2011. július 21., csütörtök

Korház!

Az egész múlt héten szerdán kezdődött. A boltban nem volt 1,5 tej csak 2,8 gondoltam hozzunk mi baj lehet. Megitták és beninek elkezdett menni a hasa. Aztán kolinak is, de nem volt vészes. Ekkor még annak tudtam be, hogy túl erős nekik. Aztán beninek még volt 2 napig hasmenése és hétvégre elmúlt. Gondoltam oké túl vagyunk rajta. Erre vasárnap délután 4 kor beni elkezdett sírni és kiabálni, hogy fáj és fogta a hasát. Aztán elmúlt és játszott tovább mintha mi se történt volna. Aztán 1 óra múlva megint. Ekkor adtam neki fájdalom csillapítót és 9ig nem volt semmit. 9 kor megint kezdte. Aztán letettem aludni. Ekkor már hívtam az ügyeletet hogy ha éjjel is így marad akkor mit adjak neki. Azt mondták van egy hasmenős vírus biztosan csak csikar a hasa és, hogy csak normaflort meg nurot adjak neki. 11 kor már hányt egyet. Megint beszéltem ügyelettel azt mondták nincs semmi baj mondván 1 hányás semmiség kapjon hideg vizet és nyissak ablakot nála. Azt mondták ha nagyon rá kezd a hányásra akkor vigyem le. Ekkor elkezdtek ritkulni a felsírások és 3kor elaludt. Reggel 5:30ig (én kb 2 órát aludtam) Ekkor fel kelt. Öklendezett, de hányni nem tudott viszont kezdődött megint a fáj és sírás - sikítás. Ekkor felöltöztettem és elmentünk az ügyeletre. Azt mondta a nő valszeg vírus és hogy diétáztassam. De hozzá tette, hogy nagyon védi a jobb oldalát vigyem el sebészhez ha gondolom. Nehogy vakbél legyen… Végül döntöttem és mentünk sebészhez. Itt megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem tesóimnak a segítséget. Ugyanis szegény apa éjszakás volt. Így Niki vigyázott Kolira . Adri meg elvitt minket itt érden az sztk-ba a sebészetre. Itt általános sebészet van. A doki azt mondta nem mond semmit menjünk egy vérvételre és , hogy készüljek rá korházba kell menni. Meg lett a labor ami nem lett rossz, de beni már rosszabbul volt így megkérdezték, hová akarok menni jános vagy bethesda? Mivel sok jót hallottam a bethesdáról így ezt választottam. Beértünk beni már készen volt ugyanis nem ihatott és nem ehetett. Nekem is elegem volt már mert úgy éreztem bénáznak a dokik és hogy fölöslegesen hurcoljuk meg benust. Megvizsgálni alig bírták mert üvöltött. Elküldtek uh-ra, Ahol nézte a doki és ahogy haladt felfelé a géppel beni egyre jobban sírt. Mire kérdeztem mi van ott és mondták mindjárt mondják. De tudjátok itt jött az az érzés, hogy valami nem stimmelt. Nagyon nézte a doki és csóválta a fejét. Végül elmondta, hogy beninek bél össze csúszása van. Na ekkor úgy éreztem, hogy kihúzták alólam a talajt. Fel se fogtam amit a doki mondott.. Átküldtek egy másik szobába ahol egy doktornővel tudtam értelmesen beszélni és elmondta, hogy ez Benus korosztályának a betegsége. Ez egy sima hasmenős vírus miatt keletkezett. Megnőttek nagyra a nyirokcsomók és ettől összekuszálódtak a belei. És elkezdtek betüremkedni… Mondták két lehetőség van. Az első hogy uh közben nyomnak be végbélen keresztül valami löttyit. Ha ez nem sikerül akkor műtét. Hát mit ne mondjak egyik sem hangzott túl jól. Vissza uh. Mikor megláttam mennyi cső meg egyéb van előkésztve éreztem, hogy határaim végét járom így mondtam apának, hogy kimegyek. De nem lehetett ugyanis beni nagyabból csak engem fogadott el. Így mikor elléptem mellőle rám szóltak, hogy el ne menjek. Így hát bent ragadtam és végignéztem ahogy megkínozzák őt. Asszem 20-30 percig tartott (bár ekkor már elvesztettem az időérzékem) Először állítólag kapott valami kupott , hogy bebódítsa. Szerintem ez nem használt neki. Ismerem és teljesen a tudatánál volt. Borzalmas volt. Kiterítették én fogtam le a kezét a nővérek a lábát. És akkor be egy buzi cső a popijába és nyomták a lét. Közben nézték uh-val, hogy mi történik. Benike pedig ordított. Végül sikerült. Mondták bent kell maradni megfigyelésre, mert ritkán , de előfordul, hogy vissza csúszik és akkor műtét.. Felkerültünk az osztályra ahol újabb megpróbáltatás a branül behelyezés. 4x sikerült ekkor már fél kábult volt ömlött a nyála és már alig bírt sírni. Ekkor vég lett a kínzásnak. Bekerültünk a szobába ahol végre kicsit megnyugodott és végül elaludt. Ekkor már valahol 13 és 14 óra körül volt. Mikor fel kelt nem lett jobb a helyzet ugyanis megmondták, hogy az nap nem ehet és inni is majd csak este. Na hát ezen nagyon sokat sírt. Persze közben állandóan kapta az infúziót ami nagyon zavarta. Küzdöttünk míg 6kor már majd nem kitépte magból így mondták leállítják és ha elalszik vissza. Ekkor el voltunk egy kicsit aztán 19  kor mondta aludni hát mondom jó legyen, mert már én is nagyon fáradt voltam. Elaludt olyan ügyes volt Tök világos volt, mert hogy égtek a lámpák és egy nagy szobába voltunk 8 ágyas. Gondolhatja mindenki mekkora nyüzsi volt, de ő elaludt. Volt hogy néha megriadt akkor nézelődött pár percet, de aztán megint elaludt. Az nap ez a korház volt ügyeletes így hajnal 1 kor volt az utolsó vizit addig nem lehetet az ágyakat elővenni. Amikor végre idejutottunk akkor se tudtunk pihenni, mert volt egy kisfiú akit ha le akartak tenni az ágyba éktelen ordításba kezdet. Az egész osztályt fel keltve. Nagyon sajnáltam őt , de borzalmasan zavaró volt. Később még a dokik is odajöttek a szülőkhöz, hogy a hasa már nem indokolja ezt a fajta sikítást és ez csak hiszti. De nem lehetett rá hatni. A szülei 24 órát járkáltak vele és amint az ágyhoz értek mint akit nyúznak úgy ordított! Szóval nem volt könnyű mellette… Kedden reggel kontrol uh-ra mentünk megint maradt az éhgyomor. Amit már nagyon nehezen viselt. De ki ne viselte volna nehezen. Vasárnap óta nem evett. Az uh hála  a jó istennek jó lett így mondták nem kell műteni. Mikor felmentünk megengedték, hogy igyon. Aztán nem tudom mi lett mert apa bejött és leváltott 3 órára. Ekkor nagyimnál sikerült aludnom 1 órát ami nagyon sokat jelentett. Mire vissza értem kapott egy kis ebédet, de az is mondták mást nem ehet csak ropi keksz. De ennek nagyon nagyon örült. Úgy tolta be mint egy éhező J ekkor már jobban volt bár bágyadt volt sokat feküdt, de ő vele lehetett bírni. Szépen autózót, hallgatta a mesét (volt hogy 3 órát olvastam egybe…..) Aztán sétálgattunk is néztük a villamosokat, repülőket, buszokat. Nagyon lassan ment az idő.  (De közbe azon gondolkoztam, hogy mennyire nem is rossz az én benim és hogy annyira csak nem vagyunk szar szülök. Hiszen tudtuk azt, hogy hogyan/ mivel lehet lekötni. Mivel lehet hatni rá és hogyan tudjuk megnyugtatni. Arra jöttem, rá , hogy nagyon jól ismerjük őt és ez nagyon jó érzés volt. ) Ha valaki evett valamit a szobában akkor nehéz volt, mert akkor bízza sírás volt, hogy ő is.. kedden éjjel sikerült 3,5 órát aludni. Így 3 nap alatt összejött 6,5 óra. Én olyan fáradt voltam már szerdára , hogy azt kimondani nem lehet. Reggel kapott egy zsömlét amitől nagyon boldog volt. Vére megmondták hazajöhetünk. DE érdekes nem örültem neki annyira, mert féltem. Nagyon beteg volt és nagyon rosszul nézett ki. Elmondták azt is, hogy mikor kell vissza menni, hogy nagyon brutál kőkemény diétát kell tartani, mert a vissza esik akkor műteni kell és, hogy 1 hétig még fen áll a veszély, hogy baj lehet. ( a brutál diéta tényleg az. Nem ehet húst, gyümölcsö, zöldséget, semmilyen tejterméket semmi olajos, zsíros, puffasztós) És még azt is mondták, hogy 10ből 2 gyereknél újra előfordulhat ilyen. És úgy jöttem haza, hogy feri éjjeles volt. Nagyon aggasztott. Féltem egyedül lenni és már este 19kor olyan összefüggéstelenül beszéltem, hogy nem tudtam, hogy birok ki még 1 órát. Végül lefeküdtünk és nagyon nagyot aludtunk. Egy éjjelen túl vagyok. Remélem már csak jobb lesz.
Azóta is nagyon komás vagyok úgy látszik még kell egy pár nap amíg össze tudom magam szedni.
A korházról még annyit, hogy nagyon rendesek voltak. Mind az orvosok mind a nővérek. Bármit kérhetem mindenben készségesen segítettek. A gyerekekkel iszonyú kedvesek voltak és látszott a szakértelem. Valószínű az is elviselhetőbbé tette az ott létünket, hogy nagyon jó anya társakkal voltam együtt. Segítettük egymást mindenben ha valaki kiborult akkor leküldtük mi meg foglalkoztunk a gyerekkel. Vittük egymásnak a kávét és mikor volt egy perc nyugi még beszélgetni is tudtunk. Szóval ha valamikor szükségem lesz ellátásra ide szeretnék menni. Komolyan le a kalappal előttük. Emberek tudnak maradni amellett amilyen tempóban élnek. Köszönöm nekik.
És köszönöm Apának, hogy rohangált köztem, koli és a munkahely között. A türelmet és a szeretetett amit kapunk tőle.
Továbbá köszönet jár apukámnak aki 1,5 órát dekkolt a korház előtt hogy haza hozhasson bennünket. Nagyon jól esett.
És még egyszer Köszönöm Tesóimnak, hogy túl élték Kolit ez a pár nap alatt! Külön köszönöm Nikinek akire először szakadt rá úgy a koli, hogy sokat voltak egyedül ketten.!!! KÖSZI.
Tovább köszönném az összes fórumos barátnőmnek és minden rokonomnak a támogatást a bátorító/együtt érző sms-et, hívásokat. És köszönöm az sok pozitív energiát és imádságot.
És még egy valakinek nagyon köszönöm, hogy meghallgatta az érthetetlen zokogásom és akinek kisírhattam magam aki előtt nem kellet erősnek lennem Gabikám köszönöm!

Benus ma jobban van- bár bágyadt és iszonyú hasmenése van. Amire azt mondták, hogy jó, mert ürül ennek az egésznek az okozója. Szegénykémet nem lehet jól lakatni, mert állandóan éhes. De ma már sokat mosolygott és játszott is J Még nagyon sokat alszik Látszik, hogy eléggé megviselt ez az egész.

2011-07-21

2011. július 8., péntek

Megtörtük!


Hát nem volt egyszerű! Nyár eleje óta Benit nem bírtuk bevinni a nagy vízbe. Mindig mindenhol pancsolóban volt. Azért ez így nem volt túl kényelmes, mert ketté szakadt a család a nyaraláson , de akár egy sima strandon is. Mindig próbálkoztunk, de nem. Ma úgy játszottam vele, hogy én a nagymedencébe voltam ő meg a kicsiben és labdáztunk. Aztán egyszer elkaptam és beraktam a nagyba (tudni kell , hogy a válláig ér a „nagy” víz). Na rá is zendített az ordításra és a kiszálszra. De gondoltam hagyom egy kicsit hátha. Próbáltuk elterelni a figyelmét közben bohóckodtunk stb. 10 perc után kezdet levegőt is venni az ordítások közben. Aztán a jó isten felénk küldött egy helikoptert amitől teljesen lefagyott és még az ordításról is megfeledkezett… J Aztán elment röpcse kezdte volna megint, de apának mentőötlete támadt és beindította  a vízforgatott ami bugyborékokat csinált és itt vége szakadt a sírásnak. Aztán végre 20 perc küzdés után elkezdte élvezni. Délután mire haza értem azt mesélte apa már nem is megy a kicsibe és még le is guggol benne. Bementem én is és tényleg mintha reggel nem is ordított volna Tőle! Imádja és kiabálja anya tetszik! Remélem így is marad, mert így jobb lenne mindenkinek J

Még a pelusról egy szó!
Szóval napok óta még balesete sincs. Szépen kakil és pisil is bele. És most már szól is. Na nem mindig, de mondjuk 5ből 2x és akkor valóban pisil is. Délután már 2x volt száraz pelusunk ez is azt mutatja, hogy jól halad. Szeptemberre szerintem megleszünk J Ez nagy cél volt nekem hiszen neki sokkal könnyebb lesz így bölcsiben.

Koli!
Róla sok mindent nem tudok írni mint, hogy unatkozik. Sajnos. Ez nagyon sok vitát, hisztit szül. Sokat van tévé előtt nehéz kirugdosni előle. Ha megyünk valahova azt nagyon élvezi és akkor jól érzi magát, de minden nap nem tudunk menni vele és akkor jönnek a harcok….
Amúgy vele minden rendben.

2011. július 1., péntek

Hogy lehetne megértetni??

Szóval írtam, hogy Benus nagyon ügyesen halad a bilizéssel. Egy következő szintre lépet.
Tegnap mikor este levettem benuról a pelust egy picit belekakilt. Természetesen nagyon örültem neki. Erre ma este láttam hurcolja magával a bilit leült a kanapéval szemben és ráült közben nézegette a könyveit. Én elmentem fürdővizet csinálni és erre jön, hogy "hoztam a kakit" :-) És tényleg és ez nem egy bogyó volt hanem több :-)  Egy baj van és nem tudom  mit tegyek vele. Nagyon ügyes.. Ha pucéran van nem éri baleset. Mondja, pisi és megy rá. Kaki is simán megy. Viszont a ruhát úgy kezeli mint a pelust és simán belepisil és nem is zavarja. Na ezt nem tudom , hogy értessem meg vele, mert ha ez meg lenne akkor szerintem szeptemberre szobatiszta lenne. Mert nagyon ügyes és érti a lényegét.! Ha valaki tud okosat írja meg, mert nagyon jól állunk…

2011.07.01

2011. június 27., hétfő

Egy kicsit a mindennapokról!

Benus!
Úgy tűnik, hogy sikerül eredményt elérnünk a bilizéssel. Egyiknap takarítottam mikor látom  szalad a fürdőbe J Fogta a kukacát és rángatta a bilit. Rá ült és bele is pisilt. Ezt azóta már többször is megismétlődött J ÉS ügyes, mert már vissza bírja tartani. Egyiknap mondja Apának meg Nekem, hogy ott a kaki. Összenéztünk és mentünk utána, hogy hova mehetett a kaki. Erre a koli szobájának a sarkába bevitte a bilit és belekakilt. Hát örömtáncot jártunk. Mondjuk azóta nem volt, de remélem lesz folytatása. Szóval ha nem is gyorsan, de halladunk és látszik Nála már teljesen tudatos. Érti miről beszélek. Mikor ma este mondtam pisilj a bilibe és megyünk motorozni pisilt is J És bugyiba, gatyoba mentünk a játszóra J Olyan jó volt.
Sajnos más terülten nincs ilyen változás. Persze tudom én, hogy nem mehet egyszerre minden. De olyan szépen érthetően beszél, de nem bírjuk elvenni Tőle a cumit. Nagyon ragaszkodik hozzá és most nem is merem elvenni, nehogy a bili hatására menjen. Sokat verekszik, sír és kiabál. Nehezen szokja meg, hogy Koli is itt van mindig velünk Ez persze nehéz, mert nem akarok egyik pártjára se állni… Néha már hagyom, hagy bokszolják le egymással…

Koli!
Ő eddig tényleg élvezte a nyarat. A nyaralást is. Nagyon sokat alszik látszik, hogy kipihenni magát. Sokat játszik itt bent olyan játékokat amiket évközben nem is láttam. Imád bringázni J Sokat tekerünk és már annyira ügyes, hogy olyan mintha mindig tekert volna. Kanyaroknál bedől stb. Viszont úgy látom, hogy elkezdett uncsizni. És ezért kötekszik. Hol szerencsétlen Lujzit kergeti az őrületbe, hol úgy rátapad a felnőttekre, hogy nem lehet leállítani (Adri, Niki, Krisztián és Persze Apa) Ő is sokat durváskodik, de ez ügye vonzza egymást. Ha beni megüti akkor ő is. Ha beni végre elfoglalja magáz ő is oda megy és már kezdődik is a hatalmi harc… De azért vele tudok beszélgetni jókat és mikor az idő engedi fürdünk is nagyokat. Mivel Benus nem mer bejönni a nagyba így akkor csak az övé vagyok és azt imádja. J Nagyon sokat segít, hol a benire vigyázz, hol főzünk együtt stb. Szóval én azért nagyon örülök, hogy most így vagyunk csak kicsit jó lenne ha kevesebbet veszekednének.

Kicsit magamról..
Nem szeretek magamról írni. Nem akarom magam sajnálgatni, de most egy pár szó.
A nyaralás közel lehetett volna a  tökéleteshez, de nagyon rosszul lettem kedden ott. Először azt hittem, hogy túlhajtottam magam a nyaralás előtt Aztán az is eszembe jutott, hogy nagyon keveset ettem mielőtt indultunk. De se a pihenés , se az evés nem használt. Miben nyilvánul meg a rosszul lét?! Szédülés, de állandó. Fülzúgás, rosszul látok, émelygés és néha elviselhetetlen fejfájás. Most éppen jobban vagyok. De egy 4 nappal ezelőtt már a gyerekekkel a boltig se mertem elmenni, mert féltem össze esek. Végül elmentem házi dokihoz aki minden kivizsgálásra elküldött. A nagyján túl vagyok és találtak is valamit nyaki lordosis kiegyenesedett. Azt mondják, hogy ez az összes tünetemet megmagyarázza. Még hátra van a neurologus és a labor. Azt olvastam, hogy lehet kezelni. VÉgülis valahol jó, hogy találták, mert így van gyógymód, de a tüneteim nagyon kellemetlenek. ÉS nyilván az állandó rossz közérzetem nem segít a fiúkkal való problémákkal kapcsolatban és nehezebben tudok teljesen rájuk koncentrálni. Amit persze jól kis is használnak….

2011-06-27

Sümeg!

Nagyon régen írtam. Mióta Koli itthon van rohannak a napok.

Voltunk Sümegen nyaralni!


Jól sikerült. Még soha nem mentünk gyerekekkel együtt wellnes-be, de mivel nagyon változékony idő van így nem mertem balcsi parti szállás választani.
Szóval több korlátunkat is megléptük apával. Először is nem családi szobába mentünk. Ez azt jelentette, hogy egy légtérben voltunk a fiúkkal. Koli mikor körbenézet megkérdezte, hogy a Mi szobánk hol van. J Elmagyaráztuk Neki és szerintem egész jól megbirkóztunk mindannyian a helyzettel. A délutáni alvásnál nem volt semmi. Mindenki mellé odafeküdtünk és rövid idő alatt aludtak. Este Benusnak nem volt gondja. Koli nagyon küzdött és nehezebben aludt el, de végül mindig feladta. J Maga a szoba nagyon kényelmes és jó volt.

A szobánk a várra nézett. Először ez nem tűnt fontosnak, de örülök, hogy ilyenbe mentünk. Mert esténként gyönyörű volt. A szálloda maga nagyon színvonalas volt. Nagyon 21.századi J Fiúk kedvence volt a kártyával nyitható ajtó és az érintő képernyős lift J A wellnes részleg kellemes volt. Mindenki megtalálta a kedvére valót.

Koli első naptól imádta.

Benus viszont volt a pofára esés , mert egyszerűen sírógörcsöt kapott a benti medencéktől. Próbáltuk mindenhogyan becsábítani, de nem ment. Végül kint volt egy gyerekmedence azt nagyon szerette csak első 2 nap nem volt olyan idő, hogy fürödjön benne, de onnantól nem volt gond. A vacsorák 90%-ban jól teltek azt jól viselték. És mindig találtam nekik valamit Egyébként nagyon finom kaják voltak csak a fiaim gyakorlatilag nem esznek semmit… A reggeli is finom volt, de ekkor még nagyon pörögtek lohalálába ettünk. Nekem egy kicsit „uncsi” volt. Minden nap ugyan abból lehetett választani..  De ez legyen a legnagyobb bajom J
Megmásztuk a várat is. Ami nagyon szép volt és a fiúk is felmásztak. Körbenéztünk, de sok mindent nem




láttunk mert renoválják. Volt a szálláshoz közel egy csárda ahol háztáji állatok voltak. Lovak, szamarak, kecskék, bárányok és libák. Ezekhez minden este elsétáltunk, mert nagyon tetszett a fiúknak. Szerdán egy olyan élményben volt részünk amiben még egyikünknek sem. Egy lovagtornán vettünk részt.

1 órás volt, de nagyon színvonalas és érdekes is volt. Benusnak ez nagyon tetszett.Utána pedig egy középkori lakomán vehettünk részt. Itt nagyon finomat ettünk iszonyú hangulatos volt. Igazi hagyományőrző volt. Pénteken jöttünk el persze Koli nem akart, mert ő tényleg nagyon jól érezte magát. Igazából mi is. Meg is beszéltük apával, hogy ide még vissza jövünk J Ami még nagyon érdekes volt, hogy úgy működött az egész mint egy nagy család. Aki reggel pincérlány volt délután Ő volt a kozmetikus. A lovászfiú is volt pincér stb. Ez érdekes volt, de nekem nagyon tetszettJ Ami még fontos, hogy mindenben a segítségünkre voltak. _Nagyon kedvesek voltak és látszott, hogy nekik fontos az ami ott van. Korhű ruhába voltak és úgy is viselkedtek J Teljesen fel voltak készülve a kisgyerekes családokra. Nem volt olyan óhajuk amit ne teljesíthettek volna.

2011.06.13 - 2011.06.17

2011. június 10., péntek

Befejeződött a tanév…..


Koli már nem lesz többet kis csoportos! MA volt utoljára oviban. Mikor köszöntünk el elgondolkoztam, hogy lehet rosszul tettem , hogy kivettem?? De hát itthon vagyok benivel és 1-2 hét múlva összevonják a csoportokat azt meg sose szerette. A másik hogy az utolsó nyarunk amit úgy tölthetünk, hogy bármikor mehetek velük bárhova, hogy egyáltalán egész nap velük lehetek. Nem kell szabit kivenni stb.  A tanév zárásaként elvittem őket és Mamát cukrászdába. Mindenki evett egy sütit és elmondtam, hogy nagyképűség nélkül büszke vagyok Kolira és kivételesen magamra is. Hosszú volt a tanév. Koli nagyon sokat változott/komolyodott. A legfeltűnőbb, hogy többet ül le játszani. Már nem akar mindig menni menni. Azt mondhatom, hogy csökkentek a hisztik. Sokkal jobban partner mindenben. Meglehet vele beszélni a dolgokat. És magamra mért? Mert egy kívülállónak vagy egy férfi embernek sose tűnik egy anya „munkája” megterhelőnek. Pedig néha nekünk is nagyon nehéz. Beni még csak 1,5 volt év elején. Sokszor volt beteg és mindig húzni-vonni magammal. Hóban fagyban, szélben. És közben mindent észben tartani ami az oviba kell. Persze nagyon oda figyelni kolira, hogy ne érezze úgy őt csak lepasszolom. És igen voltak napok mikor azt mondtam feladom. De megcsináltuk és ezt sok mindenkinek köszönhetem, de legfőképpen magunknak, mert erősek voltunk és átéltük együtt a jót és a rosszat/nehézségeket is! De azért nagyon köszönöm Apának, hogy sokszor segített. Köszönöm még Anyukámnak aki hol ment helyettem koliért hol benust pesztrálta míg loholtam Koliért. Köszönöm továbbá annak a 3 embernek akinél tudom, hogy legalább olyan jó helyen van a fiam mint Nálam, mert látom és érzem, hogy imádják Kolit!!! Szóval köszönöm a drága ovo néniknek és a dajka néninek.
Kicsit szomorú vagyok hiszen most megint lezáródott egy korszak  és haladunk az „új” élet felé, de azért még mindig könnybe lábad a szemem, mert már a fiúk egyre jobban nem babák. A nehézségek ellenére szerettem „főállású” anya lenni és szerettem velük itthon lenni. 5 csodálatos évet kaptam.
Most ezt a megmaradt 2,5 hónapot megpróbálom maximálisan kihasználni. És ezt úgy kezdjük, hogy hétfőn elutazunk wellneselni. 5 csodálatos napra megyünk Sümegre. Sok vívódás árán lett meg a hely, mert azt szerettem volna, hogy ezt mindenki nagyon élvezze és, hogy töltődjünk fel. Hogy mért nem közvetlen balcsi? Mert az idő miatt nem mertem bevállalni. Mindenképpen olyan hely kellet ahol lehet sokat fürdeni. Én 2 napig bújtam a szállásokat, de végül apa találta!! Köszi!!!

2011. június 5., vasárnap

Apró örömök, kisebb nehézségek…

Nagy nagy öröm ért a mai napon! Anyukáméknál voltunk és bementem enni valamit ebéd előtt, mert már nagyon éhes voltam. Egy banánt találtam magamnak. Erre jött utánam feri és Benus is. Valamit nagyon szeretett volna Beni, de nem értettük. Megkérdeztem tőle, hogy kérsz banánt? Erre azt mondja jó! Ferivel csak pislogtunk. És tényleg frankón megevett egy egész banánt. Kb egy éve nem evett gyümölcsöt! Nagyon örültünk. J

Koli!
Voltunk státusz vizsgálaton. 105 cm és 17kg. Minden rendben lenne csak a fütyköse nem műkszik. Egyszerűen annyira szűk neki, hogy már a doktornő is azt mondta ne kínozzuk, mert neki ez így nem fog menni. Kaptunk kenőcsöt ezzel minden nap kenni kell és ha nem javul akkor agusztusban felvágják neki. Nahát ez a krém kész röhej. Nincs csőr vége, hogy az ember normálisan bejutassa így elég körülményes, mert kicsit meg kell macerálni és az ici pici lyukon belebénázni… grrr…. Na ezen az egészen elszomorodva most minden este szekáljuk Benust is. Nem repesik az örömtől. Konkrétan utálja. De úgy tűnik az övé jó lesz…

Pancsolás és pacsa.
Itthon van egy nagy medencénk és egy kisebb tavalyról amit a benu miatt vettünk. Koli imádja a nagyot és ő ha ott a nagy bele se megy a kicsibe. Benus viszont valami miatt retteg! A kicsit imádja. Fekszik benne, pacsál játszik. A nagy előtt ott áll és nézi ahogy mi fürdünk, de nem mer bejönni. Sajnálom őt , de bízok benn, hogy megoldódik…. Amúgy állandóan locsol és mindent átönt mindenbe. Szóval egy igazi kis fanatikus a vízzel csak a nagy medencébe ne kelljen bemennie.

Termések!
Szóval Mi egy nagyon szép hagyományt követtünk. Mindegyik gyerkő születésénél ültettünk egy fát. Kolié cserkó Benusé megy. És már mindegyiken van termés. Ültettünk idén epret, pari, paprikát. És a koli olyan oda adással figyeli a menetet, hogy nem igaz. Minden nap végig nézi az össze epret, fát, hogy hol van megérett gyümölcs. Ha talál egyet (hozzá teszem tényleg tudja, hogy melyik a jó) Akkor leszedi és össze gyűjti őket tálba. És nézegeti és nagyon büszke rá, hogy ezt mi csináltuk, de az istenért nem kóstolná meg. De nagyon lelkes! Benus meg most már megtanulta, hogy a fákon gyümölcsök vannak. És mondja gyümöcs J ÉS a napokban kérte, hogy vegyünk le neki is és meg is kóstolta egy picit! Nekem is nagyon nagy öröm ez az egész. Most már minden estére összejön egy kisebb tálka amit megtudunk enni J Baromi jó! Tegnap végre az egyik paradicsomon a virág helyén parit találtam ott visongtam apának ő meg csak vigyorgott. De azért ő is lelkes ám. Hiszen a felét ő ültette és ő is minden nap szemrevételezi J

Benu!
Kiflilili na hát ez a gyermek így hívja a kiflit! Halálosan édes ahogy becézi J Kb napi 3-4 megeszik. Szigorúan üresen. De mást nagyon nem is hajlandó! Rengeteg sokat dumál J Állandóan beszél és be nem áll a szája. Cumi elvétellel haladunk… Most már csak a délutáni alváshoz és este lefekvéshez kapja meg. Jó van, hogy picit előbb, de már nem lóg egész nap a szájában. Vannak jobb napok mikor ő mondja nem kell és vannak rosszabbak amikor szegénynek konkrétan elvonási tünetei vannak….. Viszont baromi erőszakos és a Kolit folyton szívatja. Mindig az kell ami Kolinak. Koli halálosan jól ellene, de Beni szekírozza őt. Ebből persze jó nagy verekedések vannak. Koli tűri egy darabig, de aztán odacsap.. Nem könnyű sokszor, de ettől szép az élet….

Koli!
Még egy hét és vége az ovinak! Hihetetlen!!!!! Elment még egy tanév! Egyre nagyobb fiú! És az utolsó nyarunk amit végig együtt tölthetünk. Furcsa, de ezzel tuningoltam is magam , hogy jól sikerüljön. Többször visszük nyaralni majd és remélem élményekkel gazdagon megy majd szeptemberben. Mint írtam igazi halacska, imád fürdeni. És hihetetlen, hogy mennyire imádja a fagyit! Bármiről képes lemondani csak fagyit ehessen. Ma tesóimmal  a medencében egy matracon játszottunk. Úgy feküdt le, hogy „anya nekem annyira jó volt ma játszani veletek! És ügye legközelebb is játszunk olyat ,hogy mindenkit leborítunk???”  Nagyon szeretne már úszni! Mindenkivel ezt próbálgatja… szeptemberben az  első dolgom lesz beíratni! Imádom! Tündérke

2011-06-05