Benike gyógyulgat, Már nem fekszik annyit, de még mindig el- el dől napközben is. Ma nem ment a hasa. Kicsit félek, mert múltkor is azt hittem az a jó és mi lett belőle. De bízok benne, hogy most tényleg a gyógyulást és nem mást jelent. Nagyon ki van éhezve szegény. Kb óránkét kell neki adni valamit, de így azért jól el van és bírja.. mint mindenki tudja nagyon jól álltunk a szobatisztasággal ez a betegség meg eléggé visszavetett minket legalábbis én ezt hittem. Erre ma megint kapott bugyikát és képzeljétek egyszer se volt baleset és ráadásul a wc-be pisilt J
És most egy kicsit az én okos nagy Fiamról J Koliról!
Szegénynek sok mindent nem lehet most. De annyira büszke vagyok rá ,mert mindent meg lehet vele beszélni. Ugyebár ő is és beni is reggel tejjel kezdik. Ezt most nem csak benitől kellet megvonnom hanem kolitól is, hogy benus ne balhézzon. És annyira ügyes egyetlen egyszer sem hisztizett érte. Megbeszéltük ha este lefekszik benus akkor kapja meg, mert beni különben nagyon szomorú lenne. És már nem is kéri reggel csak este. Minden tejterméket eldugtunk a hűtőből joghi, rudi stb. azokat sem kéri vagy csak oda jön hozzám és mondja, hogy ha beni lefekszik kaphat? És ma még valamit nagyon jól viselt. Tescoban kiszúrta a nyalókákat. Kezdte mondani, hogy kér. Én meg mondtam neki nem lehet, mert beni szomorú lesz. Még mindig beteg a pocija. Erre meg abbahagyta. Nem hisztizet, nem veszekedett semmi. Hihetetlen mennyire értelmes.
Egyébként mikor a korházban voltunk napjában többször próbáltam vele telefonálni, de nem akart. Mikor szerdán haza hozták először úgy tűnt nem is örül nekem. Aztán mikor kettesben maradtunk az ölembe ült és elmondta, hogy nagyon hiányoztam neki és hogy nagyon szeret J Ez többet ért minden telefonbeszélgetésnél. Aztán megkért , hogy mondjam el mi történt benussal. Miután befejeztem ezt mondta „jaj szegény benus akkor most nagyon kell rá vigyáznunk J „ és ezek után oda rohant benikéhez és össze vissza puszilgatta
Két szó magamról.
Péntekre nagyon padlót fogtam. Egésznap iszonyú hányinger és szédülés gyötört. Alig bírtam talpon maradni. Folyamatosan aludni akartam. Nem tudom mi volt az idegesség vagy az, hogy napokig nem ettem vagy mi, de nagyon rosszul voltam. Aztán mára elmúlt hál istennek. Tudom mindennek meg van a miértje, de remélem, hogy most a sors egy kicsit hagy megpihenni és nem állít rögtön valami erőpróba elé, mert nem tudom menne-e. Bár erre se számítottam és végig csináltam, de nehezen bírom és még az is, hogy nincs aki mellet megpihenhetnék… De lehet azért is vagyok jól, mert apa holnap megy utoljára. Aztán 1 hétig velünk lesz. Ránk is fér. Még annyi dilemmám van, hogy pénteken mennék 4 napra nyaralni és nem tudom merje-e menni benivel….??
2011. július 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése