2010. augusztus 20., péntek

2010.08.20...

Érdekesen sikerült a nap...
Délelőtt még kételkedtem milyen lesz, de végül elmondhatom egy nagyon kellemes és még is élmény dús nap áll mögöttünk :-)
Reggel elmentünk a fiúkkal megnézni Adri lakását :-) Na ez egy fantasztikus dolog volt. Koli szerint a legjobb a lift és az ágya volt, de azt mondta azért minden nagyon szép :-) Krisztián (Niki barátja aki egy hős és inkább óvóbácsinak kéne lennie) nagyon nehezen bírta betuszkolni Kolit az oviba, mert Koli nem akart jönni. azt mondta ő inkább marad Adrival.. Ez után mentünk a dédihez ez egy kicsit villám látogatás lett... ugyanis Benike kizárólag a mama régen össze gyűjtött porcelán csészéit akarta pakolászni. Krisztián nagyon féltette őket, de  láttam a végén már nehezen bírta :-))) Na jó szegény mama is elég nehezen bírt most minket így aztán mindenkit felszabadítottam és eljöttünk. kb 15 percet sikerült mamánál lenni... Itt elváltunk a segítségeimtől :-) (Niki,Krisz)  Elindultunk a mamáékhoz... Ott jól el voltak ebédig kaja és mentek aludni. 3 órát sikerült nekik (nagy szó, mert itt max 1,5 órát szoktak aludni) végül Mamával elindultunk a ligetbe, hogy biztos van 20. program vagy valami vásárfia. Legnagyobb megdöbbenésünkre nem volt semmi. a legtöbb amit láthattunk a vatta cukros és a lufi árus... elég furcsa volt. elsétáltunk a közlekedési múzeumtól a liget másik Feléig.. akkor jött az ötlet mondom hamár itt vagyunk menjünk be az állatkertbe. Mama is benne volt így bementünk ez olyan 17:15 körül volt és nagyon jó volt. már nem voltak sokan fiúk tudtak jönni menni rohangálni.. láttunk állatokat is ( sajnos nem sokat mert olyan 6 óra magasságba már elviszik őket enni... csak kérdem én akkor mért 7ig van nyitva?? gyak 18 után már csak azt láttuk ahogy zárják be őket. ... ezt nem értem). Az elefántok jó volt, mert még a helyükön ettek nagyon jó volt látni őket 3 volt egy helyen. nagyon tetszett Mamának, Kolinak meg Nekem ahogy ettek. Benusom viszont nagyon félt tőlük. sikítva sírt. Aztán láttunk még orszarvut ez se jött be beninek. Aztán jöttek a gazellák. Na ezt imádta beni. El sem lehetett 10 percig hozni onnan. magyarázott nekik vadul és mutogatta nekünk hogy ott vannak. A gazellák mellet valami nagy varjú féle volt. Na ezek a ronda madarak kolira igen nagy hatással voltak , mert haza fele is arról beszélt, hogy milyen nagyok és mérgesek voltak..... Aztán jöttek a zsiráfok. Ezek nagyon jó fejek voltak, de persze beninek nagyon nem tetszettek.... Végül láttunk még medvét, tigrist, farkast és fókákat. ez mind a két fiúnak nagyon tetszett és nekünk is. aztán elindultunk kifelé...  a várnál volt egy bácsi aki marionett bábut táncoltatott zenére. nagyon nagyon tetszett a fiúknak. rögtön táncoltak. koli próbálta utánozni amit a baba csinált nagyon nagyon aranyosak voltak. és végül becsületesen elsétáltak a kocsihoz. nagyon büszke vagyok  rájuk, mert semmi hiszti nem volt. Se beni , de se Koli. Kolira azért vagyok különös képen büszke, mert nem vittünk se motort se bicajt. és becsületesen végig sétálta az oda és a vissza vezető utat + még az állat kert felét.(közlekedési múzeumtól vajda Hunyad várán keresztül az állatkert bejáratáig.) vagy 2,5 órát. és egy nyikkanás nem volt, hogy fáradt vagy cipeljem vagy valami. 8ra értünk haza . Itthon még megnéztük Kolival a tűzijátékot. Nagyon tetszett neki. Jövőre asszem bepróbálkozunk élőben megnézni. :-)
Mai napnak még fontos eseménye volt, hogy Benike iszonyúan dumál, de most nagyon bele lendült. tegnap már kétszer mondta a Nikit. Ma Adrit :-) aztán mama mondta neki ott a lámpa egyszer csak mondta, hogy ámpa :-) aztán a ligetben nagyon érthetően mamát mondott... NAgyon édes bese áll a szája. :-)
Hát ennyi, de nekem a 2 fiúval elég volt. és innen is köszönjük mamának.:-) Fótot sajnos nem tudok mellékelni mert az lemaradt....

2010. augusztus 17., kedd

Beni

Nos Benus!

Egy kis összefoglaló Róla:

 17 hónapos lesz. 11,5 kg és 83 cm. elég magas. Nagyon ügyes kisfiú-. Sok mindent tud már. szépen jár kezd beszélni bizonyos szavakat határozottan mond.
Ilyen a kérem , adjál, kell,  (elég határozott személyiség), jödök (jövök) . a kincset érő szavak : Ana, Apa. Amit mostanában mondott és mi nagyon értékeltük az a Lujzi. valami bujzi vagy hasonló volt.. de nagyon édesen mondta. Lujzi egyébként a család kedvenc kutyusa. szereti a gyerekeket és ők is. Ma este lefekvés előtt megtanulta a cicát.... ezt nagyon tisztán. Ami furcsa, hogy Koli még nem hívja sehogy nem mond rá semmit.... érdekes? Pedig nagy haverság van.

Talán még azt is kijelenthetjük, hogy szeretik egymást :-) Reggel a 2.útja Kolihoz vezet. imádják figyelni egymást. mit csinál a másik... persze mindig ugyan az kell... ha mondom neki, hol  a Koli? megy és mutatja. ha valamit oda adok hogy vidd kolinak viszi. szóval tudja ki ő, de nem hívja még sehogy. Nem tud még olyan sok szót, de tökéletesen megérteti magát.. mutogat és nagyon vadul magyarázz mellé amit mi nem értünk és ha nem azt csináljuk amire gondolt akkor hijaj, mert dühbe gurul... általában ilyenkor csak az segít ha oda visszük vagy felemeljük és megmutatja mit akar... persze jönnek ilyenkor a korlátok amit nagyon nem bír...
Ami még új tudomány, hogy el kezdett önállóan enni. nagyon izgi, mert ha olyan amit nem tud magától akkor képes inkább nem enni. például ma rizs+fasírt a rizst ügye nem egyszerű. fogta kilapátolta az asztalra onnan a földre.... persze az nem jó ha segítünk, de nagyon ügyes próbálkozik.
Mit is tud még. Persze a mondok ázás nagy kedvenc és  csinálja is őket. tapsi-tapsi, csip csip csóka.., süsünk süsünk valamit :-) kedvenc kis dala az így ketyeg az óra és az egyszer volt, hol nem volt :-)
amit még mostanában kezdett el az, hogy megérti ha kérünk valamit. ha elkérem a kockát oda adja és utána nagyon örül magának , hogy sikerült :-)
Ma nagy mérföld kőhöz értünk. most este megitta az utolsó adag tápszert. ugyan is1,5 hónapja reggelire már tejet kap. , de még estére megvettük a tápszert. most végleg elfogyott... érdekes kezdenek elfogyni a babás dolgok. persze jó hogy nő, de nagyon gyorsan megy az idő. MA végre elkezdett motorozni nagyon vártam már, de eddig mindig kudarc volt neki. ha ráült általában elborult ordított és hetekig rá sem nézett... ma ráült és rögtön ment vele. persze nagyon boldog volt meg én is :-)
Igazi gézen gúz. legnagyobb hibája per pillanat, hogy durva. ez elég sok fej törést okoz nekünk, mert képes bárkihez oda menni és meg gyepálni minden előzetes nélkül. és olykor ez nagyon kellemetlen...nehéz kezelni ezt a helyzetet.. Újabban elkezdett hisztizni hát nála is jó hamar előjött. kiabál és ha kell ami a keze ügyében van földhöz vágja...  kemény kis csávó ő is mint koli....


Most nyáron világossá vált, hogy imádja a vizet. igazi kis halacska. van már "nagy" medence és van kicsi persze mindig abba akar menni amelyikbe valamiért nem lehet....



na és a hinta.., csoda fegyver :-) ha leakarom nyírni a füvet belerakom és képes végig nézni onnan az egész folyamatot... Kicsi korától szenvedélye a "tujázás". ez annyit tesz, hogy képes nagyon hosszú időt azzal eltölteni, hogy letérdel a tuja elé és húzogatja a levelit.... imádja az utcán ha sétál meglát egy tuját tutko 10 perc várakozás, mert meg kell húzogatnia haláli pofa.... imádja még a repülőket egyszerűen lefagy ha lát egy repülőt. áll tátott szájjal és mutat föl felé....

Ami még nagy kedvenc ahogyan labdázik. ugyanis rúgja a bőrt :-) de szó szerint mindig rúgja és hang efektekkel kiséri. nyög mellé vagy mondja hogy ő... nagyon fanatikus. titkon azért remélem nem ezt választja, mert nekem nem éppen a szívem csücske a foci, de így miniben nagyon aranyos vele :-) nos hírtelen ennyi.

Koli!

Koli!



3,5 éves óriás :-) 98 cm 14,5 kg. pont jó :-)

Rengeteg mindent tud. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy jó testvér és nagyon jó szívű/lelkű kisfiú! Nagyon figyelmes. Ha valamit egyszer hal azt el raktározza. különleges benne szerintem, hogy tudja, felismeri a számokat. nagyon nagy szereti a mese könyveket-. imádja hallgatni a mesét és ezt is szívja magába..  Eddig nagy favorit volt a thomas. mindenünk az volt.mese könyv, kifestő, dvd, rengeteg játék. Most valami történt nem érdekli. egyik napról a másikra nem... furcsa Nekem mert kb 1,5 éves kora óta kísért minket a kis mozdony :-) most helyette  a verda megy, de nagyon . szerintem napjában 3x meg tudná nézni... Bekapcsoljuk és lefagy.a játék idő végéig hozzá se lehet szólni..Ha egy párszor hallja ugyan azt a mesét egy idő után kívülről majd hogy nem szóról szóra el tudja mondani.... Sok mindenben lehet rá számítani. persze szeleburdi még, de azért 10ből 5x teljesíti a kérésünket.

Imád zenét hallgatni és táncolni. szeret énekelni és mondok ázni is. az egyik kedvenc zenéje a Fenyő Miki :-))))

Nagyon szeret segíteni. mindenben amitől úgy érzi több lesz előttünk... amivel eléri, hogy megdicsérjük. hatalmas szíve van és ezt ki is fejezi. imád bújni. Teljesen ellentéte Benusnak. finom óvatos, szereti a szép dolgokat. Nagyon változatosan társalog :-) szeretek vele beszélgetni... .
És nagyon figyelmes is. Mikor látja, hogy valamiért nagyon boldog vagyok akkor velem örül . Viszont mikor szomorú vagyok oda jön és kérdezi mi a baj? Aztán ezt mndja: "Jól van anya nincsen semmibaj én szeretlek" és ad egy óriási puszit. :-)

Nagyon nagyon szereti ő is vizet... már rendesen tempózik és úszkál.Mikor megyünk strandra ugrál a mély vízbe és egyáltalán nem szív bajos.

Nagy kedvence lett a bicaj. a biciklit júniusban kapta, mert elhagyta önmagától az utolsó dolgot a baba korból :-) Ő alváshoz még használta a cumit. Ám a nyaralás alatt kilyukadt, de mondtam én nem veszek. Ő elém állt közölte, hogy ez a cumi rossz és dobjuk ki. Mi apával kicsit hitetlenek voltunk, ezért eldugtam , de onnantól kezdve tényleg nem kellett neki. Ezzel igazi kisfiú lett. A jutalom vagyis inkább tőlünk az ajándék a bicaj volt. Azóta nem létezik más, de sokszor a mi életünket megnehezíti. Ő nagyon lelkes csak az átkozott pótkerekek mindig elakadnak...

Nagyon szereti az édességet és nagyon utálja a zöldséget, gyümölcsöt. Amikor kicsi volt én mindent megtettem, hogy egye ezeket ette is egy darabig. Úgy 1 éves koráig azóta semmit nem hajlandó megenni. Nem szereti a felvágottat sem. Ezek az én életemet nagyon megnehezítik, mert nem tudom őt változatosan etetni. néha  rossz, mert úgy nézi az ételt a kezünkből, de valamiért nem "meri megkóstolni" ...
Imád barkácsolni és természetesen minden fiús dolgot. autó, foci, motor stb.. Viszont a "lány lelke"  (ezt szoktam mondani azért mert nagyon érzelgős) miatt nagyon szereti a lányos dolgokat. ha kis barát nőjéhez elmegyünk ott csak babázik, baba kocsit tologat, és főz :-)
Már nagyon várja az ovit. remélem idén szeretni fogja. tavaly sajnos év végén kelet váltanunk bölcsiről ovira és akkor nem igazán szerette. Bölcsisként nagyon jól helyt állt! Szívta magába az ott látottakat/hallottakat. Imádott mindenkit. név szerint ismerte az gondozó nőket és a gyerekeket! Ez egy nagyon fárasztó , de szép időszak volt. Pestre járt, de egy általam ismerős környezetbe ott volt Panni néni, Anni néni akik még az én gondozó nőim voltak. Ezek után jött az idegen ovi. nekem is nehéz volt búcsút mondani a bölcsitől hát még neki aki a maga 3 évével csak azt értette pénteken még a jól ismert /szerető emberek közé járt -.. hétfőtől meg idegen emberek/gyerekek közé és idegen helyre. nagyon nehéz volt neki és nekem is. így most elégé félek az év kezdéstől, de már várja és azt is elmondja, hogy ő már nem bölcsis...
nos elsőre ennyi...

Válság....

Magamról csak annyit, hogy fiatal vagyok ,házas és van a 2 lurkóm akiket imádok és van még az egyetlen női család tagunk (rajtam kivűl) Lujza :-)
Nagyon rég gondolkoztam, hogy szeretnék naplót írni, de valahogy sose jutottam el addig, hogy neki álljak. hogy most mért, mert döntenem kell és  értékelem magamban a múltat is és ez most igen nehéz feladatnak bizonyul. Abban bízom ha leírom talán jobb lesz. Ha nem is segít a döntésben , de legalább megkönnyebbülök...

A döntés ami nagyon nehéz....
Benike lassan közeledik a 2 évhez. amikor is az állam elveszi a támogatást. sajnos nem állunk úgy jelen pillanatban, hogy itthon maradhassak. így több döntés is hoznom /hoznunk kell.
Az első. Mikor is menjek dolgozni és hova? Erre hamar megérkezett a válasz, mert régi barátnőm/kolleganőm meglátogatott . Elmondta mi a helyzet oda bent, milyen lehetőségek vannak. A lehetőségek nagyon jók nem szabad kihagyni... (konkrétumok csak 2 hét múlva lesznek, de ha nem tévedett a barátnőm nem szabad hagynom) tovább kérdések. Mikor menjen Benus bölcsibe? Én vissza? És egyáltalán állami bölcsi vagy valami magán? Hogy ez mért kérdés.? Egyrészt, mert Benike az első évben nagyon beteges volt. Már túl vagyunk mandula műtéten és számtalan betegségen, de leggyakrabban középfül gyulladása volt. A háziorvos szerint ne menjen bölcsibe (ez már számomra gondot okoz, hogy egy orvossal "szembe szállok") Szóval nem tudom az egészsége miatt mi lenne helyesebb... a másik nagy talány egyáltalán fölveszik-e évközben a böcsibe, mert hogy hiába írja elő a törvény hogy 6 hónapos kortól kötelező fel venni őket az intézmény hozhat olyan döntést hogy csak tavasszal lehet felvételezni és csak rákövetkező szeptemberben veszik fel... ebben is sok a ha meg a lehet, de már több tucat kérdés--- A bölcsibe amint Koli kezdi az ovit megyek és remélem pozitív választ kapok bár azért nem fűzök hozzá túl sok reményt...
További dolgok. Hogy is fog ez működni élesben? Helyt fogok tudni állni anyaként, munka vállalóként, kollégaként?Hogy tudnék olyan munka rendben dolgozni, hogy időbe értük érjük, hogy ne kelljen túl sokáig maradniuk... Egyáltalán a 8 órás munka  a jó megoldás? Lehet elsőre elég lenne 6 óra is? igen, de az meg már nem nagyon érné meg... Nagyon félek, hogy rossz döntést hozok. Ezen sok múlik. konkrétan 4 ember élete .. és ez most rajtam áll nehéz és nem szerettem az ekkora nyomást. hiszem, hogy megbirkózok vele csak a gyerekek ne lássák kárát... Tudom ezen sok 1000 nő átesik, de most én állok a döntés előtt és így még nehezebb...
A jövő béli aggodalmaimon kivűl itt motoszkál még pár gondolat/kérdés a fejemben...
Jó , gondoskodó, szerető anya voltam? Mindent megadtam nekik amit lehet a csecsemőkorban? jó alapot kaptak vagy elszúrtam/elszúrtuk...
És a gondolatok: Ez tényleg az utolsó nyaram, karácsonyom itthon? tényleg nem fetrenghetek az ágyban velük reggelente? Nem fogok tudni velük együtt ebédelni? Nem leszek ott Benusnak minden sérelménél? El fogok Tőle tudni szakadni?
2005 dec.6 óta itthon vagyok így most sok mindentől el kell búcsúznom. nem szeretem az ekkora jellegű változásokat. És nagyon szerettem itthon lenni igazgatni a dolgokat és nagyon szerettem az én "kicsi" babáimmal lenni. Tudom minden meg fog változni és azt is tudom, hogy ez az élet rendje, de nehéz...

Nos ezek a gondolatok amik megihletek a naplóm megírásához.