2 felé húz a szívem. Persze mennék is már, de mellette maradnék is a gyerekekkel és ez így nagyon nehéz… Ráadásul azért nyomaszt az is, hogy helyt kell állnom és , hogy valami „újba” bele kell szoknom. És azért nem értem Ferit , hogy mért nem érti, mert Ő is utálja a változásokat. Én nem utálom csak nehezen viselem tehát nem értem, hogy mit nem ért….Mind egy még egy nap és elvisz az ár, csak nagyon fáj, hogy számomra a legfontosabb ember nem tud megérteni és nem tud mellém állni ezekben a nem túl könnyű időkben és helyzetekben. ÉS segíteni nagyon sokat segít amit külön köszönök neki, de most nem ilyen segítségre lenne szükségem hanem támogatásra, társra….

2011-09-10

Benus és bölcsi.!

Az pénteki nap nem sikerült túl jól L Pénteken már egyszerre vittem a fiúkat. Nagy gondba voltam, hogy kit vigyek először. Aztán úgy gondoltam beninek biztos rossz lenne ha látná elmegyek kolival így kolit vittem először. Mondtam beninek megyünk mindjárt a bölcsibe. Vigyorgott és mondta jó jó megyünk bölcsibe. Koli ezek után bement a csoportba és beni elkezdet torka szakadtából ordítani. Hogy a koli, koli. Sehogy se tudtam megvigasztalna és  így már el volt szúrva a napja. Az ovi és a bölcsi között 3 perc van így a bölcsibe úgy érkeztünk, hogy ordított. Mikor elvették tőlem még elmagyarázni se tudtam mért üvölt ennyire mert felkapta a gondozó néni és bement vele. Mikor vissza néztem óriási vörös fejjel üvöltött, hogy anya…. Hát ez eléggé szívszaggató volt L Mikor érte mentem mondták, hogy el van játszik, megnyugtatható és szófogad nekik. Iszik, pisil. A kajával az a baj, hogy főzi van heti 5 napból 3x amit beni nem szeret, de mondták, hogy ügyesen leül a többiekkel csak éppen nem eszik…… Nem tudom mi lesz vele. Abban bízok, hogy annyira éhes lesz., hogy majd előbb utóbb enni fog. Aztán érte mentem és utána ért a sok. Le se bírom magamról szedni. HA az apjával hagyom itt még akkor is ordít. Nem akar senki elfogadni csak engem néha még apát. És egésznap sír, nyöszörög, nyávog és hisztizik. És ha az ajtón kimerek lépni jön az ordítás. Tudom ez ideig óráig tart csak most így elég nehéz és mellett borzalmasan sajnálom, mert most úgy érzem össze van zavarodva…. Teljesen kifordult önmagából… Míg eddig jó szívű volt mos nem az. Nem vehet el a koli, de senki Tőle játékot és a kajára is irigy lett. Ráadásul a jóistenért nem akar megenni semmilyen főt kaját. Gondolom ezzel dacol… A bajt még tetőzni fogja, hogy én hétfőn már megyek dolgozni így anyukám viszi és megy is érte. Ezt biztosan most nehezen fogja viselni….
Most úgy gondolom, hogy jó lett volna még ezt az 1 hetet ithon lennem. Bánom már, hogy megyek, mert benusnak még nagy szüksége lett volna rá. Meg így hogy már él napot ott van még nekem is jutott volna egy kis idő a fizikai és lelki felkészülésre is…. Bár aztán lehet ez azért jó, mert nincs időm gondolkodni a dolgokon. Csinálom és kész….

 2011.09.10

2011. szeptember 6., kedd

Egyedül!

Nos reggel mentünk. Nagyon féltem és nagyon izgultam is. Bementünk mosolygott nézegette a szekrényeket és jött is érte a Ildi néni. Bement és én gyorsléptékkel mentem el. Még annyit láttam, hogy, kinéz utánam, de addigra nagyon gyorsra vettem a lépteimet, mert nem akartam hallani ahogy sírt. Hazajöttem, de életem leglassabb egy órája volt.  Visszaérve nem hallottam ordítást és akkor kihozták. Jó kedvű volt, mosolygós és kiegyensúlyozott J És elmondták, hogy egyáltalán nem sírt. Szóval jól sikerült. Én csak akkor sírtam el magam mikor hazaérve beleszagoltam a kutyuskájába amivel alszik. Az nagyon rossz volt…. Este lefekvéskor kérdeztem Tőle, hogy holnap megyünk-e bölcsibe és mondta, hogy jó J

2011-09-06

2011. szeptember 5., hétfő

Első nap a bölcsiben.

Simán bejött J És köszönt a gondozónőnek is J Mivel kint voltak a kertben rögtön oda mentünk. El is ment és szépen játszott, motor, dömper fa vonat. Minden ami a kedvére való kb 35 perc után jött hozzám oda és mondta ”ana menjünk haza” Mondom á nem még játszunk el is ment. Aztán tízóraira kaptak őszilét. Nagyon aranyos volt. Rögtön a többiek közé ült le és ivott is rendesen és megköszönte J Teljesen oda volt Ildikó néni. Aztán még játszott mire már éppen indultunk volna akkor kitört a botrány, mert egy dömper kellet neki is meg a másik kisfiúnak is, de mivel a másik előbb kezdett játszani így mondták beninek, hogy most nem veheti azt el… na innentől ordított, de éppen már indultunk. Kint kiválasztotta a jelét VakondJ . Micimackót akart, de az már foglalt volt… Aztán mondta nem jön haza menjünk vissza játszani. De végül eljöttünk. Összességében nem volt gond és még aranyos is volt J Volt egy nála kisebb kisfiú őt nagyon szerette, állandóan simogatta J Aztán volt egy kicsi házikó amiben 2 kislány játszott ő meg bement bandázni közéjük és mondta „sziasztok kislány kukucs?”
A kocsiban azt mondta holnap nem megyünk….. Valószínűleg ez is kifárasztotta, mert míg az ebédet készítettem kiterült a  kanapéra és már majdnem elaludt. Most mikor ment aludni még mindig azt mondogatta, hogy kisfiú nem adta a dömpert. Hát igen szegény beninek ez borzasztó nehéz lesz. Mert itthon mikor nagyon visított, már  a koli is inkább oda adta neki amit akart itt meg nem így lesz…. És ez a valóság biztos nagyon rosszul fogja érinteni…. A gondozónők nagyon kedvesek, közvetlenek. Nagyon határozottak és látszott, hogy úgy van minden ahogy ők mondják, de nem zavart, mert a határozottság mellet kedvesek és szimpatikusak voltak…. Hát így telt az én kicsi fiam első napja a közösségbe.
Holnap egyedül kell bemennie 1 órára…..



2011-09-05

2011. szeptember 4., vasárnap

Lezárult...

Ma volt az utolsó napunk amit teljesen együtt töltöttünk az „új” életünk előtt. És nagyon boldog voltam, mert békében telt el. Mintha éreznék a fiúk is a változás szelét. Lévén , hogy apa éjszakás (nagyon sajnálom, hogy ma nem lehetünk együtt normális családként) átmentem anyumékhoz. És nagyon jó volt, mert homokoztunk játszottunk elvoltunk. Szóval nagyon jó volt. Meg így legalább nem egésznap őrlődtem azon, hogy „elvesztem” benit és hogy milyen gyorsan elment ez az idő. Mikor hazajöttünk akkor kitört belőlem 30 percen keresztül sírtam. Hogy vége. Már soha többet nem lesz olyan mint volt, mert bár lesznek hétvégék az nem ugyan az (na már is folynak a könnyeim). Még emlékszem milyen volt vele haza jönni, hogy az ágyunk mellett aludt a babakocsi mozekosarában  J Emlékszem jóra és a rosszra vagyis inkább a nehézségekre. Nagyon vegyes érzelmeim vannak. Várom és már mindent elkészítettem a holnapi napra. De a lelkem sír…..  (persze még meg is kínoztam magam, mert megnéztem a baba képeit J Nagyon fog hiányozni valahogyan más mint kolival volt. Ő nála éreztem készen ál rá. Beninél nem ennyire biztos na meg ő nagyon anyás. És elképzelni nem tudom, hogy lesz meg nélkülem…… Meg, hogy mennyire nehéz lesz neki, mert sok minden nem lesz ami most van….
Nem is ragozom holnap jövök az első élményekkel, de most számomra nagyon nehéz

Ilyen volt :-)


És ilyen lett :-)



2011.09.04


2011. szeptember 2., péntek

Az elképesztő határát súroljuk.

Egyszerűen van az a pont amikor az ember azt mondja nem lehet rosszabb és de igen.
Szóval ma reggel elmentem kolival dokihoz. Azt mondta vírus a torka csúnya, de 4-5 nap alatt lemegy. Kedden már valszeg megy oviba. Ma 12 óta nem volt már láza. Enni még nem igen akar. Na de vissza a témához. Szóval haza értünk és mondja beni, hogy menjünk a kertbe mondom jó. Kicsit pakolászok mire magamban mi az isten ilyen fura. És akkor esett le, hogy nincs a szivattyú a helyén. Mondom , de érdekes. Elkezdtem keresgélni, de nem találtam. Gondoltam fel keltem apát mi lett vele. Áh magamban hülye parás vagyok. De mikor bejöttem kijött ő is és kérdezi mi van a szivattyúval hát mondom na mi van, mert én se tudom. És sajnos ekkor szembesültünk vele, hogy bizony valaki ellopta. Istenem ez az érzés nagyon rossz. Mikor rá jössz, hogy valaki járt a kertben 5 lépésre a lakásomtól. A kutya nem jelzett és egyszerűen elvitte. És bár a szivattyú a legkevesebb bár 3 éve vágytunk rá és 25 ezerért vettük júliusban és apának nagyon sok munkája és ideje benne volt abban, hogy működjön--- szóval tényleg nem a számít hanem az érzés, hogy „betörtek” az életterünkbe. Szokták mondani a házam a váram. És úgy érzem elvették a váramat. Tudni kell, hogy én nagyon félős vagyok és nehezen viselem apa éjszakáit hát ettől most csak sokkal rosszabb lesz…. A környék ahol lakunk nagyon jónak mondható itt. A kertünk nem túl nagy , de gyakorlatilag nem lehet belátni, mert elől tuják zárják a másik oldalon betonkerítés másik oldalról meg a szomszéd. Szóval ezt ki kellett figyelniük és azt is, hogy lujzi bent van éjjel, mert ő nem kiskutya és úgy is viselkedik , hogy félelmet keltő. (persze velünk nem csak a vadidegennel. Szenvedélyes őrző J  És ráadásul 2 hét múlva megyek dolgozni…. Természetesen most mindent megtesszük, hogy több ilyen ne forduljon elő. Riasztó, mozgásérzékelő lámpa stb,,,, ,de az érzést sokára fogom talán fogjuk elfelejteni…….
Várom mi lesz a következő csapás…

2011-09-02

2011. szeptember 1., csütörtök

Sok minden…!

Sok mindent számításba vettem és sok mindenre próbáltam magamat felkészíteni. Például, hogy benus már a 2, héten beteg lesz. Vagy arra, hogy nehéz lesz a beszoktatás. Sőt még arra is, hogy lehet vissza se néz úgy otthagy. De az valahogy eszembe se jutott, hogy lehet nem is tudom elkezdeni beszoktatni, mert beteg lesz. Szerdán volt hőemelkedése 37.5 azóta viszont semmi. Látszólag jól van. Ma ennek örömére kikértem az igazolást a házi dokitól amit vinni kell . Rá 20 percre Koli az ölembe ült és érzem nagyon lázas megmértem és 38.5. Azt hittem össze esek. Egyszerűen ez a legmerészebb álomban sem jött elő. Hogy 4 napot jár oviba és beteg lesz. Ráadásul pont most. Most aztán parázhatok, hogy beni nehogy elkapja.. Meg maga a tudat is kiborító, hogy ennyire hamar. Tavaly novemberben lett először beteg. Egész nap kint voltak az udvaron nem is bezárva  a terembe. Én ezt komolyan nem értem. Vagy 1,5 órát bőgtem. ÉS azért lenne ennyire fontos hogy a benit 5-én elkezdjem beszoktatni, mert akkor először 1órára bemegyünk együtt aztán másnaptól ő megy be 1 órára és mindennap 1 órával többre. Szeretnék ennek részese lenne. És nem azért mert apa vagy mama rosszul csinálná ezt egyszerűen én is szeretnék leválni Tőle. Ez számomra is egy fontos folyamat. És ha kihagyom akkor nem fogom tudni normálisan feldolgozni. És 12-én már megyek dolgozni. Tehát ha most ez tolódik akkor nem tudom mi lesz…
Pedig annyira jól haladtak a dolgok. Mondhatni flottul ment minden. Aláírtam a szerződés ami nagyon korrekt volt. Hívtak közben cafeteria miatt. É egyáltalán annyira kedvesek a cégnél hogy már zavarba ejtő…Betábláztam a napjaimat 12-ig, mert elég sok mindent szeretnék megcsinálni mielőtt megyek. Többek között a nagytakarítást. Ezt is szépen elosztottam napokra. De annyira ügyes voltam J, hogy ma  készen lettem a legnagyobb részével. A fürdő+konyha maradt. De a fürdőt amúgy is apa szokta. A konyhát meg 2 alvás idő alatt megtudom csinálni. Szóval még ezzel is jobban állok. Meg lett beninek is a szekrény azt is átrámoltam úgy hogy már szelektáltam a ruhákat. Koli szekrényét is rendbe tettem és az iratos fiókunkat is. Szóval nagyon sok mindennel megy vagyok amivel akartam és tök örültem és akkor jön megint a baj L Ráadásul még egy örömöm volt. A bölcsiben igen elszomorító helyzettel szembesültem. Nagyon lepukkant és az önkormányzat nem segíti őket. Így mondták minden játék jöhet. Most hogy nagytakarítottam 3 zsák játékot, mesekönyvet gyűjtöttem össze. Úgy örülök, hogy tudok rajtuk segíteni egy kicsit.
Ami még bánt hogy a beszoktatás , ovi és a elvégzendő teendők mellet ott van  a saját félelmem is. Mert azért csak 5 év után megyek vissza és megmondom őszintén nagyon félek/izgulok…

2011-09-01